Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-78

222 18. országos UIís január 25. 1876. Ugyan méltóztassék a. t. minister ur a többi nyugati európai államok eljárását figyelembe venni. Voltak közülünk is többen, kik kénytelenek voltak a rém uralom alól kivándorolni Francziaországba, Angolországba, Amerikába, Sveiczba s ott honosittattak is. En nem tettem; én annál kevésbé tagadtam meg nemzetiségemet, minél nagyobb szerencsétlenség sújtotta hazámat, csak ugy nem tartván hazafiúi hűségemmel megegyeztethetőnek azt, mint nem tartanám összeegyeztethetőnek gyermeki kötelességemmel, hogy szerencsétlenségbe esett anyámat mással cseréljem fel. De mások tették és én nem vetem fel magamat azok birájának. Mások kérték a honosítást és sem Francziaország, sem Svájcz, sem Amerika kormánya soha nem kérdezte : vajon az illetők el vannak-e bocsátva hazájokból Bach, vagy Smerling, vagy nem tudom miféle minister kegyelme által. Nem kérdezték ; mert először ahhoz nem volt joguk ; másodszor: mert tudták, hogy a politikai menekült e feltételt nem teljesítheti. Vagy az. a kit halálra Ítéltek : remélheti-e. hogy hóhérja elbocsátási levelet fog utána küldeni? és vajon megegyeztethető-e egy szabad ország kormányának felfogásával, hogy az ily politikai menekülttől megtagadja, a honosságot? En tehát sem azon esetben, hogy ha az illető hazájában védkötelezetfségének nem felelt meg ; sem ha politikai menekült: nem tartom megengedhetőnek, hogy a magyar kormány más, mint általános elvből bírálja meg ezen idegeneknek honosítási képességét, vagyis azt kérdezze : vajon más állam iránt teljesitette-e kötelességét, a helyett hogy csupán azt kérdezné : fogja-e azt azon Magyarország iránt teljesiteni. melynek polgára lenni óhajt. Ez kell, hogy mérvadó legyen, ezt kívánja a jog, ezt az ország méltósága, a többi önálló államokkal szemben. Ami a többi részleteket illeti, itt e törvényjavaslatban csak két évi benlakás kívántatik meg. Én azokhoz tartozom kik a bevándorlást, letelepedést minél inkább könnyíteni óhajtják, mert azt hiszem, hogy Magyarországnak különösen alsó vidéke, csak akkor fogja kifejthetni a maga természeti kincsét: hogyha sürübb népességgel fog birni. Én tehát, mint mondom, a beköltözködést nem nehezíteni, hanem inkább elősegíteni akarnám. Más részről azonban, midőn honosításról, tehát állampolgári jogok gyakorlásáról van szó : lehetetlen megfeledkeznem arról, hogy arra, hogy valaki az ország dolgaiba befolyjon, politikai jogokat gyakoroljon, a választásokban részt vegyen, hivatal viselésére képes legyen: kell. hogy legalább is 3 esztendeig az országban lakott legyen, hogy annak viszonyaival, törvényeivel, szokásaival megismerkedjék. Nem is ismerek országot, t. ház! mely három évnél rövidebb időre szabta volna a benlakás kötelességét azokra, kik honosításért folyamodnak : nem teszi azt sem Amerika, sem Angolország, sem Francziaország. szóval az én tudtommal egyetlen egy állam sem. Franeziaországban az 1867-diki törvény szerint ugyanazokra nézve, a kik rendkívüli találmányok vagy közhasznú telepek felállítása által vagy egyébként is különös érdemeket szereznek maguknak az ország iránt: egy év elegendő; de ezek rendkívüli kivételek ; a szabály 1867. óta is a három esztendő. En annálfogva, ha a községi jogok gyakorlatára elegendőnek tartanám is a két esztendei ottlakást, miután itt a községi kötelékbe való befőgadás a honosítással egyértelmű: a három esztendőt kívánom a két esztendő helyett tétetni; azonkívül pedig — és e részben azt hiszem belügyminister ur egyet fog érteni velem, — egy hiányt szükséges pótolni, a mennyiben nincs meghatározva az idegennek életkora, a mely szükséges arra, hogy honosittassék, illetőleg hogy a községbe befogadtassék; mert hisz lehet nem teljes korú is, a ki bejő és a község kötelékébe magát felvétetni kéri. illetőleg honosíttatni kíván, azt pedig, a ki gyámi hatalom alatt áll : nem tekinthetjük feljogosítva- arra, hogy ily fontos lépést tegyen, illetőleg magát egy uj haza iránti kötelességnek teljesítésére kötelezze ; úgyde lehet eset — mondja talán a t. belügyminister ur. — hogy valaki az országba beköltözve és honosítást kérve, a külföldön valamely bűnt vagy súlyos vétséget követett el, a kinek azután kiadatása fog kéretni ; miután pedig honosíttatott: természetesen mint honpolgár nem adathatnék ki. Hogy ezen lehetőségnek eleje vétessék es illetőleg a kellemetlenségek elhárittassanak, a melyek ebből a magyar és azon idegen kormány közt keletkezhetnének, arról mindenesetre gondoskodni kell. Ezt véleményem szerint akként lehetne legjobban elérni, ha az illető idegen, midőn a belügyministerhez honosításért folyamodik: egyszersmind kinyilatkoztatná, hogy ő semmi oly bűntényt vagy vétséget nem követett el, a mely miatt a törvények értelmében kiadatása el lenne rendelhető, a mely nyilatkozat, hogy ha utóbb valótlannak bizonyulna, ugy a honosítás, mint maga a községi kötelékbe való felvétel megsemmisülne. Ezek t. ház. azon észrevételek, a melyeket az előttünk fekvő 11. §-ra nézve kötelességemnek tartottam előadni és a melyeknek következtében ezen §-t következőkép kérem módosíttatni: „Oly idegennek, ki az országban három év óta lakik, itt legalább két év óta adót fizet, az 5-ik és 7-ik §§-ok feltételeinek eleget tesz és saját hazája törvényei értelmében a teljes kort elérte : a község a kötelékébe való felvételt magára nézve kötelezőleg megígéri azon feltétel alatt, ha az idegen a honosítást megnyeri. E végett az idegen a belügyministerhez folyamodik, a ki addig is, míg a honosítás iránt külön törvény nem intézkedik, kérését teljesiti: ha folyamodó a fenébb megszabott feltételeknek ele-