Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-66

352 ftfi. országos Ülés január 11. 1876. és részt vett a legutóbbi háborúban : pár évvel ezelőtt azon kérdést intéztem, mit gondol, mi történt volna, ha Moltke a háború előtt, vagy annak folyama alatt hirtelenül meghal; ós ő azt válaszolta, hogy semmi egyéb, mint a mi történt. A rangban utána következő legidősebb tábornok lépett volna helyébe s a hadjárat ugyanezen tervezet szerint folyt volna tovább és talán minden csata ugyanazon napon vívatott volna, mint Moltke vezérlete alatt. {Derültség a középen. Széll Kálmán péwzügyminüter közbeszól: Nem hiszszük.) Minthogy mindenki önmagáról szokott következtetést vonni: megengedem, hogy az igen t. pénzügyminister urnák, gondolván a saját administratiójára, igaza van, midőn azt mondja, hogy ö nem hisz ily rendszerességben. (Derültség l) Én is megengedem, hogy az előbb idézett állításban talán túlzás van; hanem mégis ennél szabatosabban nem hallottam még jellemezni egy rendszer jóságát, mely a mellett, hogy ily összevágólag működik : az egyént sem aljasitja eszközzé : mert ily tökéletes gépezetet felfogni és annak minden részletébe behatni, valóban csak kiváló tehetségnek lehetséges. Habár nem is reményiem, hogy a mi közigazgatási rendszerünk valaha a tökély oly fokát el fogja érni, milyenre a porosz katonai szervezet emelkedett ; még is azt hiszem, hogy mindnyájunknak óhajtani kell, hogy ne legyen az. az egymásután következő tisztviselők személyes tulajdonai szerint, majd jobb, majd pedig egészen rósz. A személyes kiválóságoknak ily nagy szerepet csakis az állam sorsának intézése körül lehet megengedni ; a kormányzás és az igazgatás alantabb fokain a fényes személyes képességeket és egyéni tulajdonokat, melyek különben sem igen gyakoriak: a helyes rendszernek kell pótolni, mely lehetővé teszi még a kevósbbé képes és erélyes egyéneknek is, hogy kötelességüket nemcsak híven és pontosan : hanem ugy az administratió, mint az administráltak érdekeinek megfelelőleg teljesítsék és hogy nálunk ily rendszeresség, legalább eddig nem létezett, — hogy fog-e létezni valaha, azt majd a jövő mutatja meg, — a fölött, gondolom, nem lehet vitatkozni. S mégis egyik igen t. kormánypárti szónok épen azt hozta föl e javaslat kiváló érdeméül, hogy modus vivendit teremt ós nem lép a rendszer változtatás veszélyes terére. Hogy miért tartja az én igen t. barátom a rendszerváltoztatást, igy abstracte, oly veszélyeseknek : azt nem mondotta meg; de én bátorkodom kérdezni, vajon ott, — mint pl. nálunk, — hol valamely intézmény nem felel meg már alapjában a jelenkor igényeinek, a hol minden ez irányban eddig tett foltozgatás sikertelen maradt: vajon ott elégséges-e, sőt szabad-e csak is kísérleteket tenni ? s vajon nem okvetlenül szükséges-e gyökeres beható és minden irányban kiterjedő rendszerváltoztatást életbe léptetni különösen akkor, midőn ugy a belhelyzet tarthatatlansága, mint a netalán bekövetkezhető kül bonyodalmak parancsolják azt. hogy állapotainkat minden irányban a lehető legbiztosabb alapon rendezzük. En azt hiszem, hogy egy ily rendszerváltoztatás az: a mit nekünk lehetőleg gyorsan keresztül kell vinnünk. A ki hivatva van azt keresztülvinni: az csalódhatik ugyan; de saját meggyőződését követvén, csak kötelességót teljesiti. És én épen azt tartom a legnagyobb hiánynak, hogy a kormány palliativ eszközökkel igyekszik a bajon segíteni, a melyek épen, mivel palliativek, csak tovább tengetik a kóros állapotot és azt utóbb épen ez által súlyosabbá teszik, s ennek következtében a jövőt tekintve kárhoztatnom kellene ezen törvényjavaslatot még akkor is, ha az pillanatnyira, legalább látszólag, kedvezőbb állapotot idézne elő közigazgatási viszonyainkban. B javaslattól azonban még azt sem várhatjuk. Csodálatos vegyüléke ez a legheterogenebb irányzatoknak, bátortalan kísérlet oly eszközökkel, melyek a sikert már előre is kétségessé teszik. Elvben nagy súlyt helyez a megyei autonómia formáira, fenmaradására és meg is hagyja épen azon attribútumait, a melyek jelenleg nem képesek az autonómia valódi érdekeit biztosítani és legfölebb a zavart, a rendszertelenséget tengetik tovább; gyakorlatilag azonban ugy intézkedik, hogy a látszólag meghagyott megyei autonómia csak hamar megsemmisül oly kormányközegek befolyása következtében, melyek mindazáltal nem lesznek képesek a központi kormányhatalom intentióinak, és rendeleteinek szükséges súlyt megszerezni. Kinevezett hivatalnokok, választott tisztviselőkkel ós független választott bizottsági tagokkal vannak hivatva egy oly közeget alkotni, a mely olykor a megyei közgyűlésnek fölötte, olykor alatta áll; de minden esetre a kormánynak, ha nem is tartozik, legalább kénytelen lesz engedelmeskedni. Oly elemek foglalnak helyet ezen bizottságban és rendelkeznek gyakran a közigazgatási tisztviselőkkel, melyeknek sok esetben épen ezen tisztviselők felügyelete alatt kellene állaniok. Választás és kinevezés túlságos,— megengedem, hogy csak látszólagos autonomikus jogok ós épen oly túlságos centralistikus törekvések, a legtarkább keverékben, összhang ós összefüggés nélkül jelentkeznek e javaslatban, mely végtelen tért nyit a jövő conflictusoknak és tökéletesen megsemmisíti a jó közigazgatás legfőbb kellékét, tudniillik a személyes felelősséget, mely a collegiaíis szervezetben mindenkor igen kényelmes kibúvó ajtót fog találni. De a legveszélyesebb az. hogy a gyakorlati kivitelben épen arra vezet, 9: mit elméletileg, — látszólag legalább elkerülni óhajt: a helyett, hogy állandóan megteremtené azon zavartalan összhangzó közreműködést, a melynek az állami és az autonomikus hatóságok közt