Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-71

58 71. országos ülés január 17. 187tt. gén, mert hiszem, hogy e század van hivatva arra, hogy mindazon jogok, a melyek a magyar nemzetnek elidegenithetlen tulajdonai, hogy mind azon követelmények, melyeket életünk árán is viszsza követelni szent hivatásunk, e században fognak megszereztetni; de hogy csak megszerezhetők legyenek: ne bántsák önök a megszerezhetésnek egyedüli módját s feltélelét a megyei autonómiái; tartsák fel a jövő számára, ne foszszák meg gyermekeiket és unokáikat azon magasztos hivatás teljesítésétől, hogy a megyei termekben az egy főispánon kivül az államhatalom más képviselője székelhessen. Ne bénítsák meg azokat a jövőben olyan törvény elfogadása által, mely az Önkormányzat halálát vonná maga után. Elfogadom Mocsáry Lajos képviselőtársam határozati javaslatát. Földváry Mihály: T, ház! Ha azon nagy szabású szónoklatok után, melyek a legközelebbi napokban e házban elmondattak, igénytelen szavamat én is felemelem, teszem azon meggyőződésben: mert én azt hiszem, megbocsátható, ha ezen fontos tárgyban azok is hallatják őszinte véleményüket, kik nem birnak a szónoklat azon varázs erejével, mely a figyelmet le köthetné. — De birok azon érzékkel is, hogy tudom rövidnek kell lennem ; mert a tárgyalás elérte már majdnem a legvégső határt. — Adandó szavazatomnak rövid indokolása mellett tehát ki fogok terjeszkedni egyedid az ellenzéknek azon érveléseire, melyek nézetem szerint eddig e padokról fölemlítve nem voltak. Mint mondáin t. ház! a szőnyegen levő törvényjavaslat fölötte fontos ; mai állami életünket érinti az, s érezzük mindnyájan, hogy közigazgatási bajaink sürgős orvoslást igényelnek. De nem is hiányoznak az orvosi tanácsok. A gyógyszerek különböző nemei ajánltatnak jobbról és balról, sőt egyik oldalról még egy kis „amputatióval" is kecsegtetnek bennünket; de melyre, azt hiszem, az országos közvélemény hangosan fogna feljajdulni. Ok a megyei életnek legsarkalatosabb jogát, legszentebb jogát, a tisztviselők választását akarják megsemmisíteni, és ezáltal a legerősebben támadják meg az önkormányzatul, A másik oldalról a megyei autonómiának legnagyobb mérvű kiterjesztése után vágyakoznak. És e szélsőségek csak ott találkoznak, hol a beterjesztett törvényjavaslatot egyikök sem fogadja el. Én, t. ház, ezen nézetek egyikét sem helyeslem. Ha valaki, t. ház! a régi megyei életre pietással emlékszik vissza: én vagyok az; inert visszaemlékszem, hogy épen azon megyében, melynek szerencsés vagyok egyik szerény tagja lehetni, a hajdani conservativ és liberális pártnak országos, sőt némi részben később európai tekintélyű tagjai. vívták a szellemi harczot; ott voltak az országos sérelmek, ott volt a követeknek adandó utasítás, ezek körül forgott a szép küzdelem s közbevetőleg legyen mondva, büszkén hivatkozhatom reá, hogy mindig a szabadelvű eszmének előnyére. Most t. ház ! ezen imént általam emiitett megyének többé értelme nincs, a mennyiben a parlamentális élettel össze nem egyeztethető, és elmondhatnók a költővel, hogy a „névben él csak, többé nincs jelen." De azt mondják önök, hogy a közigazgatást miért ne lehetne a régi formába önteni? Uraim az előhaladott kor kívánalmai lehetetlenné tetszik ezt is. A t, háznak fiatalabb tagjai talán alig hinnék el a tényt, hogy az akkori megyei perceptorok, mert ez volt növök, a vas ládát kocsira tették, beutazták járásukat: s 2—3 hét alatt be volt szedve az adó. A járási szolgabíró, noha tagja volt az uri székeknek, bejárt a megyei központba sedriákra, — megfelelt a közigazgatási teendőknek is, mely egyszerű, de rendszeres volt. De, hogy vagyunk most ? Az adónak — valljuk meg őszintén, — sok nemeit ki kell vetni, behajtani, a felfolyamodásokat elintézni, s ezek most már a közigazgatásnak egyik fontos ágazatát képezik. A szolgabírói teendők most már nem oly egyszerűek ; de valljuk meg azt is, hogy ugyan egy megyében ugyan egy nemű ügyet a szolgabirák különbözőleg láttak el, a régi egyszerű eljárást többé visszaállítani lehetetlen. Nekünk rendszeres egységet, s összhangzatos közigazgatást kell teremtenünk, és épen azt czélozza a betmjesztett törvényjavaslat. A jobboldali ellenzék í. tagjai az állam fokozott igényeit kinevezett tisztviselők — bocsánatot kérek, hivatalnokok által — mert ez nem mindegy — akarják kielégíteni. Ez nézetem szerint megölné az önkormányzatot, meg a jól értelmezett szabadságot, megsemisitené a közügyek iránti nemes érdeklődést, ennélfogva e nézetét sem fogadhatom el. Vannak, a kik némi kárörömmel hirdetik, hogy a megyéknél a 10 bizottsági tag nem fog találkozni a nekik szánt terhes hivatásra ; de én megvagyok győződve, hogy a megyék legtekintélyesebb, legképzettebb tagjai a jó ügynek örömmel fogják felajánlani szolgálatukat. E tárgyalás keretébe sok minden belefér, igy t. képviselőtársam Helffy Ignácz, nem elégedett meg azzal, hogy ezen törvényjavaslatot azon szempontból is elitélte : mert az szerinte a ministeri omnipotentiát fogja megteremteni. De a belügyministernek egy törvényhatósághoz intézett szigorú leiratát is megróni helyén látta. Engedje meg a t. képviselő ur, hogy ezen nyilatkozatára csak egy rövid megjegyzést tehessek. Én mindenkor ugy tapasztaltam, s a magyar embert ugy ismerem, hogy egyik s szerintem nemes jellemvonása az, hogy csak az erély