Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-100

180 100. országos ülés márezius 2. 1876. Ugyan kérdem, hogy ily üzlet a forgalom ér­dekében van-e? Kérdem, melyik bank vagy ke­reskedő fog ily üzletbe bocsátkozni; de melyik váltótulajdonos fogja magát annak kitenni, hogy mihelyest a váltón túladtam: abban a perczben ellene a viszkereset megindittassék ? De hiszen ez utóvégre értelemmel nem bir. Ha csak ugyan vannak viszonyok, egyszer-másszor minden 10,0U0 váltó közül egyszer : azt ép ugy elérheti az illető forgatót, ha maga bocsát ki egy váltót ugyan­arra, a ki forgatta látra, az azután megy és be­fogja mutatni és ha bízik, hogy kifog fizettetni, kiállítja a látra szóló váltót, melynek fizetési napja letelvén, fedezetül leteheti, rendelkezésére bocsát­hatja az elébbi váltót. De engedelmet kérek, azok a váltók, a me­lyek lejáratkor be nem váltattak : azok rendszerint egyszeri bemutatásra sem szoktak beváltatni és ez alapon azon theoria, hogy azért forgatja, mert bizik, hogy be fog váltatni : nagyon megingattat­nék; mert a szakasz szerint oly váltó is forgat­tathatnék, mely már praesentálva volt, mely már meg volt óvatolva négy nap előtt, mely már be volt pörölve, melyben az illető elfogadó már el volt marasztalva és melyben a törvény sze­rint teljesittetetett is a végrehajtás, teljesen siker­telenül kiséreltetett meg. En tehát megvallom, hogy minden egyébtől eltekintve már csak azért sem szeretném ezt a váltótörvénybe felvétetni, mert a forgalom ezt nem szükségli. Vannak más országok is, melyekben a váltó­forgalom igen nagy és a váltóhitel oly nagy, a minő még nem tudom : mikor lesz nálunk és mégis ezen országok nagyon jól tudnak e nélkül is bol­dogulni. A közönséges váltórendszabályt kivéve, ily intézkedés tudtommal egy törvényben sem fog­laltatik. Az angol, franczia és amerikai jog nem ismeri a lejárat utáni forgatmánynak azon hatá­lyát, hogy a forgató ez által váltójogilag legyen kötelezve. Az olasz Codice di commersio 224-dik czikkében, a hollandi kereskedelmi jog 134. czik­kében, a portugali váltójog 40. czikke, a spanyol kereskedelmi jog 474. czikke, a brazíliai váltójog 364. czikkében határozottan az ellenkező van ki­mondva; határozottan az ellenkezőt mondotta ki eddig mindig — és nézetem szerint mindenkor nagyon helyesen — a magyar judicatura is, mely­től ok nélkül eltérni valóban nincs szükségünk. Vélekedésein szerint azonban mindezek nem lennének talán elegendő indokok arra, hogy ki­töltsük ezen a gyakorlati életben nem szükséges dispositiót: hogyha ebből a legnagyobb veszélyek nem háromolhatnának a váltó forgatmányosra. Ezt azonban nem szükséges bővebben indo­kolnom ; csak egy pár példát fogok felhozni, mely­ből ki fog tünní, hogy e §. dispositiója visszaélé­sekre mily könnyen mily nagy mértékben hasz­náltathatik fel. Valaki egy váltó birtokában van, melyből mint elébb megjegyzem, ki nem tűnhe­tik, hogy óvatolva volt-e már vagy nem. Pénzt akarván rá szerezni, elmegy valakihez és azt mondja: itt van nekem édes barátom egy váltóm, escomptirozd nekem, s csak „en passant" teszi hozzá: ezen váltót nem óvatoltam a kibocsátó el­len : mert a kibocsátónak ugy sincs semmije ; ha­nem az elfogadó jó. A felszólított megbízik ebben az előadásban, tudja, hogy ha már most ón rám forgatja a 14. §. egyik intézkedése szerint: a vál­tó kötelező lesz, ennélfogva bizva az elfogadóban, de bizva főleg bennem, mint a ki szintén kötele­zett volnék: a váltót el fogja fogadni és azután tovább forgatással a két évi határidő alatt átmegy a negyedik ötödik kézbe is s mindenki azt hiszi, hogy a lejárt váltó a kellő időben nem óvatolta­tott, tehát annak alapján a további forgatók kö­telezettségben vannak. Midőn azonban praesentálja az elfogadónak és az nem fizeti ki: akkor bepereli a többi forga­tókat és azok előállnak az óvással ós azt mondják mi nem vagyunk kötelezettség alatt, mert ezen váltó meg van óvatolva. Es ez oly körülmény, mely már a váltón kivül történvén, igen nehezen bizonyítható ; de ha be is bizonyittatik : visszaé­lést csak az első forgatmányosra nem pedig a későbbiekre foglal magában. Es még gyakrabbi veszély áll abban, hogy az ilyen váltó az üres, a nem keltezett forgatmányoknak lejárat utáni ki­töltésére érvényesítésére, s a visszaélésre egészen tág kaput nyit. Méltóztassék már most képzelni azt, hogy van egy váltó, melyet igen óvatos emberek irtak alá, most óvatos ember váltót alá nem ir máskép, mintha az összeg és lejárat kitéve nincs. Biztak a magyar jogban, tudták, hogy ezen forgatmány­nyal ők csak a kitett határidőig vannak kötelezve, mi történik most ? Az illető hitelező lejáratkor elmulasztotta a váltót óvatolni; mit kell már most neki tenni, hogy ezen mulasztása daczára még három évig viszkereseti joga meg legyen, a me­lyet a törvény három hónapra korlátoz, ós a le­járattól két nap alatt felvett ovatolástól akar füg­gővé tenni ? Egyszerűen az, hogy a legfelső for­gatmányt lejárat utáni forgatmányosnak tünteti és akkor a 14. §. értelmében minden további forgat­mányos kötelezett; bemutatja a váltót, azt beperli és a váltónál könynyen bánnak el az emberrel; az ellenkezőt bebizonyítani pedig nagyon nehéz, sok­szor lehetetlen, s igy valamennyi ellen fogja ér­vényesíthetni a váltót, Az mondathatnék ez ellen, hogy ezen visz­szaélós nem a lejárat utánni forgatmánynak, ha­hanem az üres forgatmánynak tulajdonítandó, és ebből azt kell következtetni, hogy el kell törülni az üres kelet nélküli forgatmányt: mert a vissza­élés ebből van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom