Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-53

146 .">". országos Ülés deczember 13. 1875. fel, a melyekről előterjesztések nincsenek előttünk, mel yekről mit sem hallottunk még a hírlapokban sem és még is a képviselő ur mind a mellett már mint befejezett tényeket hozza elő és már kimondja, hogy e kölcsönért kénytelenek vagyunk bizonyos vasutakat odaadni: ezáltal Magyarország hitelének és becsületének nem méltóztatik előnyt szerezni. Mert, ha azt hirdetik, hogy a kormány a parlament háta mögött titkos tervekkel az egyes bankárcsoporttal egyezkedik, a nélkül, hogy a képviselőháznak tudomása legyen : akkor ne méltóztassanak Európa hiteléhez appellálni; —- mert akkor pénzt csakugyan nem kapunk. Ezeket előre bocsátva, röviden bátor vagyok magához a tárgyhoz szólani és a t. képviselő urnák egy dolgot figyelmébe ajánlani, és ez az, hogy a pénzügyeknél az elmélet igen szép lehet, a tudomány is igen szép ; de irányadó mégis csak a gyakorlati élet lehet. Azt méltóztatott mondani : nem szükséges ez a kölcsön, hiszen nincs deficzit, az egyensúly helyre van állítva, a jövedelmeknél befolyt az utolsó hathónap alatt az, a mi az első hat hónapban hiányzik: tehát nem szükséges azon tartalék alap. melyre a minister ur oly súlyt fektet. Ez igen szép okoskodás; de méltóztassék gyakorlatilag venni a dolgot, miként történik ez a pénzkezelés, nemcsak minálunk, hanem mindenütt a világon? Méltóztatnak igen jól tudni, hogy hány száz és száz pénztár van, melyekben pénznek készletben kell lenni ; azt is méltóztatnak tudni, hogy másként lehetetlen a kezelés, mert minden egyes adóhivatal, fizető hivatal nincs ellátva kellő pénzzel, melynek készen kell lenni, s melylyel napról-napra a kiadások és bevételek egyensulyozíatnak s a központi pénztárba csak azt küldi fel, a mi fölösleges. Szükség van tehát egy bizonyos, nem tagadom sok millióra menő összegre a azon kivül akár mi történjék a budgettel, akár mi a számadásokkal: annak ott kell lenni és a központban is szükséges, hogy legyen mindig elégséges pénz. Hisz az épen a baj, hogy akkor is, ha az egyensúly helyre áll, kell teremteni egy tartalékalapot, a melylyel a pénztári kezelést biztosítjuk, hogy fizetni képesek legyünk mindig, a mikor szükséges. Ha ez a készlet nincs meg; akkor az teljesen lehetetlen, mert hisz épen azért vétetik fel ezen kölcsön: mert 18G8-, 1869-, 1870-ben megvolt a tartalékalap készpénzben 20 millió. Emlékszem az akkori jelentésekre ; de később bekövetkezett azon idő, midőn mindent elköltöttünk, ergo ezt a 20 millió forintot is: s igy most helyre kell állítani ismét a tartalék-alapot. A kinek ezen dolgok körül egy kis tapasztalata van, tudja, hogy miként kezeltetnek azok. nemcsak minálunk, hanem mindenütt a világon, nem fogja elmondhatni, hogy ily készletekre szükség nincs; inert e nélkül a pénzügyi administratió megakad, ezt pedig nem akarja senki. Azt méltóztatnak mondani, hogy nem szükséges azért sern e kölcsön,, mert a vasutak dotatiójára a szükséges pénzeket másutt is meg lehetett volna szerezni. Ez tökéletesen igaz. Itt van a törvény, azon az utón lehetett volna megszerezni; de miután önök is azt mondják t. uraim, hogy igen helyes és szükséges az adósságok conversiója, sőt elméletileg maga Helfy képviselő ur azt monda, igen helyes, — kétséget nem szenved, elfogadom, hogy helyes s mindenesetre szükséges: de akkor kell, hogy olyatén módon biztosittassók ezen papír, ezen rente, hogy ennek utoljára sikere némileg biztosítva legyen ; mert roszabb e világon nem lehet, ha ily műtét megkezdetik és megakad. Méltóztassanak megengedni, gyakorlatilag szólva: miként volna' az, hogy ' az állam kibocsát egy 80 milliónyi rente-kölcsönt, vagy ha eljön az idő s kibocsát egy bank 1.500,000-nyi vasúti prioritást s azután ismét kibocsát egy másik bank 500,000nyi prioritást ? az ily eljárás egyátalában nem lenne helyeselhető. Azért igen helyes és pénzügyi szempontból igen jól combinált eszme az, hogy ezen alkalomból már azon pénz iránt is történjék intézkedés, melyet a ház a vasutaknak már meg is szavazott s a mire nézve a kamatbiztositás megadatott. Én részemről őszintén bevallom, hogy a kormánynak e tekintetben intentióját tökéletesen helyeslem. Nem tagadom, sőt elismerem és abban Simonyi Ernő képviselő urnák igazsága van, hogy a conversio mindenesetre áldozatokba és sok pénzbe fog kerülni s ha számitásom nem csal, talán 2 és fél millió frtot fog kitenni. Igen; de e nehézség utoljára is akkor volna alapos, ha képesek volnánk a felelősséget elvállalni azért, hogy ezen kamatokat nem fogjuk elveszteni és 1878-ban, midőn a 153 milliós kölcsön első fele esedékes lesz: képesek leendünk ezt visszafizetni. Nem hiszem, hogy Helfy képviselő ur e tekintetben a biztosítékot magára merné vállalni; én sem merném magamra vállalni, mert kétséget nem szenved, hogy minden üzletnél, midőn ily nevezetes összeg egy napra esedékes, egy félévvel, vagy egy egész- évvel is előbb kell gondoskodni, hogy a szükséges összeg a lejáratkor kéznél legyen. Kérdés tehát: vajon időelőtti-e most a gondoskodás, vagy lehet még egy, vagy másfél évig is várni ? Én azt hiszem, hogy lehetetlen tagadni, hogy a beszerzés mindenesetre áldozatokba kerül; de, hogy nem kerül annyi áldozatba, mint a menynyibe kerülne : ha mi nem készülve elő, a lejárat napján nem lennénk képesek fizetni, mert akkor tökéletesen az illető bankárok kezeibe lennénk. De tovább megyek s azt mondom, hogy a ministeriam ezen eszmének már kifejezést adott s ezen eszme alapján az üzletet már meg is kötötte, Hogy a conversio iránt oly consortiumhoz fordult,