Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-46
ié. országos ülés deczember 6. 1875. 395 Én igen óhajtom, hogy azon 54 ezer ujonczra nézve, a mely ma a közös sereg, a póttartalék és a honvédség jutaléka, constataltassek még egyszer statistikai adatok nyomán, hogy a számítás mennyire bizonyos és az állittassék be egyenesen a hadseregbe, szolgáljon ott 8—9 évig, a többi 3 vagy 3 1 j 2 évet — nem akarok az organisáló urak mesterségébe vágni, hogy praeeisált számokat idézzek, — töltsék a honvédségben. Ennek eredménye szám szerint a honvédségnél, ha csak 3 évig maradna ott: ugyanaz, a mi most 54 ezer háromszor, leszámítva a fogyatékot, szintén körülbelül 120,000 ember ; ha- több vétetnék el onnan, még egy év, természetesen ez növelné a honvédségnek számát. A költség, a mi most 7 millió, a mi szerintem lehetne már most és óhajtom, hogy legyen már eddig is csak 5 millió : apasztható volna a honvédségnél közel 3 millióval; mert arra a 120,000 emberre, igy kezelve — mondom, a hivatalos adatok hijján — én képes voltain megközelítőleg kiszámítani: nem kell több, mint 1 millió 6—7 százezer, legfölebb 2 millió; ha több vétetnék fel, valamivel növekednék, de ezen kezelési mód mellett a közös seregnek költsége igen csekély arányban, vagy épen nem apadna. Természetes, ez attól függ. hogy hol vonatnék meg ezen uj organisatióban a határ; ha oda kevesebb, ido több tétetik, ott talán valamivel apadna a költség. De, mondom, erről már ma azért sem tartom czélszerünek szólani, mert hiszen a közös sereget az európai mai helyzettel szemben semminemű nagyobb desorganisatiónak kitenni nem lehet. Rövid szóval, t. ház! Azt hiszem, hogy a honvédséghez a közvetlen ujonczozás eszméjét el kell ejteni és ezt azon módon, mint Poroszország Landwehrjeivel csinálja : a közös seregben 8—9 évig szolgált katonákból kellene formálni. (Mozgás a középei^. Mi szól ez ellen t ház? Törvényt kell erre változtatni, tehát a más faktorokra is kell tekintettel lennem, midőn ezt felein ütem. Translajthánia érdekébe ez nem ütközhetik: a korona, a mely őrködni tartozik országának biztonsága felett: alig fog megütközhetni ezen eszmén, a mely katonai becsét az egész véderőnek nem csak hogy nem csökkenti, de szerintem emeli. Nálunk lesz ez ellen ellenvetés és sok. Szabad legyen vizsgálnom: vajon ezen ellenvetések megállnak-e ? Azt nem nevezném t. ház ellenvetésnek, ha valaki akár itt, akár e házon kívül kijelenti, hogy az gyásznap lesz Magyarországra, melyen a honvédség jelen alakja elejtetik; vagy hogy ha valaki arrogálva magának a hazafiság fölötti bíráskodást, elítéli azokat, a kiknek más a véleménye. [Helyeslés a szélső jobboldalon). Ezek mind frázisok. A dolognak valódi értéke az más és itt elismerem, hogy a féltékenységnek van igenis jogosultsága. Megszoktuk, hogy nálunk a honvédség, különösen mint a magyar alkotmányosságnak, a magyar hazafiságnak, a magyar nemzetiségnek őre tekintetik. És ha ennek tekintetik jelen alakja is: akkor nagyon természetes, hogy irtózik mindenki ezen alakzatának megváltoztatásától, mert ezen eszme mindnyájunknak drága. Nekem is az, csakhogy én más utón vélem érvényesíteni. Elvégre pedig nagyon veszedelmes egy föltevés, hogy csak 70 ezer ember — (mert hiszen a súly az ujonczokból lett honvédségre fektettetik) őre ezen magasztos ideáknak. Azon 380,000 emberről pedig, ki a közös hadseregben szolgál, feltenni azt, hogy ez eszméknek nem egyenlően barátai: — meg kell gondolnunk: vajon azon 70,000 emberben megkapjuk-e compensatióját annak, mit elhanyagolunk ápolni, növeszteni, ébreszteni 380,000 emberben. Én senkit sem vádolok rósz akarattal, a dolgok természetében fekszik és ellenállhatlan, hogy bizonyos ellentéteknek igy ki kell fejlődniök. Minden seregben, nem a régi soldateska szelleme, hanem minden seregben kell, hogy legyen bizonyos katonai szellem, bizonyos esprit de corps. Hogy ha én azt mondom pajtásomnak ós érzem, hogy én büszke lehetek azon testületre, melyhez tartozom: ebben a nélkül, hogy bárki említené, azon gondolat rejlik, hogy én ezen testületet valami értelemben legalább, egy más hasonló testület fölé helyezem. Ugyanezt érzi minden katona, egy más sereg katonával szemben. És igy igen természetes, hogy egy bizonvos ellentét fejlődik ki, mely ez esetben épen azon ideáknak lesz legnagyobb • kárára, melyeket helytelenül igy akartunk megőrizni. Azon 120,000 ember, ha a közös hadseregből hazajött, ugyanazon keret, ugyanazon vezényszó, ugyanazon szolgálati nyelv, ugyanazon elhelyezés mellett, ha itthon lesz: miért ne lehetne épen ugy őre ezen ideáknak, mint az ujonezokból lett sereg ? Én azt érteni nem tudom. (Mozgás középen). Azt hiszem, hogy az európai helyzet, melyet oly borongósnak említenek sokan: még inkább utal arra, hogy itt megtegyük a szükséges változtatásokat, épen mert a veszély közeleg. Katonailag desorganisatió ez által nem létesül. Hogy több ujonczot tanítanak be, ugyanazon tiszti és altiszti karok: a közös sereget ez nem desorganisátja, a honvédséget sem. Az átmenetet rögtönzendőnek ugy sem képzelem. De épen mert az európai helyzet setét: sürgetős ezt tenni. Régen, mikor a soldateska bebarangolta Európát, hol ezen, hol amaz hatalomnak kívánván kardját, mikor Napóleon praetorianusai meghódították a fél-világot: akkor becsületérzés, dicsvágy elég volt a sereget tüzelni és a halálnak neki vinni. Az átalános védkötelezettségből eredett seregeknél ez nem elég. Minden 50*
