Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-86

86. országos ülés február 10. 1876. 321 irt végrendelet előnye és értéke s mennyire el­veszne annak legfőbb ezélja, az, t. i. hogy a vég­rendelkező minden külső befolyástól elvonassék, s hogy könnyü&zerü alkalom adassék arra, miszerint hagyatékáról egészen szabadon, legjobb szándéka szerint és az idő előtti nyilvánosságra jutás veszé­lye nélkül végrendelkezhessek. Másfelől nem kell feledni, hogy a letétemó­nyezés nem volna sikeresebb biztosíték a csalá­sok ellen, és nem helyettesitené azon óvatossági ós biztosítási eszközöket, melyeket a végrendelkező végakaratának biztos és változatlan megőrzésére használhatna. Ha azonban a végrendelkező feljo­gosittatik a letétem ényezésre: akkor az óvatosság a törvény minden beavatkozása nélkül az ő belá­tására bizatik. E szavakhoz többet hozzá adói nem kívánok; hanem egész meggyőződéssel ajánlom a t. háznak módositványpm elfogadását, melyet ezennel be­nyújtok. (Élénk helyeslés a középen.) B. Orbán Balázs jegyző: (olvassa a módo­sitványf) mely következő: Az 1. §. következőleg módosittassók: írásbeli magánvégrendelet érvényes először: ha a végrendeletet az örökhagyó sajátke­zűkig irta ós aláirta; másodszor minden más eset­ben az írásbeli magánvégrendelet érvényességéhez 4 tanú kívántatik. Perczel Béla igazságügyimül"ster: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy némely érveket felhozzak azok ellenében, melyeket az előttem szó­lott igen t. képviselő ur a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat i-ső szakasza módosítása szem­pontjából előadott. (Halljuk! Halljuk]) Nem szenved kétséget, hogy a törvényhozás akkor, midőn a végrendeletek külső kellékeit meg­állapítja : igen tévesen intézkednék, ha a végrende­letek érvényességét túlságos formaságokhoz kötné, mint a római és a canoni jog tette; mert abban 'teljesen egyetértek a képviselő úrral, hogy ez a végrendelkezési szabadságot fölötte korlátozná, sőt igen sokszor meg is nehezítené. De másrészről hasonlóan igen téves intézkedéseknek találnám azt, hogy ha a végrendeletek érvényessége minden for­maságtól menten állapíttatnék meg; mert akkor félő, hogy a végrendeleteknél különben is nem ritkán előforduló visszaéléseknek igen tág tér nyit­tatnék. (Helyeslések.) Én tehát, valamint az élet­ben általában, ugy e kérdésben is a középúton találom az igazságot. Ezen szempontból indult ki a törvényjavaslat is és ezen szempontból ítélendő meg a tárgyalás alatt de vő szakasznak is helyes vagy helytelen volta. Én igen tartok attól, hogyha a saját kéziratu végrendeletek épen semmi forma­ságokhoz nem köttetnének: a végrendeletek hami­sítása meg fogna könnyittetni (Helyeslés.) és e mellett igen sok eset fogna előfordulni, a midőn még a hamisítás bebizonyítása is lehetetlen volna. KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78 IV. KÖTET. (Helyeslés) Méltóztassanak ugyanis felvenni, hogy ily hamisítás esetében ki a végrendelet ha­misított voltát állítja: mily bizonyítási módhoz lesz kénytelen fordulni? Kénytelen lesz fordulni, — mint a t képviselő ur is felemiitette, — szakértők általi bizonyításhoz; már pedig eltekintve attól, hogy a szakértők általi bizonyítás a bizonyítékok minden neme közt legbizonytalanabb: (Ugy van!) még igen sok esetben ezen bizonytalan bizonyítási eszköz sem áll rendelkezésére az illetőnek. Miért? mert tudva levő dolog az, hogy igen sok ember van, a ki olvasni és irni tud, de a kinek az olvasás és irás nem mindennapi foglalkozása. És itt észrevé­telt kell tennem arra, a mit az előttem szólott t. képviselő ur emiitett, hogy tudniillik az emberek irása állandó jelleget vesz fel, következőleg a ha­misítást hamar fel lehet ismerni; én ennek az ellenkezőjét vagyok bátor állítani: mert méltóztas­sék csak megtekinteni egy földmivesnek az Írását: az valahányszor kezébe veszi a tollat, mindannyi­szor másféleképen fog írni (Helyeslés) ugy, hogy nem lesz az a szakértő, a ki azon Írások össze­hasonlításából írásának állandó jellegét kimutat­hassa (Helyeslés.) Ezenkívül t. ház! bátor voltain fölemlíteni, hogy az emberek igen nagy száma nem foglalko­zik rendesen írással és midőn egy ily ember, a ki külömben sajátkezüleg irta végrendeletét, meg hal, sokszor fordulhat elő az az eset, hogy hátra­hagyott irományai közt egyetlen irat sem fog találtatni, melylyel összehasonlítást lehetne tenni. Ily esetekben ott lesz legalább a két tanú, ki bizonyságot fog tenni arról, hogy ez az ember csakugyan végrendelkezett, bizonyságot fog tenni arról, hogy a végrendelkező előttük szóval kije­lentette, hogy ezen végrendelet általa sajátkezüleg irt ós aláirt végrendelet. Hanem nemcsak a hamisításra kell fordítani figyelmünket, hanem a végrendeletek elsikkasztá­sára is. Nem olyan ritka eset, hogy a végrende­letek elsikkasztatnak, különösen akkor, midőn az, a ki végrendelkezett: senkinek a tudtával, magá­nyosan irja meg a végrendeletet és szekrényébe elzárja ós midőn meghal, nem találnak sehol vég­rendeletet és senki sincs, ki a megtörtént végren­delkezés felől bizonyságot tehetne. Ez a két tanú alkalmazásával, ha nem is fog egészen meggátol­tatni, de lényegesen meg fog nehezíttetni. De, t. ház, azok ellenében, a miket a t. képviselő ur felhozott, hogy tudniillik mily ká­ros befolyás gyakoroltatik sokszor a tanuk által, kik az ily végrendeletek hitelesítéséhez meghivat­nak : legyen szabad felemlítenem, hogy van ennél sokkal károsabb befolyás is, ós ez az úgynevezett örökséghajhászók, németül „Erbsch!eicher"-ek be­folyása. (Helyeslés.) Méltóztassanak elhinni, hogy az ily emberek sokkal nagyobb befolyást gyako­41

Next

/
Oldalképek
Tartalom