Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-84

286 84 országos ülés február 8. 1876. munkások fölött: arra semmi szükség nincs. Min­dig nem lehet ott a földbirtokos, nem lehet ő csősze dohányosainak, tehát nem lehet felelősségre sem vonni. Ugyanazért ón ezen fölösleges, sőt komikus intézményt el nem fogadom, ós egyáta­lán ezen §. kihagyása mellett maradok. Ordódy Pál, előadó: Én ezen §-ra nézve csak röviden vagyok bátor nyilatkozni. Ezen sza­kasz a csempészetnek lehetőségig való megakadá­lyozására a többi rendszabályokkal együtt okvet­lenül szükséges, és ha azt akarjuk, hogy a do­hányjövedók azon jövedelmet behozza, melyet annak behoznia kell: mindenesetre kötelessége a törvényhozásnak mindent megtenni, tehát ezt is, hogy a csempészet lehetőleg a legszűkebb korlá­tok közé szorittassék. Én most egyébiránt azt vagyok bátor alázat­tal kijelenteni a t. képviselőház előtt, hogy Nagy György t. barátom módosítását nem találom el­lenkezőnek a pénzügyi bizottság által beterjesztett szöveggel, és részemről is hozzájárulásomat nyil­vánítom. Gulner Gyula: T. képviselőház: Én a jó törvények egyik kellékének tartom azt, hogy az olyan legyen, mely kivihető. Ezen szakaszát a törvényjavaslatnak én nem tartom kivihetőnek ugy, a mint az itt a törvényjavaslatban formu­lázva van. En is ismerem a dohánytermesztést; azt ne ugy méltóztassék felvenni, hogy dohányos lehet akárki; oda hosszas gyakorlat és bizonyos megszokása kell azon működésnek, melylyel a do­hánytermelés végezteti k. Ha a törvényjavaslat ezen § elfogadtatik, ugy, mint itt a javaslatban proponálva van: megenge­dem, hogy mindenesetre gátlólag fog hatni a csem­pészetre ; ámde méltóztassék a dolog másik olda­lát is figyelembe venni: akkor egyszerre — fáj­dalom, ugy van, de a körülményeket nem lehet ignorálni — a termelők elfognak esni a szak­értő dohányosoktól, s ennek mi lesz a vége? Az, hogy kénytelenek lesznek vagy a befek­tetett tőkéjöket parlagon hevertetni, és nem órté­kesithetik azt, a mit a dohány-termelés jövedel­mezőségére nézve már előre befektettek; kényte­lenek ott hagyni azt a tőkét, vagy pedig olyano­kat alkalmazni, a kik nem értenek a dohány­termeléshez, a mi azzal megint egy eredményű és igy ezen fontos nemzetgazdasági ágnak oko­zunk kárt akkor, midőn ily mereven és a törvény ezen szövegezésével akarjuk a csempészetet meg­szüntetni. Lehet a csempészet megszüntetésére más okokból is hatni és méltóztassék megengedni, ha kimondom egész őszintén, hogyha a pénzügy­őrök — a praxisból beszélek — az alsóbb fokú pénzügyőrök jobban látnának hozzá a csempészet megakadályozásához, — nem akarok többet mon­dani, de arra a §-ra akkor nem volna szükség. Én tehát ezt nem tartom kivihetőnek, már csak azon erkölcsi szempontból sem, hogy a tör­vényhozás nem teheti fel előre minden dohányos ker­tészről, hogy ő csempész, s azért neki kell ellen bizo­nyítványt hozni, Én tehát ezt a törvénybe nem tar­tom felvehetőnek, és azért hozzájárulok Király képviselő ur azon módosítása hoz, hogy ezen §. kihagyassék. (Helyeslés.) Elnök: A 11. §. ellen több indítvány ada­tott be. Jelesül Király Alajos képviselő ur az egész §-t, s igy mind a két bekezdést kihagyatni kí­vánja Almássy képviselő ur az első bekezdés ellen tett módosítást; jelesül kihagyatni kívánja ezeket a szavakat: „és az illetékes pénzügyőri biztostól megerősitetett." A második bekezdés ellen Nagy György kép­viselő ur tett módositványt, a mely fel fog ol­vastatni. Almássy Sándor: T. ház! Én csak szórt adtam be módositványomat; inert nem voltam azon vérmes reményben, hogy Király Alajos kép­viselőtársam módositvánj r a elfogadható, melyhez ezennel hozzájárulok és módositványomat vissza­vonom. Elnök: Ezzel ezen módositvány mellőzve van, W ächter Frigyes jegyző: (Olvassa Nagy György módositvány át.) Elnök: Ezen módositványt mind a pénz­ügyminister ur, mind a pénzügyi-bizottság elő­adója elfogadták. Első kérdés gyanánt felteszem a következőt. Elfogadja-e a t. ház a 11. §-t a bi­zottság szövegezése szerint? (Nemi) Nem fogad­tatott el. Most kérdem a t. házat, móltóztatik-e a 11, §-t azon módositványnyal elfogadni, a melyet Nagy György képviselő ur benyújtott? (Igen, Nem!) A kik elfogadják: azokat kérem méltóz­tassanak felállani. (Megtörténik. Felkiáltásoki Ellen­próbát kérünk!) Méltóztassanak felállani azok, a kik nem fogadják el. (Megtörténik.) A többséget nem vehetvén ki, meg fognak számláltatni a szavazatok. (A jegyzők megszámlál­ják a szavazatokat.) A 11. §-t a módosítással együtt elfogadta 83, nem fogadta el 90 képviselő. E szerint ezen §. kimarad. Következik a 12. §. W ächter Frigyes jegyző: (Olvassa a 12. %-t.) Madarász József: T. képviselőház! Meg­ismerem, hogy az egész törvényjavaslatban bár­milyen terhek vannak is a haza polgáraira róva ós elfogadva, egy sem oly terhes az én meggyő­ződésem szerint, mint az, a mely ezen 12. §-ban erkölcsileg kötelezné a haza polgárai közt a köz­ségi elöljáróságokat és azokat, a kik ezen §-ban felemlítve vannak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom