Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.
Ülésnapok - 1875-100
178 100. országos illés márczius 2. 1876. zül valóságosan fizetési helynek az első tekintessék : hagyassák ki. igen helyesen jegyezte meg a t. igazságügyminister ur. hogy a törvényhozásnak feladata és kötelessége, hogy lehetőleg minden kételyt a törvény keretén belől kizárjon. Megengedem azt, a mit t. képviselőtársain és barátom Mandel Pál felhozott, hogy lehetnek intézkedések, melyek kételyre adnak alkalmat; de méltóztassanak megengedni, hogy nincs törvényes intézkedés, melyen át az éles ügyvédi, jogászi ész rést nem üthetne, A törvény minden egyes felmerülhető hiányaira tekintettel lenni nem feladata a törvényhozásnak. Azt kérdem a t. indítványozó úrtól, hogyha például egy forgatmányos a fizetési hely után még egy fizetési helyet tesz ki: akkor nem a legnagyobb igazságtalanság-e, a jóhiszemű váltó-tulajdonost megfosztani azon lehetőségtől, hogy követelését érvényesítse ? Hiszen a legritkább esetben szokás megnézni, hogy a fizetési hely után van-e még úgynevezett szükségbeli fizetési-hely kijelölve, vagy nem ? Épen azért én ezen módosításhoz nem járulok. Nagyobb horderejű azon módositvány, melyet Hegyessy képviselő ur nyújtott be. Épen ez az, a mi gyökeres eltérést tartalmaz valamennyi fennálló váltótörvény intézkedései ellenében. Épen az előbb elfogadott azon elvvel, hogy a váltótörvények terén arra kell törekedni, hogy lényegesebb eltérések a mi váltótörvényünk ós a többi országok váltótörvényei közt ne merüljenek föl: ellenkezik a benyújtott módositvány. A keresztnév első betűjének kitétele sehol sem kívántatik meg és épen a külföldön is gyakran felmerült az iránt panasz, hogy elfogadtatnak csupán a vezetéknévvel aláirt váltók azon hiszeniben, hogy valamint saját törvényeik szerint, ugy a magyarországi törvény szerint is érvényes váltókötelezettség alapját képezik. Különben is méltóztassanak elhinni, hogy a keresztnév első betűjének kitétele nem nyújt semmi garantiát; a kinek érdekében van, hogy nevének hitelével éljen, hogy neve fel ne cseréltessék : az ki fogja tenni a keresztnevet is, ha szükségesnek tartja; a hitelező pedig, Id nem ismeri az aláírást: nem fogad el ily váltót. Viszont azonban ily módosítás csakugyan igen sok visszaélésre adna alkalmat a nemzetközi forgalomban és gyakran a jóhiszemű külföldi hitelezőt megakadályozná abban, hogy nézete szerint jogérvényesen elvállalt és johiszeinüleg elfogadott váltó-okmányt itt az országban érvényesíthessen. Ezen indokoknál fogva kérem a szöveget elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: A 3. §-nak csak két pontjára nézve tétetett észrevétel: tudniillik az 5. és 7. pontok ellen. Azt hiszem, hogy a többi pontok ellen nem adatván be módosítás, a t. ház azokat elfogadja. (Elfogadjuk !) Az 5. pontra nézve Hegyessy képviselő ur adott be módosítást. Molnár Aladár jegyző: (Olvassa Hegyessy Márton módosítását.) Elnök: Móltóztatik-e a 3. §. 5. pontját az igazságügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni? (Igen!) Méltóztassanak azok. a kik elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadta a 3. §. 5-dik bekezdését és így Hegyessy képviselő ur módosítása mellőzve van. A 7. pontra nézve Mandel Pál képviselő ur adott be módosítást. Molnár Aladár jegyző: (Olvassa a Mandel Pál képviselő által beadott módosítást.) Elnök: Méltóztassanak felállani azok, kik a 3. §. 7. pontját az igazságügyi bizottság szövegezése szerint elfogadják. (Megtörténik.) A 3. §. 7. pontja az igazságügyi bizottság szövegezése szerint elfogadtatott és így Mandel képviselő ur módosítása mellőzve van. Molnár Aladár jegyző : (Olvassa a 4—13. %$-ctt, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa továbbá a 14. §-í.) Teleszky István: T. ház! Ezen szakaszra nézve egy, nézetem szerint megfigyelést érdemlő módosítást vagyok bátor a t. ház figyelmébe ajánlani s midőn ezt teszem, ezen törvényjavaslatra vonatkozólag bátor vagyok megjegyezni átalánosságban azt, miszerint helyesnek tartom ugyan, hogy váltótörvényünk megalkotásánál lehetőleg csatlakozzunk a szomszéd országok váltótörvényeihez ; de ezt egész odáig kiterjeszteni, hogy minden egyes dispositiót még akkor is elfogadjunk, ha meggyőződünk annak nem-helyes voltáról, veszélyességéről; ha látjuk, hogy azt mások, kik ugyancsak a közönséges váltórendszabály utján eodificálták a váltójogot, szintéu nem fogadták el: mondom, idáig menni nem akarok. Ennélfogva, bár — mondom — nagyon helyeslem, hogy a közönséges váltórendszabály határozataitól, a tekintetben, a mi a forgalmat nagyban és egészben érdekli, szükség nélkül eltérések ne eszközöltessenek : mégis kénytelen vagyok eltérő nézetemet indokolva a t. ház elé terjeszteni. A 14. §., a mely a lejárat utáni forgatmányról, az úgynevezett utóforgatmányról szól, azt rendeli, hogy a lejárat utáni utóforgatmányra nézve különböztetés történjék: vajon a váltó fizetés hiánya miatt megóvatoltatott-e vagy nem? h a a váltó fizetés hiánya miatt megóvatoltatott: akkor a váltóra később, a lejárat után irt forgatmány váltójogi kötelezettséget nem szül; hanem csak a