Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.
Ülésnapok - 1875-48
34 48. országos ttlés deczeniber 8. 1875. rozni. Meglehet, hogy a jövedelmi pótadóról szóló törvényjavaslat ma, vagy holnap elvégeztetik ; akkor könnyen megtehetjük, hogy például egy délután ülést nem tartunk; de méltóztassék ez iránt a megállapodást akkorra hagyni. (Madarász József közbeszól: így is jó!) Elnök: Ebben a t. képviselő ur is megnyugodván, én csak azt mondom ki határozatul, hogy a pénzügyminister ur által most beadott törvényjavaslat kinyomatván és szétosztatván, előzetes tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Az indítvány és interpellátiós könyvbe ez alkalommal bejegyzés nem találtatott. Következik már most a napirend vagyis az általános jövedelmi pótadóról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Vidliczkay József: T. ház! Kikérem a t. ház engedelmét és becses türelmét, hogy először némi reflexiókat tehessek azokra, a mik az előttünk fenforgó törvényjavaslat tárgyában elmondattak, továbbá pedig másodszor fejtegethessem az ón szempontomat, a melyet e tárgyban elfoglalok. Mindenek előtt legyen szabad az én t. barátom Szontagh Pál előadására némi reflexiókat tenni. 0 most a folyamatban levő tanácskozásnak fonalán hivatkozott Francziaországnak közelebbi nagyszerű példájára, azon példára, mely áldozatkészséggel restaurálta az ország megrongált fmáncziáit. A példa — mondhatom, — ügyesen van választva; azonban legyen szabad megjegyeznem, hogy a hasonlat nagyon sántikál. Mondhatnám mindenekelőtt azt, hogy igen nagy a különbség Francziaország világra szóló gazdagsága és a mi köztudomású szegénységünk közt; de ón a súlypontot nem erre fektetem, hanem fektetem a históriai körülményekre. Mikor nyúlt Francziaország az áldozatkészséghez megrontott financziának rendezésére ? Akkor: mikor azon kormány, mely a nyomort okozta, már megszűnt; tette ezen lépést akkor: a mikor véglegesen szakított már azon politikával, mely a catastrofát előidézte. Ez a lényeges különbség a mi állapotunk és a francziaországi állapot közt és — ezt t. barátom egész figyelmen kivül hagyta. Magyarország 1867-ben a czivilisált világ terén activ budgettel lépett fel; adóssága nem volt, külveszély nem fenyegette sehol, a külpolitika ós háború terén semmi katastrofa nem érte, hanem miután azon rendszer, melylyel az országot kormányozni kezdték hibás voltának oka az, hogy oda jutottunk, a hol vagyunk és fájdalommal eonstatáloni t. ház, hogy az uralkodó rendszer, legalább lényegben, még ma sem változott : a régi hibák, habár talán szűkebb körben, de nagy részben és lényegükben folytattatnak ma is. Eszemjárása szerint a mi a teendő : az nem hivatkozás az áldozatkészségre ; hanem a hibák megszüntetésére, s ha a hibák megszüntettek s a körülmények parancsolják, hogy áldozatkészséggel segitsünk a bajon: akkor igenis helye van az áldozatkészségnek ; de a hibák folytatása mellett nézetem szerint az áldozatkészség én szerintem helytelen dolog. Az én t. barátom óhajtását fejezi ki az iránt, hogy vajha regenerálódnék a magyar nemzet gondolkozás módja is. Szószerint nem idézhetem szavait, de hiszem, hogy szavainak értelmét jól fogtam fel. 0 óhajtja, hogy a magyar észjárás egészen uj fordulatot, uj irányt vegyen s fektesse a súlyt a munkára. f Igen örvendek, hogy t. barátom ezt kimondta. Én ezt egészséges iránynak tartom. Én azon iskolához tartozom, a mely a nemzetek gazdagságának bő kutforrását a munkában keresi. A munka a gazdagságnak legfőbb kútforrása. Hanem uraim — itt ügyeimet kérek — a munka magában még nem virágoztatja föl a nemzeteket; szükséges erre két körülmény és pedig lényegesen szükséges: először oly társadalmi és közviszonyok, melyek között, hogy ugy fejezzem ki magamat, azon munka, mely követeltetik és a melytől a gazdagodás eredményét várjuk: productiv termelésű legyen; mert van uraim improductiv munka is, s az improductiv munka valamint egyesekre ugy nemzetekre is nem kútforrása a gazdaságnak, az pazarlása az erőnek. Másodszor. . . s felkérem t. barátomat, legyen szives magános óráiban stúdiumot csinálni abból, mit itt beszédére megjegyezni kívánok. Mi a lényeges feltétele annak, hogy a munka gyümölcsöző legyen, hogy a ,fnunka a nemzeteket felvirágoztassa ? szükséges arra az, hogy a munkának gyümölcse azé legyen, a ki a munkát teljesiti; a mennyiben egyesek vagy nemzetek oly helyzetben vannak, hogy teljesítenek oly munkát, melynek gyümölcsét nem ők aratják : az egyén annyiban nem szabad, a mennyiben fel nem virágozhatik, mert másnak dolgozik. Hangsúlyozni ennélfogva a munka szükségességét, elismerem, helyes ; hanem kell, hogy elismerje a törvényhozás azt, hogy kötelessége a mellett intézkedéseket tenni, hogy a munka, a mennyire csak a viszonyok megengedik, mindig csak productiv legyen s az összes politikai, társadalmi viszonyok, akként alakíttassanak, hogy a ki dolgozik : az élvezze a munka gyümölcsét s nem más. Miben áll uraim a rabszolgaság. A rabszolgaság szakadatlanul dolgozik, de nem gazdagszik, a rabszolga szegénysége abban áll, hogy nem magának dolgozik. Hasonlólag ennélfogva a munka magában még nem elégséges, hanem szükséges, hogy életbeléptessenek azon viszonyok, melyek mint mondám, lehetővé teszik azt, hogy a munka annak gyümölcsözzék, a ki teljesiti. Többi megjegyzésére i barátomnak ez alkalommal viszont megjegyzéseket nem teszek; azt hiszem, hogy elég nyomaték van azokban, a miket szerencsés voltam előadni.
