Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-136
284 136. országos ülés május 22. 1876. képviselőháznak azért, hogy őket az eddig visszaéléseket gyakorolt. — ugy kell mondanom, — városi cliquetől megszabadította. A mi azt illeti, hogy a városok beolvasztása nemzetiségi tekintetből tehetne kárt: erre már többen tettek megjegyzést; de kénytelen vagyok megjegyezni, hogy saját tapasztalatom is megerősíti Horváth Gyula képviselőtársam azon állítását, hogy például épen azon megyében, melynek eg3 T ik kerületét képviselni szerencsém van, főként a magyarság annak köszönheti suprematiáját, hogy egy tekintélyes, lelkes nagy város Torda megyébe he van olvasztva, mint rendezett tanácsú város. Ezeket előlegesen megjegyezve, áttérek az esetre, a melyért felszólalok. Van Erdélyben az itt fölvett királyi és taxalis városokon kivül egy kiváltságos város: Gfyóres városa, mely körülbelül 200 év óta a fejedelmi diplomák által kiváltságra emelt városokhoz tartozott. Igaz, hogy e város e törvényjavaslat 1. §-ba fel nem vétethetett; mert helyzete részint azáltal tér el e taxalis városokétól, hogy követet az erdélyi országgyűlésre nem küldött; részint azáltal, hogy az erdélyi törvényekbe, mint taxalis hely inartieulálva nem volt. Ezenkívül azonban birt Gyércs a taxalis városok minden előjogával annyira, hogy ha emlékezetem nem csal, privilégiumában benn van az is, hogy mindazon jogokkal ruháztatik fel, melyekkel Debreezen város bír; mindenesetre 1848-ig a megye mellőzésével a főispán utján közvetlen az erdélyi főkormányszék alatt állott. Ezen várost, a lezajlott szabadságharczot követő időkben történteket nem is emlitve, az alkotmányos idő helyreálltával a megye a város folytonos tiltakozása mellett assimilálta, igen erélyes, de nem merném mondani, hogy egyszersmind épen annyira eszélyes eljárással s a status quo tagadhatlanul az, hogy tényleg nagy községgé van jelenben változtatva. A megyének ezen eljárása a várossal szemben alapja lett oly viszálykodásnak, mely, ha a törvényhozás bele nem elegyedik: Isten tudja milyen hosszasan meg fogja ott a helyes administratiót akadályozni; mert habár a város maga is átlátja, hogy mint kiváltságos város többé fen nem állhat s kiváltságai összegéhez nem is ragaszkodik : ragaszkodik azon meggyőződéséhez, hogy a megye ezen jogától a törvényhozás közbejötte nélkül meg nem foszthatja. Mindaddig, míg neki e tekintetben elég tétetni nem fog s különösen vagyonára nézve nem helyeztetik közvetlen a ministerium alá: félek nem szűnik meg az eléggé nem sajnálható kellemetlen súrlódás a megye s az egykori kiváltságos város önérzetesebb lakosai közt. sőt ürügyül is felhasználtatik a békétlen elemek által a megye folytonos nyugtalanitá sara. Én tehát arra kérem a t. házat, hogy miután Gyéres város mondott külön jellegénél fogva az 1. §-i névsorba bevehető nem volt; de Gyeresre nézve azonban a jövőben helyesen ugyanazon eljárás követendő, mely a többi eddig kiváltságot élvezett apró erdélyi kerületi városokra nézve követtetik: iktassa be a t. képviselőház Gyéresre nézve a törvénybe a 6. §. után uj §-kónt a következő módositványt: „Jelen törvény mindezen határozatai kiterjesztetnek az eddig kiváltságos Gyéres városára is.' : Én t. ház ezen indítványom elfogadását mind a helyzetnek, mind a politikai szükségességnek, mind a lehetőségnek megfelelőnek s a megye nyugalmának heha-eállitására majdnem elkerülhetlennek tartom; de ha netán a t. ház, vagy maga a t. kormány nézetemben nem osztoznék és ezen intézkedést e törvénybe bevehetőnek ugy, a mint én tervezem, nem tartaná: tisztelettel kérem a kormányt, méltóztassék ezen kérdést, különösen a vagyoni kérdést illetőleg tanulmányozva, e viszás helyzetnek, ha szükséges egy külön rövid törvényczikk által véget vetni. (Közbeszólás: Administrativ utón!) Administrativ utón ez felfogásom szerint nem történhetik s a város lakosainak jelen sérelme épen az, hogy a megye administrativ utón törölte el önhatalmilag kiváltságaikat; mert meggyőződésem, hogy a fejedelmek által adott előjogokat érvényesen csakis a törvényhozásnak van joga bárkitől elvenni. Ennek joga van közérdekben ezt bármikor megtenni és meg vagyok győződve róla, hogy ha ezt a magyar törvényhozás megteszi: magának Gyéres lelkes polgárságának sem lesz ellene a legkissebb kifogása s a megye bókéje is helyre lesz állítva. (Helyeslés.) Orbán Balázs jegyző: (Olvassa Tisza László indítványát) : „tétessék a 6. §. után a következő uj §. (Felkiáltásolc: a 6. %-nál!) Elnök: Azt hiszem a 6. §-nál volna helye ezen indítványt tárgyalni. Tisza László: Az eltörlendő városok névsora az 1. §-ban van, annnál fogva kénytelen voltam az 1. §-hoz szólani és az 1. §-nál elmondani az elmondottakat : de minthogy a többi §§-ok egészen a 0-ikig, mind illenek Gyéres városára is: magát a módosítás eredményét a 6. §. után külön §-ba kérem foglalni. Elnök : Az indítvány a 6. §-nál fog tárgyalás alá vétetni. (Helyeslés.) Lehoczky Egyed: T. ház ! A tárgyalás alatt levő törvényjavaslatnak indokolására egy megjeg3^zést kívánok tenni és annak kapcsában egy módositványt lesz szerencsém benyújtani. Midőn ezen megjegyzést teszem, utalok az igen t. belügyminister ur által ezen törvényjavaslathoz hozzá csatolt indokolásra, nevezetesen az első pont azon bekezdésére, a mely szól arról, hogy az