Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.

Ülésnapok - 1875-136

13Ű. országos ülés május 22. »876. 287 Én tehát uem akarom bekebelezni oly megyei önkormányzatba az önálló törvényhatósági joggal bíró városokat, melyekről önmaga a jelenlegi ministerelnök, akkor képviselő azt mondotta, hogy a megyei önkormányzat a belügyniinister kezébe van letéve. Én tehát e tekinteteket kívántam csak azokra jelezni, mik itt az 1848 : XXIlI-ról mondottak. Az 1848 : XXIII. t.-ez, a városoknak csak belső ren­dezéséről szól a jövőre nézve s azt mondja, hogy majd eziránt később részletesebben fog intézkedni; de azt határozottan megrendeli, hogy önálló tör­vény hatóságokul rnegmaradjanak. Ezt kivánom ón, ós mert e jogot egyetlen egy várostól sem kivánom elvétetni, a mely értelmi­leg és vagyonilag kellőleg képes megfelelni a köz­igazgatás követelményeinek: azért tartottam he­lyesnek pártolni a tegnapelőtti vitában Zsedényi t. képviselőtársam indítványát, melyre nézve meg­vártam volna, hogy mindazon képviselők, kik most az egyes városok részéről felszólaltak, hasonlót tettek volna, egyébiránt minden képviselő maga számol lelkiismeretével. Én azonban eltekintve ettől, most is ezt tar­tom legigazságosabbnak; nem azt, hogy most leg­ott egy-egy városra nézve kivételt tegyünk ; hanem azt, hogy vizsgáltassák meg, hogy mely városké­pes értelmileg ós vagyonilag az önálló törvény­hatóság követelményeinek, az önálló igazgatás kö­vetelte igényeknek megfelelni s akkor, midőn ennek megfelel: nincs oka senkinek azt követelni, hogy az önálló törvényhatóságok minél kisebb számban legyenek. (Zaji) S azért én nem osztozom sem Miklósy Gjnda képviselőtársam véleményében, sem pedig Beőthy Algernon óhajtásában, a kik még töb­bet, illetőleg valamennyi önálló városi törvényha­tóságot a megyébe kivannak kebeleztetni; nem osztozom azért, mert azt óhajtom, hogy minél több bástyája legyen az alkotmánynak; s minél több habár kicsinyben véve is, oly hatalom létez, a mely képes megfelelni a közigazgatás követelmé­nyeinek, annál biztosabb azon bástya, melyet • a mostani kormány ellenében és a haza alkotmányá­nak érdekében fentartani, minden esetre köteles­ségünk. Azért én habár ezen szempontból, midőn bármely egyes városra nézve feltétetik a kérdés, szívesen fogok mindazon városok törvényhatósá­gának fentartására szavazni, melyek a kellékek­nek megfelelnek ; de azon kérdést: vajon megbir-e minden kellékeknek felelni? itt mindjárt először alig tárgyalhatjuk, egyébiránt én erre is hajlandó vagyok; de tán önmaguk is be fogják látni azon képviselő urak, a kik itt most egyes városokat itt kivétetni kívánnak, hogy ez nem való máshova sehova, hanem egy bizottsághoz. Én most is azon módositvány mellett fogok a törvényjavaslat ellen szavazni, a melynek szán­déka ez. Ezeket kívántam megjegyezni, Gulner Gyula előadó: A módositványok, melyek a törvényjavaslat első szakasza ellen bev adattak, három irányt követtek. Leszek bátor ezekre nézve igénytelen észrevételeimet azon csoportoza­tok szerint, a mint sorakoznak, röviden megtenni. (Halljuk /) A módositványok első része vonatkozik arra, hogy a törvényjavaslat első g-ában foglalt némely szab. kir. városok önálló törvényhatósági jogaik­ban továbbra is meghagyassanak, vagyis, hogy a törvényjavaslat első §-ából kivétessenek. Nem aka­rom felolvasni, hogy mely városokra vonatkoznak mindazon indítványok, melyek ez irányban té­tettek. Tarnóczy GKisztáv képviselő ur módositványa, a mely jobban indítványnak volna nevezhető, tu­lajdonképen nem is tartozik a részletes vita kere­tébe : inert az a törvényjavaslatnak átalánosságban a bizottsághoz való visszautasítását involválván, azon módositvány, melyet benyújtani méltóztatott, már a tegnapelőtti szavazás által eldöntetett. Az a módositvány tehát igénytelen nézetem szerint, habár indokolásában jobbára Szakolcza városa előnyeit igyekezett kimutatni: ma a tárgyalás sub­stratumát nem képezheti. Egyike az ellentétes in­dítványoknak, melyek az 1-ső §. értelmében be­adattak : Miklós Gyula t. barátom és képviselőtár­sam indítványa, a mely azt mondja, hogy Budapest kivételével minden szab. kir. város megszüntet­tessék, ós ezen indítványnak talán egyik alága­zata az, a melyet Beőthy Algernon képviselő ur beadott, a ki az 1-ső §. rendelkezése alá még két várost, t. i. Pancsovát és Selmeczbányát is bevo­natni kéri. A mi azt illeti, t. ház, hogy némely városok­nak, á melyeket egyes képviselők az 1. §. alól kivétetni akarnak, önálló törvényhatósági joga továbbra is megtartassák: természetesnek fogja találni a t. ház, hogy én, mint a bizottság elő­adója az 1. §-nak intézkedését, ugy a mint van, t. i. ugyanazon városokat befoglalva, mint a bi­zottság előterjesztette, föntartatni kérem. És nem­csak azért teszem ezt, t. ház, mert a bizottság szövegét előadói tisztemnél fogva védeni köteles­ségein ; — de teszem ezt főképen azért is, t. ház, mert én nem tagadom, hogy ezen törvényjavas­latnak azon irányában, hogy t. i. a szab. kir. vá­rosok fokozatosan mintegy amalgamisáltassanak, őszinte pártolója vagyok, — nem térek ugyan most ki arra, mily körvonalozással, de ebben már mintegy természetes proeessusát látom a közad­ministratió reformj ának. Ez be fog következni előbb-utóbb, ha a kér­dés még nem érett is oda, a hova a kórdóst Miklós Gyula képviselő ur megérettnek látja. Nem tudnék határidőt mondani; de ha egy pillantást vetünk a külállainok e részbeni fejleményeire,

Next

/
Oldalképek
Tartalom