Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-46

46. országos Élés deezember 6. 1875. 389 Hosztinszky János: T. képviselőház! Az igen tisztelt igazságügyminister ur költségve­tésében a magyaroszági és erdélyi telekkönyvi ki­rendeltségek szükségleteinek fedezésére 80,000 frtot kivan utalványoztatni; egyszersmind előterjeszti azt is, hogy ezen átalakítási munkálatnak fontos­ságához és a szükséghez képest ezen összeget oly csekélynek tartja, hogy az 1876. óv vége felé valószínűleg kénytelen lesz ezen átlagnak pótlá­sát a törvényhozástól kérni. Annak kijelentése mellett, hogy én is tekintettel a telekkönyvi át­alakítási munkálatok fontosságára és szükségle­teire, ez összeget csakugyan csekélynek tartom : ez alkalommal e czólokra az igazságügyminister ál­tal felvétetni kért 80,000 frtot jó lélekkel meg­szavazom. Engedje meg a t. képviselőház, hogy rövideb­ben indokolhassam szavazatomat. A birtokszabá­lyozás következtében a. telekkönyvek átalakítása feltétlenül szükségessé vált; mert a telekkönyvi jegyzőkönyvek a birtokszabályozás előtt felvétet­tek a régibb állomány szerint; bekövetkezvén a birtokszabályozás, a birtokok állapota változott és igy azon telekkönyvi jegyzökönyvek, melyek a birtokok szabályozása előtt felvétettek: a birtok szabályozása után többé a valóságnak meg nem felelnek, ós igy szükséges, hogy ezen telekköny­vek mielőbb átalakíttassanak és pedig azért, mert különben ezen telekkönyi kivonatok hitelességgel birni nem fognak. Ezen átalakítási munkálatok nálunk is nagyon lassan haladnak előre, a birto­kosok, jelesen pedig a kisbirtokosok és különösen a volt jobbágyok érzékeny kárára. Pedig az igen t. igazságügyminister előterjesztésében maga mond­ja, hogy ezen átalakítási munkálatok nagy fon­tosságúak és jelenti, hogy az átalakítási munká­latok olyanok, a melyek sürgősen befejezendők volnának. A kimutatás szerint a szorosabb értelemben vett Magyarország területén eddigelé 4768 köz­ségben történt meg a birtokszabályozás. Ezen 4768 községből 21.63 községben a telekkönyvek átalakíttattak 341 községben, az átalakítási mun­kák foganatba tétettek, tehát 2264 községben ezen átalakítási munkálatok még csak meg sem kezdet­tek. Tekintettel azon körülményre, hogy a birtok­szabályozások napról-napra szaporodnak és igy azon községek száma, melyekben a telekkönyvek átalakitandók lesznek, csakugyan napról-napra sza­porodik : nemcsak kívánatos, hanem okvetlenül szükséges, hogy mindazon községekben, a hol a birtokszabályozás megtörtént, — a telekkönyvi átala­kítási munkálatok mielőbb folyamatba tétessenek és befejeztessenek; inert ezen átalakítási munkálatok befejezésétől függ birtokviszonyaink rendezése, következőleg függ egyszersmind hitelviszonyaink javulása is. Már pedig t. ház, ha a birtokos osz­tály állami, községi adóval, katonatartással és egye­bekkel terheltetik: nekünk kötelességünk módokról és eszközökről gondoskodnunk, hogy ott, a hol le­het, a birtokos osztály sorsán egyszersmind segit­tessék. (Helyeslés.) Ahoz pedig, hogy birtokviszo­nyaink rendeztessenek, okvetlenül szükséges, hogy hiteles telekkönyvi okiratok legyenek, akkor midőn szükség van a birtok mennyiségének kimutatására, (Helyeslés.) hogy azon esetben, ha pénz dolgában megszorulnak az illetők; képesek legyenek egyszers­mind az illető hitelintézetektől pénzt kapni és ne legyenek kénytelenek magukat lelketlen uzsorások kezeibe átszolgáltatni. (Helyeslés.) 1869-ben — ha jól emlékszem — ugyanezen átalakítási munkálatok tárgyában kibocsáttatott egy ministeri rendelet, a melyben az mondatik, hogy ha a mennyiben e nehézségek, a melyek az áta­lakítással járnak, másképen nem volnának elosz­lathatok mint a hely szinén: akkor kiküldetések tör­ténjenek. De mert t. ház, ezen nehézségek oly ter­mészetűek, hogy azokat máskép mint a helyszínén csakugyan eloszlatni nem lehet: szükséges az illető telekkönyvvezetőket kiküldeni az összes telekkönyv­vekkel együtt, hogy ott a nehézségek a hely­színén eloszlattassanak, a hol a helyiség vagy köz­ség nagyságától és egyszersmind a nehézségek minőségétől függ az, hogy ily telekkönyvvezető néha heteket és hónapokat tölt ott, míg az átala­kítás megtörténik. Az igazságügyminister igen szerény *pénz összeget szokott e czélra az illető törvényszékek elnökének utalványozni. De ez a pénzösszeg sokszor oly szerény, hogy kénytelenek voltak az illető munkálatokat félbeszakítani: mert nem volt miből az illető dijakat fizetni. Én azt hiszem t. ház, hogy miután az igaz­ságügyminister ur niaga előterjesztésében ezen munkálatok nagy fontosságát elismeri és épen ezen nagy fontosságú munkálatok sürgősségét hangsúlyozza : most kettős erővel oda fog hatni, hogy ezen munkálatok a közjó és a birtokosok érdekében mielőbb végrehajtassanak. Ott a hol a birtok még szabályozva nincsen: megtörténik igen gyakran azon eset, hogy bizonyos telekkönyvben egy név mint tulajdonos van jegyezve ; azonban az illető birtokrész egy harmadik, negyediknek már el van adva, ezen utóbbi pedig miután a telekkönyvi hivatalok igen távol esnek, félvén a nagy költségtől, mely az átírással együtt jár, de nem is tudja ezen mulasztás következményét, nem íratja a maga nevére a birtokrészt. Innen nagy zavarok történnek a jogszolgáltatás hátrányára; de még bűnvádi keresetre is szolgáltatnak alkal­mat. Mert vannak, a kik már egyszer eladták a birtokot és a ki megvette és át nem íratván a saját nevére, az illető szorult állapotban ismét egy harmadiknak adja el, az pedig felhasználva az alkalmat a maga nevére Íratja, és igy a jóhi­szemű birtokos, a ki előbb megvette, kijátszatik. (Igaz ! Igaz!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom