Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-128
102 128. országos ülés májn* 11. 1876. t ház, azon véleményben és nézetben vagyok, hogy a helyzet felvilágosítására, miután a kormány, — mint bátor leszek elmondani, — bizonyos elvek alapján az egyezség létesítésére vállalkozott, csakis az alapoknak felderítése tartozik s az, hogy a kormány kikkel, mi utón hányszor hogyan beszélt: azt gondolom arra nézve, hogy az országgyűlés iíélhesseii, egyátalában nem szükséges. És merem is mondani, hogy kivált oly tárgyalásoknál, melyek ínég minden részletökbcn befejezve nincsenek s kivált oly viszonyok közt, mint a mieink, ez nem is szokásos. Ha a képviselő ur ennek ellenében hivatkozott is minapi beszédében egy példára : a nélkül, hogy most vitatnám, vajon a két esetei analógnak lehet-e tekinteni, most csak anynyit vagyok bátor megjegyezni, hogy az általa idézett eset, még ha az analógia meg volna is, nehezen szolgálhatna a kormánynak arra, hogy őt azon ut követésére bátorítsa; mert az eredmény, a melyet akkor azon jeles államférfin ama lépésével elért, — a mint talán mindnyájan fogjuk tudni, — valóban volt oly jó és hasznos, hogy az embert a követésre ingerelje. Simonyi Ernő igen t. képviselő ur intcrpellátiója a következő : 1. Ee vannak-e már a Bécsben folytatott alkudozások fejezve? ha igen? 2. Melyek azon ügyek, a melyek ezen alkudozások tárgyát képezték'? 3. Minden egyes ügyre vonatkozólag mi megállapodásra jutott egymás közt a két alkudozó kormány ? 4. Mik voltak a főindokok, melyek a kormányt ezen megállapodások elfogadására bírták ? ő. Mikor szándékozik a kormány, ezen alkudozások alapján szükségessé vált törvényhozási intézkedésekre nézve a kellő előterjesztéseket megtenni ? Csakis a kifejezések eorreetsége tekintetéből vagyok bátor azt az egyet megjegyezni, hogy sem most, sem — legalá w — a legtöbb esetben, ha valamely állam kor: ya egy másik állam kormányával alkudozik, uz nem ugy történik és most sem ugy történt, hogy ezt a törvényhozás valamely speciális megbízása folytán teszi; hanoin teszi hivatalából kifolyólag, természetesen azon kötelezettséggel, hogy annak idejében a törvényhozás elé hozza a dolgot, mely aztán ítélni fog maga a dolog felett és azzal együtt Ítélni fog a kormány felett, mely az alkudozásokat vezette. Az első három kérdésre, melyet a t. képviselő ur felvett s melyet felolvasni bátor voltam, kapcsolatosan felelhetek. Az alkudozások — melyekre nézve azt kérdi a képviselő ur, hogy be vannak-e fejezve ? — be vannak fejezve annyiban, a mennyiben a két korina:;)" megállapodott azon alapokra nézve, a melyeken az alkudozások tárgyát képező kérdéseket egy értei müleg megoldani szándékozik. Nincsenek befejezve annyiban, a mennyiben a részletek még megállapítva nincsenek és nem lehetnek; mert, miként tudni méltóztatnak és a mint elmondani is bátor leszek: oly fontos kérdésekről van a szó, melyekre nézve minden részletet egy-két hét alatt megállapítani valóban nem tartozik a lehetőségek közé. • • A mi mar azt illeti, hogy melyek azon ügyek, melyek az alkudozások tárgyát képezték, vagyis a melyek helyesebben szólva, a két kormány közti tárgyalások keretébe bevonattak, ezek a következők : a vámszövetség megújításának, a jegybanknak és a quota megállapításának a kérdése. Leszek bátor mindenikre nézve elmondani, hogy a kormány minő álláspontot foglal el, vagyis hogy minők az alapok, melyeken mindkét kormány e kérdések megoldására, még pedig — a mint ily fontos kérdéseknél és nemzetközi egyezkedésnél máskép nem is lehet — oly feltevéssel vállalkozott, hogy egyiknek ugy, mint a másiknak helyzete ez alapokon az egyezség létesítésének sikerültétől van feltételezve. A vámszövetség kérdésénél természetesen már magánál több dolognak kellett $zóba hozatnia és itt az álláspont az, hogy a vámszövetség megköttessék ujabb tiz évre; továbbá meg kellett a két kormánynak — habár a vámszövetségben kifejezést nem nyerhetnek is a vámtételek; mert his'zen azok még a külföldi államokkal folytatandó egyezkedésnek képezik tárgyát: — meg kellett a két kormánynak egyeznie a vámtótelek szempontjából is abban, hogy mily irányt fog követni a szerződés tartania alatt. És itt a nélkül — ismétlem — hogy az egyes vámtételekről szólhatnék, megkívánom jegyezni, hogy a gyapjú- és gyapotszöveteket illetőleg vámfölemelések vennak a két kormány részéről propositióba téve, vagyis elfogadva, a mit — s ezt ismét egész őszintén megmondom, — ha a gyapjúszövetekre nézve bizonyos fokig a magyarországi iparnak is kedvez, de egészben véve okvetetlenül inkább és sokkal nagyobb mértékben kedvez az osztrák gyári iparnak, mint Magyarországnak. Ezzel szemben — minthogy a kormány ugy látta, hogy ezen irányzathoz, ha az egyezséget egyátalában létesíteni akarja, hozzá kell járulnia, — föladatául azt tűzte ki : segíteni azon helyzeten, hogy inig az egyik államot érdeklő gyártmányok védetnek: addig a másik államot, a Magyarországot illető termények ellenében t a legszélesebb szabad verseny engedtetik meg. Es épen azért, hogy ezen helyzeten segítve legyen, a két kormány ismét megállapodott azon irány követésében, hogy főleg a Magyarországot illető nyerstermények és némely félgyártmányok is részesittessenek a vámok által mérsékelt védelemben :•'•...