Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.
Ülésnapok - 1875-86
320 86. országos Ülés február 10. JR76. Minden idegen beavatkozás, idegen tanács, befolyás és kényszerítés nélkül érvényesül e forma mellett a tulajdonosnak legbensőbb, legvalódibb akarata : saját kezével ós saját szavaival irja ö le gondolatait szándékát. E forma az, mely képesiti a gyöngébb ós gyöngédebb lelkületű egyéneket végakaratuk szabad kifejezésére, még pedig azáltal, hogy e cseleketedöknek még existentiáját is titokban tarthatják. Hány ember van, különösen a nők között hányan vannak, kik a legcsekélyebb törvényes formalitástól irtóznak, hányan, a kik a formalitásokkal járó végrendelkezést olyannak tekintik, mint az utolsó kenetet s inkább nem is végrendelkeznek, semhogy a tanuk meghívásának s törvényes formalitások kellemetlenségeinek tegyék ki magukat. — Ilyenek számára a holographikus végrendelet valóságos menedék. De még tovább megyek; a végrendelkezési jog nemcsak abból áll, hogy valaki egyszer egy végrendeletet tegyen ; hanem e joghoz tartozik a már egyszer tett végrendelet visszavonása, módosítása és uj végrendelet készítése is. Ezen feladatoknak pedig teljes mértékben leginkább a holographikus végrendelet felel meg. — Es lehetővé teszi azt, hogy az egyszer megtett végrendelethez pótlások, mellék határozatok írassanak, hogy azt a végrendelkező részben vagy egészen megváltoztathassa. — Ha mindezen czélok elérése végett köteles a végrendelkező a közjegyzőhez menni, vagy ismét tanukat meghívni : akkor lehet, hogy mindenféle mellék tekintetek, álszemérem, mely a következetesség ós akarat erős hiányát látja a már egyszer tett és másoknak is tudomására jutott végrendeletnek megváltoztatásában, meggátolják őt ebben ; vagy addig halogattafják vele az ujabb végrendelkezést, inig kifogy az időből, s érvényesülni fog halála után egy olyan rendelkezés, mely régen megszűnt végakarata lenni. (Élénk helyeslések). De nem fárasztom tovább a t. háznak amúgy is igen hosszasan igénybe vett becses ügyeimét, (Halljuk! Halljuk!) hanem még csak kevés megjegyzést teszek. A törvényjavaslat indokolásában az állíttatik, hogy a római és canonjognak a végrendeleteket igen megszorító szabályai s az osztrák polgári törvénykönyvnek a holographikus végrendeleteket érvényesnek elismerő intézkedése között az ujabb európai codexek közép utat követnek s idéztetnek a szász és zürichi codexek határozatai. Én ezt az állítást tévesnek tartom, mert ugyanis a szász törvénykönyv 2100. §-a minden magán végrendelethez, tehát a sajátkezüleg Írotthoz is 5 tanút kivan, s ezzel nem követ középutat, hanem igen közel marad a római és canon jog szabályai mellett. — A zürichi törvénykönyv pedig épen mint a Oode Napóleon a magán végrendeletnek csak egy nemét ismeri, t. i. a holographvégrendelet s ennek érvényéhez egy tanút sem kíván ; hanem azt rendeli, hogy a végrendelet közjegyzőhöz tétessék le. — Különösen megkívánom azonban jegyezni, hogy ezen törvénykönyv szerkesztője Bluntschli maga mondja a 2057. §-hoz irt commentarjában, hogy e letétek úgyis történhetnek, ha a végrendelkező postán küldi el a közjegyzőhez végrendeletét. — Ez tehát ismét nem közép ut; hanem egy a holograph végrendelet feltétlen érvényéhez igen közel álló dispositió. Ezen két idézet egyúttal azt is mutatja, hogy a holograph végrendeletek tekintetében különböző módokat lehet felállítani; de én valóban azt hiszem, hogy a czólnak kevésbbó megfelelő módot alig lehetne találni, mint a minő a tárgyalás alatti törvényjavaslatban foglaltatik. Végül még meg kell említenem, hogy a javaslat indokolásában hiányzik a hivatkozás egyikére a legújabb és legjelentékenyebb eodexeknek, értem az olasz polgári törvénykönyvet, holott egy codex sincs, mely e kérdésben inkább irányadó lehetne. A mint a tisztelt ház tudja, Olaszország legtöbb tartományába e század elején a Oode Napóleon, más részeibe pedig az osztrák polgári törvénykönyv vezettetett be, s mindkettővel együtt a holographikus végrendeletek formája is életbelépett. Olaszország egyesítése után 1863-ban egy átalános polgári törvénykönyv szerkesztése vétetett czélba, s az erre nézve a senatus által beadott javaslat 798. §-ában a holographikus végrendelet érvényére nézve épen mint a zürichiben megkívántatott a közjegyzőhöz való letétel. A javaslat ezen része azonban nem fogadtatott el, s az 1865-ben életbelépett polgári törvénykönyv 774 §-ába a sajátkezüleg irt és aláirt végrendelet minden más formaság nélkül érvényesnek mondatott ki. Ezen törvény olyan országban hozatott, hol már egy félszázadig érvényben állottak a holographikus végrendeletek, ugy, hogy e törvény e végrendeleti forma gyakorlati czélszerüsegenek és helyességének eclatans bizonyítéka. Hogy pedig e kérdést az olasz törvényhozás egész jelentőségében felfogta: annak tanúsítása végett bátor leszek a t. ház engedelmével az olasz igazságügyminister jelentésének erre vonatkozó egy pár tételét felolvasni, melylyel ő a polgári törvénykönyvet szentesítés alá terjesztette. Bizonyára helyes gondolata volt kihagyni a sajátkezüleg irt végrendeletek szükségszerű letéteményezésének azon szabályait, mely a senatus javaslatainak 798. §-ban foglaltatott. Valóban a ki a letéteményezési kényszer fogalmát jól meggondolja: könnyen be fogja látni,, hogy mennyire megszűnnék azáltal a sajátkezüleg
