Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.
Ülésnapok - 1875-78
78. országos ülés január 25. 1876. 221 somban tovább mennék, illetőleg módositványoinat beadnám : bátor vagyok kérésemet a t, belügyminister úrhoz ismételni. Tisza Kálmán ministerelnök és belügyminister: T. ház! A kérdésnek két oldala van, mint a t. képviselő ur előadta. A mi az elsőt illeti: miután nekünk honosítási törvényünk nincs, természetesen el kell járnunk minden egyes esetben, kiindulva mégis azon elvből, melyet, azt hiszem, a világon mindenütt követnek, hogy senki két állam polgára nem lehet. Hogy melyik esetben mikóp kelljen alkalmazni ezen elvet: az függ, azon államok honosítási törvényeitől, melyeknek polgáráról szó van; mert vannak olyan államok, melyeknél a honpolgári kötelékből való kilépésre elég bizonyos ideig tartó távollét; vannak ismét olyanok, melyeknél engedélyt kell kieszközölni az illetőnek, hogy onnan kiléphessen. Es szükséges az előzetes kilátásba helyezés, — mi, engedjen meg a t. képviselő ur, nincs egészen németül mondva, mert magyarul is használatban van, — azért, mert ismét némely országok törvényeiben benne van, hogy eddig a honpolgári kötelékből Id nem eresztik az illetőt: míg be nem tudja bizonyítani, hogy neki módja van másutt a honpolgári kötelékbe belépni. Ismétlem: elejétől fogva és most is a belügy minister eljár azon elv szerint, hogy senki két állam polgára nem lehet, s alkalmazza ezen elvet a szerint, hogy az illető körülményeiné! fogva minő szabályok és törvények alá esik, s miket kell neki saját eddigi állama törvényei szerint teljesítenie. A mi pedig a politikai menekülteket illeti: itten a belügyministerium átalános szabályt fel nem állithat. Erre nézve, igen jól méltóztatik tudni, a legtöbb országgal szemben ma már államszerződések döntenek és így azok tartatnak meg. Tudni méltóztatik azt is, hogy a magyar törvényhozás egyetlenegy oly államszerződést sem kötött, melyben a tisztán politikai menekültek kiadására kötelezte volna magát, tehát ezek kivagy ki nem adásának kérdése, nem complieált kérdés, tisztában van az mindnyájunk előtt. Nem tudom : ezt akarta-e kérdezni a t, képviselő ur? vagy, hogy a honosságot, hogy nyerhetni meg? Erre nézve törvényünk nem lévén: honosságot, honpolgári jogot adni, miután az illető itthon nem teljesítheti kötelességét, a belügyministernek igen nehéz. Ha majd honosítási törvényt fogunk alkotni, annak lesz feladata e kérdést megoldani. (Helyeslés a középen.) Irányi Dániel: Igen köszönöm a belügyminister urnák felvilágosítását, s ennek következtében folytatni fogom előadásomat. Én t. ház, valamint azelőtt is volt szerencsém már megemlíteni, különbséget teszek az egyszerű megtelepülés, a községbe való befogadás és a honosítás között. Azon idegennek, ki az országban csak bizonyos ideig akar tartózkodni: nem szükséges sem honosításért, sem akár csak azért is folyamodnia, hogy valamely községbe fölvétessék. Annak elég, hogy valamely községben letelepüljön, mit, ha önmagáról a község terheltetése nélkül gondoskodhatik ; neki meg is kell engedni; kivéve, ha ellene erkölcsi tekintetben van kifogás. Angliában, mint azt a t. belügyminister ur tudja, az idegenek bizonyos idő múlva községi jogokkal is bírnak és én azt hiszem, hogy azt meg is lehet engedni, hogy azoknak, kik házzal, telekkel birnak, bizonyos jogokat adjunk; de már arra nézve, hogy valaki honpolgári joggal ruháztassák fel: kell. hogy az állami kormány is nyilatkozzék. Különbséget teszek tehát ezen három neme között a polgári jognak, illetőleg jogoknak, melyeket az idegenek gyakorolhatnak. Ezen különbséget azonban a jelen törvényjavaslatban fel nem találom. Itt az idegennek egyenesen honosítást kell kérnie, hogy valamely községbe befogadtassék. Ám legyen. Én olyan gyökeres javítást nem fogok ezen törvényjavaslatban indítványozni, a mely tulajdonképen a honosítási törvénybe tartozik. Annyit azonban kénytelen vagyok megjegyezni, hogy én, t. belügyminister ur azon felfogását nem tartom egy szabad államhoz illőnek, a mely szerint Magyarország tekintetbe vegye azt: vajon azon idegen, a ki a magyar földre lépett, teljesítette-e vagy nem egy idegen állani iránti kötelességét ? Az. uraim, azon idegen államnak kötelessége, hogy felügyeljen arra, hogy a polgárok a maguk kötelességeiket teljesítsék és büntetéseket szabjon azokra:, kik azon kötelességöket megszegik. így tesz Magyarország is a hadkötelesekkel, kik külföldre menekülnek, s a kik, ha visszatérnek: a megszabott büntetést kiállani kötelesek; s én részemről sohasem fogom kívánni más államtól azt. hogy Magyarországnak hadkötelezettjeit megbüntesse vagy kiszolgáltassa, hogy Magyarországnak zsandárja vagy hadfogadó parancsnoka legyen ós igy a kebelebe fogadott védkötelest akár kiszolgáltassa, akár pedig attól, hogy ott polgári jogokat gyakoroljon, eltiltsa. Távol vagyok attól, hogy én a védkötelezettséget, valamint általában a haza iránti akármely kötelességet is kétségbe vonnám; azt mind a mellett nem ismerhetem el, hogy az ember földhöz kötött lény, a kinek ne legyen szabad egyik országból a másikba költöznie, lehet politikai véleményének, lehet vallási meggyőződésének következtében s hogyha kitöltözött: azon állam ne legyen feljogosítva neki a polgári jogokat megadni; ha azon állam, melyből menekülni volt kénytelen, őt el nem bocsátja.
