Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-115
32 115. orszAa-os Hlés máiezius 23. 1876. élnénk: akkor érteném, akkor megtudnám magamnak magyarázni, akkor indokolni tudnám a törvények szerint azokat, melyek jelenleg mint igények lépnek elő; de hogy most ezen perczben, hogyan lehet ilynemű követelésekkel előállni, mint azt némely képviselőtársam jónak látta elmondani: én azt megfoghatlannak találom. T. ház! T. képviselőtársaimnak a szélső jobboldalról, nézetük van a királyföldről, hogy az összes ország akkor, mikor a király föld beiszervezetét és kormányzatát rendezni akarja: pactum conventumra lépjen a királyfölddel. Bármily csodálatosnak látszik e követelés: ennek alapja a történelemben van. Erdélyben 1848. előtt és 1848-ig valóban három politikai nemzet volt. Itt k kezemben a 48-i erdélyi országgyűlési jegyző- és irománykönyvek. Ennek minden határozatai a három politikai nemzetnek törvényesen egybegyűlt karai és rendéinek gyűléséből keltek Ezt értem, ezt tudom, mit jelent. Ennek meg van a maga históriai fejlődése. Erdélyben már a királyok korában létezett három privilegizált, egymástól elkülönített territóriummal biró nemzet, amely külön jogokat, külön belszervezetet és külön beligazgatást birt. Ekkor még egyes nemzetek működése, hatása, politikai szempontból nem lépett nagyon előtérbe ; mert az átalános közbiztonságot, az országos főórdekeket nem Erdélyben, nem ott intézték; hanem Magyarországon, ott ahol a közös országgyűlések tartattak. Miután Erdély Magyarországtól elvált — és ezen tekintetben én azon nézetben vagyok, hogy ez nem egyes embernek árulása folytán történt, mint teszem, tegnap hallottam, hogy Zápolya árulása hozta volna magával; hanem az sok különböző okok egybevágó működése következtében állott elő; ós tulajdonképen nem is Erdély vált el Magyarországtól , hanem Erdély és Magyarország keleti része elvált az ország nyugoti részétől ós képeztek egy külön fejedelemséget, {Felkiáltások: Ugy van!) mely hosszú időn át megtartván ugyan az emléket a Sz.-István koronájához, de függetlenül kormányozta a maga ügyeit. Ezen időben a három kis nemzet a kis Erdélyben egymásra lóvén utalva, a legtermészetesebb volt az, hogy azok egymással pactum conventumra léptek és igy volt a három nemzet, megnevezve a törvényes utón: a magyar, a székely és a szász nemzet, melyek unióra léptek és az unionis juramentumban határozottan körülirt jogokat ós kötelezettségeket vállaltak egymással szemben, a melyeket minden honpolgárnak kötelessége volt teljesíteni. Ekkor már igenis nem egy eset volt, hogy a pecsótmegtagadás, a nemzeti követek megjelenésének elmaradása, egy vagy más törvényhozási aotust lehetetlenné tett. Ekkor Erdély, meg kell vallani, három eantorira volt osztva, a mely három eanton részéről három különböző politikai nemzet, mint olyan gyakorolta a jogot és azoknak összes beleegyezése volt szükséges arra, hogy Erdélyben bizonyos törvényes actus létesüljön. Ez kétségbe nem vonható. De kétséget nem szenved az sem, hogy már Erdélynek a Sz.-István koronájához visszatérése alkalmával, már azon alkudozások alkalmával, melyek folytán Erdély a felséges habsburgi ház koronája alá került, maiakkor nagyban vesztette jelentőségót ezen külön kis nemzeteknek mint politikai egyéniségeknek az országos ügyek elintézésébe való befolyása. A Lipót kötlevele keltétől kezdve folytonosan csökkent ez, s már az 1791. I. erdélyi országgyűlési törvényczikkben, a melyben fel van sorolva, hogy mi a tanácskozások rendje, mik tárgyai az országgyűlésnek, melyek évenkint voltak tartandók: tisztán benne van, hogy a szavazások fejenként történnek. Ugy, a mint különböző számú képviselővel biró nemzetek ugyanazon egy közös gyűlésen többé nem euriatim, hanem személyek szerint szavaztatnak meg: már elveszett tulaj donkép azon jog, hogy mint nemzeti votumot adó, mint külön politikai nemzet beleegyezése nélkül törvény ós érvényes határozat nem keletkezhetik és hogy igy szerepelhessen bármelyik nemzet is. Mondom, ezt már az 1791. törvónyczikk a leghatározottabban kijelentette. De azóta sok történt; sokkal fc)bb. mint addig és e tekintetben határozó az 1848-diki év. A mint mindnyájan méltóztatnak tudni, a pozsonyi 1848. VII. törvényczikk által Erdélynek Magyarországgal való uniója kimondatik azon esetben : ha Erdély ahhoz hozzájárul. Erdély a Kolozsvárott 1848-ban tartott országgyűlésen az uniót nagy lelkesedéssel ós egyhangúsággal elfogadta. Itt bátor vagyok megjegyezni azt, hogy még, ha az egyes nemzetek euriatim votuma fennállott volna is: még az esetben sem szólhatnának jelenleg a királyföldi képviselők ez unióról szóló törvény érvényessége ellen; mert a mint tanúskodnak ezen országgyűlésnek hivatalos és hiteles okmányai, jegyzőkönyvei és iromány-könyvei, a szász képviselők Eóth Illés Brassó vidéki képviselőnek felszólalása következtében, a ki szentnek mondta azon pillanatot, . melyben az összes országgyűlés ily fontosnak tartott tárgyat ily nagy lelkesedéssel fogad el: kijelentette, hogy maga is kész elfogadni az uniót és hozzájárul ahhoz, mindenesetre biztosításával a szászok különös jogaik fentartásának. Ezt aláírták 17-en a szász képviselők közöl, kiknek száma összesen 22. Később az igaz, egyes szász képviselőket némely törvényhatóságok kérdőre vonták azért: hogyan mentek tul a magok instructióján, hogy tehettek többet, mint a mire feljogosítva voltak? De azt gondolom, hogy az soha egy törvény alkotásánál annak érvényességét nem sértheti, hogy azon belső viszony, mely a
