Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-53

148 »3. országos Illés deezenüW 13. Í876. tam : istentelen, — pedig épen az ellenkezőt akarom mondani, ezek a számok elméletben igen ártatlan dolgok. Ezek hagyják magukat tenni igy, és hagyják magukat tenni ugy; de a gyakorlatban , mikor pénzzé válnak, mikor a pénz elköltéséről van szó : akkor jogaikból nem engednek egy hajszáinyit sem, és , ez abban áll, hogy kettőből csak kettőt lehet kivenni; ha pedig többet akarunk kivenni: akkor marad deficzit. Én ebből a hosszas tanácskozásból, mely máinem tudom hány hétig folyik, megvallom magam is, az unalomig, azt tapasztaltam, hogy minden ilyen költség hovafordítása nem egyéb, mint reménynyel összekötött jövendölés, ós igy szerintem a vitatkozás egészen fölösleges. A t. pénzügyminister ur azt állítja, hogy igy lesz, és amúgy lesz, mi pedig azt állítjuk, hogy nem ugy lesz. De ki lesz a biró? A biró a jövő lesz. Tehát egészen fölösleges dolog a vitatkozás. Hanem jövendölni nekem is szabad. Ha az általam igen t. pénz ügymini ster ur politikai élete fonalának a Párkák három évig kedveznek : ezen kölcsönből nem marad semmi; vagy ha marad valami, lesz deficzit, t. i. ez alapon, és ha nem lesz a kormány kényszerítve nagyobb szabású intézmények létrehozására. Ilyen, felteszem, az önálló vámterület. És itt hangsúlyozom e szót: kényszerítve. Nem tudom: vajon nem azért savanyu-e a szőlő, mint a róka monda: mert igen magasan van'? De megtörténhetik, hogy az igen t. pénzügyminister urnák lesz igaza és beteljesedik reménye, sőt még a fából is vaskarikát fog csinálni. Én ennek igen fogok örülni, megadom magamat és a pénzügyminister úrral együtt fogom kiáltani: Yictoria ! De nem ím Schwabenland, hanem Magyarországon; mert azon szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy mindkét helyen egyszerre nem kiálthatjuk, hogy victoria! És most miután vége kezd közeledni azon tárgyaknak, melyek a t. pénzügyminister ur tárczájához tartoznak és ezektől bucsut kell vennünk, ezen kölcsön terve és a költségvetésére nézve egy megtörtént dolgot kívánok elbeszélni a pénzügyminister urnák. Öry Fülöp Gábor sajó-szt.-péteri református superintendenst nagyon boszantotta, hogy hivei közt volt egy, ki nem tudta elhinni a lélek halhatatlanságát. Egyszer alkalma nyílt a főpapnak agyon beszélni hivét, és mikor már azt gondolta, hogy meggyőzte, azt kérdezte tőle: no hisz-e már a lélek halhatatlanságában'? Ez azt felelte: már a kigyelmed igen szép és igen ékes, hosszú beszédére, csak azért, hogy ne nyaggasson tovább: valahogy csak elhiszem; de meglátja, hogy nem ugy lesz. Én is azzal veszek bucsut a minister úrtól, hogy az, a mit mond : igen szép elméletben; de csak elméletben, mert meglátja, hogy nem ugy desz. Egyet elfelejtettem mondani, a mit a búcsú előtt kellett volna mondanom, hogy tudniillik arra vagyok bátor figyelmeztetni a pénzügyminister urat, hogy miután ezen kölcsön aranyórtékről szól, ha később az következnék be. a mi nem lehetetlen, mert már volt rá eset, hogy az ezüst érték aránylag drágább volt, vagyis inkább, hogy az ezüstláb magasabbra megy: ne fizesse a szelvényeket ezüstben. A Simonyi Ernő által beadott határozati javaslatot elfogadom; noha megvallom, hogy annak egy pontjára nézve nem vagyok vele egyetértésben, hogy t. i. a minister urnák és a kormánynak nincs szüksége arra a kölcsönre; mert bizony én abban a meggyőződésben vagyok, hogy nagyon is szüksége van reá, sőt, mint látszik azt akarják, hogy minálunk mind a kölcsön, mind az adóemelés permanenssé váljék. T. barátom a vita folyamában tévedett, mikor azt monda: minek a pénzügyministernek a kölesön, midőn azzal dicsekedék, hogy minden jól van, hogy fizetésképesek vagyunk és még várhatunk. Ezt említve tévedett: mert tudjuk, hogy mikor a bankárok bukófélben vannak, nagyon magas lábon kezdenek élni, drágaságaikat ékszereiket kirakják a sálon legvilágosabb helyére; de egyszerre azután kiüti magát a szeg a zsákból. Elfogadom Simonyi Ernő határozati javaslatát. Kállay Béni: T. képviselőház! Én a kölesóntörvényjavaslatot elfogadom, mindazon indokokból, melyeket Bujanovits képviselőtársam kifejtett; elfogadom daczára mindazon aggodalmaknak, melyeket ő hangsúlyozott. Nem fogadhatnám el azon indokokból, a melyeket ép t. barátom Prileszky Tádé előttem emiitett, hogy t. i. a kormányt a népnek és az ország bizalmának kell támogatnia abban, hogy a Magyarország ellen áskálódó bécsi tőzsérek ellenében állását megtarthassa. Ha arra szüksége volna: igenis én is támogatnám gyenge szavazatommal a kormányt, még azt is, melynek eljárását különben ellenzem. De itt erről nem lehet szó; mert épen a kölcsön egy réfcét bécsi bankárok veszik át, azok, kik tehetnek jót és roszat Magyarország ellen, kik, hogy egyesültek azon nagy consortiummal, melylyel a kölcsön megköttetik, szerintern csak örvendetes, és én azt a kölcsönmüvéletnél egyátalában rosznak nem tartom, hogy arra az európai legnagyobb pénzerők egyesültek. Mindamellett nem titkolhatom el némely aggodalmaimat, mint említettem, a melyek a kölcsönre nézve felmerültek, A tartaléktőke eszméjét nem igen helyősiem: ezt őszintén megvallom; de midőn viszonyaink közt minden év deficzittel vég1 ződik: igenis ily tartaléktőkét szükségesnek tartok,