Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-147

147. országos Hlés jiwius 7. 1876. 125 És mit tanusit a történelem Gyula-Fehérvárra vonatkozólag társadalmi és politikai tekintetben; .azt, hogy helyzetét mindig katonai várerőde do­minálta, s hogy e helyzetből folyt-passiv állapotai nem engedtek neki a közéletre kiható súlyt s nem engedendnek jövőre szabad fejlődhetést; a mi fejlődhetés ott történhetik : az csak dobszóra fog alakulni. Van még egy körülmény tisztelt ház, mit érintetlenül nem hagyhatok és ez az, miszerint a magyar kormány ós törvényhozás minden lehető eszközökkel odahatni köteles, hogy a nemzet élet­halál harczában első sorban küzdött s legtöbbet szenvedett erdélyi Losoncz kiépülhesse sérveit. Ily eszköz közigazgatási székhelyül megtartatása. Én tehát a közigazgatási bizottság által elfo­gadott ministeri ajánlat értelmében Nagy-Enyed mellett szavazok. Elnök: Fel fognak olvastatni a 10. ponthoz beadott indítványok. Molnár Aladár jegyző: (olvassa az indít­ványokat.) Elnök: T. ház! A szavazásra nézve vagyok bátor nézetemet előterjeszteni. (Halljuk!) Borlea Zsigmond képviselő ur indítványa nem illik be a 10. pontba, mert nem Alsó-Fejér, hanem Zaránd­megyéről szól; ő t. i. a 9. pont után egy uj 10. pontot indítványoz, mely Zarándmegyéről szól. Azt hiszem, hogy ezen indítványt külön kell sza­vazásra kitűznöm. (Helyeslés!) A mi a többi módositványokat illeti, Könezey Károly képviselő ur elfogadja a 10. pontot egé­szen, hanem némely községeket kivan Alsó-Fehér­megyéhez csatoltatni. Azt hiszem, ez is külön sza­vazás tárgya lesz. (Helyeslés.) A 10. pont ellen egy módositvány adatott be Szilágyi Dezső és társai által, a mennyiben Nagy­Enyed helyett Gyula-Fehérvárt kívánják székhe­lyűt kitüzetni. Én tehát először Borlea Zsigmond képviselő ur indítványát kívánom a szavazásra kitűzni. (Helyeslés.) Ha az elfogadtatik : akkor is még Alsó-Fehérmegyéről külön kell szólani. Azután kitűzöm szavazásra azon kérdést, hogy a t. ház elfogadni méltóztatik-e a 10. pontot a közigazga­tási bizottság szövegezése szerint. Ha ez elfogad­tatik : ekkor kérdezni fogom a t. házat, hogy Könezey Károly képviselő ur indítványát, mely uj toldalékot indítványoz ezen §-hoz elfogadni méltóztatik-e? Méltóztatik a t. ház ezen sorrendet elfogadni, (felfogadjuk!) Mindenekelőtt kérdezem tehát: méltóztatik-e elfogadni Borlea képviselő ur indítványát ? A kik elfogadják, méltóztassanak fel­állani. (Megtörténik, Borlea csak maga kel fel.) Ezen indítvány nem fogadtatott el. Kérdem a t. házat móltóztatik-e a törvényjavaslat ezen pontját a közigazgatási bizottság szövegezése szerint elfo­gadni? (Elfogadjuk]) A kik elfogadják, méltóztas­sanak felállani. (Megtörténik.) A közigazgatás szö­vege szerint elfogadtatván a 10. pont, Szilágyi Dezső képviselő ur módosítása mellőzve van Következik most már Könezey Károly kép­viselő ur indítványa. Méltóztatik-e a t. ház Kön­ezey Károly képviselő ur indítványa szerint a o) pontot elfogadni ? A kik elfogadják, méltóztassa­nak felállani. (Megtörténik.) Nem fogadtatik el és igy a 10. pont a közigazgatási bizottság szövege szerint el van fogadva. Következik a 11. pont Hunyadmegye. Molnár Aladár jegyző: (olvassa a 11. pontot.) Mara Lörincz: T. képviselőház! Ezen 11. pont c) bekezdéséhez bátor vagyok egy módosit­ványt beterjeszteni. (Halljukl) Eöviden kívánom indokolni. T. képviselőház! Hunyad megye nem csak a régi Erdélyben, de az egyesült Magyaror­szágban is egyike a legnagyobb és legszabályo­sabb területtel biro megyéknek ugy, hogy a mos­tani szabályozásnál mintául lehetett volna hasz­nálni mind kiterjedésére, mind népességére, mind lakosságának számára nézve. Ha egy térképet bárki is elővesz és a statis­tikába betekint: meggyőződhetik, hogy Hunyad megye 140 D területtel bír, lakosságának száma 190,000, adója pedig 600,000. Ebből kitűnik, hogy Magyarországon ez idő szerint kevés megye tudja ezen arányokat kiléte­siteni. ennélfogva a helyett, hogy a törvényjavas­lat a törvényhatóságokat ugy igyekezett volna kikerekíteni, hogy legalább ezen Hunyadmegyei arányokat megközelítse : ellenkezőleg teremt oly megyéket, mint Brassó, Fogara;s, Kis-Küküllő. N.-Küküllő, Udvarhely s még Háromszék is; oly megyéket, a melyek közül 2—3 is alig tesz egy mostani ujabb megyét; sőt Hunyad megyében még a topographiai akadályok is gátolják a tervezett kikerekitést; inert Hunyad megyének területe he­gyekkel, völgyekkel, havasokkal és folyóvizekkel annyira meg van szakítva, hogy olyan a magyar törvényhatóságok közt nagyon kevés van, vagy tán egy sincs; és épen ezen viszonyoknál fogva jelenleg is már 15 szolgabírói járása van minden leszállítás daczára. Ha tehát ezen területet még szaporítjuk : azt hiszem, hogy ez sem gyors, sem jó, sem olcsó közigazgatást nem fog eredményezni Hunyad me­gyében. Ennélfogva bátor vagyok javasolni a kö­vetkezőket: Hunyad megyéhez csatoltatik a terve­zet szerint egész Szászváros szék, ezenkívül a benne levő városok, úgymint Hátszeg, Hunyad és Szász­város ; Szászváros szék és a nevezett városok ellen kifogásom nem igen lehet, miután ezek máshova bele nem oszthatók ezólszerüen a kikerekitésbe és igy már miután Hunyad megye Szászváros szék bekeblezóse által körülbelül 120 D mértföldnyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom