Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.
Ülésnapok - 1875-59
59. országos ülés deczember 20. 1S75. 287 az igazságügyministerhez intézett figyelmeztetést. Már most lehetséges, hogy valamely bíróság téved, vagy visszaélést követ el: mert hiszen visszaélés mindenütt lehetséges és kórheti egy képviselő kiadatását oly cselekvényért, melyről príma faeie megítélhető, hogy ha igaz is, nem Képez büneselekvényt; oly birói eljárás zaklatást képez, valamint képez az, ha valaki egyszerű figyelmeztetésére bűnvádi eljárás alá vettetik és ebben az esetben magam is azt mondanám, nem kell kiadni a képviselőt. E szerint az én nézetem is az, hogy a háznak joga van a dolognak első tekintetre való állásáról meggyőződést szerezni. De ón azt állítom, hogy a jelen eset az előbbitől abban különbözik, mert mint a bizottság előadója itt a jelentésben aláirta, három bíróság egyenlő határozatával állunk szemben. Itt Magyarország legfőbb törvényszéke a budapesti királyi táblának Krajcsik Ferenczre vonatkozó végzését helybenhagyta, kimondván, hogy a fenforgó ügyekben Krajcsik ellen oly terhelő adatok merültek fel, a melyek a különös bűnvádi vizsgálat elrendelését igazoltnak mutatják. Mármost bátor vagyok azt állítani, hogy ott, a hol az ország legfőbb bírósága egy előtte lefolyt per utján az adatokból indokoltnak látja egy különös vizsgálat szükségét és ha e legfőbb törvényszék ez ünnepélyes végzése nem elégséges evidentia arra, hogy a képviselőház e kiadatást elhatározza akkor: midőn senki sem hozza fel azt, hogy a bíróság hamis adatok nyomán indult el. ily körülmények közt azt kérdem : nem szolgálhat-e ez határozatunknak elegendő alapul ? Ezzel szemben ily körülmények közt azt mondjuk-e, hogy szeretnők magunkat negyedik bírósággá eonstituálni (Zajon helyeslés.) Szeretnők megnézni: ? a Curia helyesen vizsgálta-e meg az adatokat. (Elénk helyeslés) Ha az eli+élésről lenne itt szó : ezen most érintett eljárás hibás, de a helyességnek még némi színével. némi ürügyével birna. De ha most. midőn csak vizsgálat megindításáról van szó, azon formális garantiával be nem érjük, melyet három bíróság egyező határozata nyújt, melyek ellenében visszaélést senki sem hoz fel: akkor tökéletesen tévesen fognánk- eljárni. (Élénk helyeslés.) Méltóztassék a t. ház meggyőződve lenni, hogy nagyon fontos jog a mentelmi jog; adatott ez azért, hogy a ház tagjait zaklatások és főleg politikai üldözések ellen megvédje és nem azért, hogy a hol erre mutató különös körülmények nem forognak fen : mi ne érjük be azzal, mi az ország minden polgárára garantia, a rendes törvényszék és törvények által nyújtott garantiával, hanem csináljunk magunknak, mint képviselők külön garantiát. (Elénk helyeslés.) Óvakodjunk attól, hogy a joggal visszaéljünk. Mert ez könnyen odavezetne, hogy e jog védelme gyengének találtatnék akkor, midőn valóban szükségünk lehetne rá, midőn e jog alkalmazásának valóban helye volna. (Élénk helyeslés.) Az előadott okoknál fogva azt az indítványt teszem, hogy miként maga az illető képviselő ur is kérte, reá nézve a menteli jog, függesztessék fel. (Élénk helyeslés.) Csernátony Lajos: Teljesen egyetértek az előttem szólott t. barátom indítványával; de nem helyeselhetem egyik indokát. Nem tehetem ugyanis magamévá azon nézetet, hogy a ház elhatározására az illető képviselő kérelmének befolyása lehet. Volt egy eset, nem tudom egészen bizonyosan, hogy a múlt országgyülósen-e vagy régebben, mikor egy képviselő kérte kiadatását, és a ház — ha ismét nem csalódom — nem engedett a képviselő kérelmének, nem adta ki és szerintem igen helyesen. A mentelmi jogra vonatkozó kérése valamely törvényszéknek a mentelmi bizottsághoz érkezvén : az a kérdés, mit kellene megtekinteni? Először azt kell megtekinteni, hogy van-e vagy nincs-e zaklatás és a kérvény kellőleg van-e felszerelve vagy sem? Ha e két tulajdonság tisztában van, vagyis ha a bizottság azt látja, hogy nincs zaklatás és kellő a felszerelés: akkor szerintem a bizottságnak kötelessége a mentelmi jogot felfüggeszteni ; ha ellenben azt látja, hogy zaklatás van, ez minden más kérdést megold egyszerre; valamint ha azt látja, hogy zaklatás nincs, de a kérvény kellőleg felszerelve nincs : akkor is azt hiszem, hogy ezen felszerelési elégtelenség is elég arra, hogy a képviselő ki ne adassék. (Helyeslés.) De semmi esetben sem látom helyességét annak, hogy a bizottságnak határozatával szemben az illető képviselőnek kórelme határozzon a házra nézve. Mert t. ház, a mentelmi jog és az agész eljárás, a mely a mentelmi jog fentartására nézve követtetik : nem egyik vagy másik képviselő kedveért történik ; hanem történik a házért magáért, a ház jogainak védelmére, (Helyeslés.) történik azért, hogy a háznak sem egyik, sem másik tagja politikai zaklatásnak kitéve ne legyen. Ez oka szerintem a mentelmi jognak. (Helyesléi.) Ennélfogva mint a múltban ugy — szerintem — a jelenben is egyes képviselőnek kérelme a ház elhatározását nem szabályozhatja. Figyelembe veendő az: vajon a bizottság jelentése elégségesen van-e indokolva arra, hogy e jelentést a ház magáévá tegye, egészen eltekintve az illető képviselő kérelmétől. En e tekintetben igenis azon nézetben vagyok, különösen az előttem szólott t. barátom érvelése folytán, hogy a mentelmi bizottságnak jelentését a ház ne tegye magáévá, és a képviselő urat, eltekintve kérelmétől, ezen bizottság jelentésével szemben kiadatni határozza. (Helyeslés.) Emmer Kornél előadó: T. ház! (Fölkiáltások: Szavazzunk] Szavazzunk!) Nagyon sajnálom, hogy a t. ház egy része már türelmetlen, de ón sokkal nagyobb figyelemmel hallgattam Szilágyi t.