Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-43
43 országos ülés deezember 8. 1875. 28 5 Á i képviselő ur azt- is mondja, hogy a két intézmény közt versenyzés van: hogy az egyik némileg az aviticitásra támaszkodik, a másik pedig mint az ujabb kor eszméinek egyik szülöttjének tekinti magát, — azt hiszem e versenyben az ország semmit sem nyer. Ne azon versenyezzenek a tisztviselők, hogy melyik előbbre való a posta vagy távírda; hanem versenyezzenek azon, hogy a közönség szükségleteit minél gyorsabban és pontosabban kielégítsék. (Helyeslés.) Méltóztassanak elhinn ; , hogy én erre fogok törekedni, hogy e tekintetben versenyezzenek, nem pedig ugy, amint a t. képviselő ur mondta. Továbbá azt mondja a t. képviselő ur, hogy nem volna alkotmányos eljárás részemről, hogy ha kívánnám, hogy igy per tangentem intéztetnék el ezen egyesítés. Erre nézve megjegyzem, hogy ez az administrátió körébe vág, mindemellett az országgyűlés s igy a képviselőház, mint ennek egyik része, természetes, hogy határoz e fölött, mint minden más fölött; hanem én eleget teszek az által, hogy a mi a fizetés felemelését és általában a pénzügyi részt illeti : azt beterjesztem s a pénzügyi bizottságnak fog kiadatni, mely jelentését beadja s akkor a ház fog határozni akarata szerint. Ami pedig az elv elfogadását illeti t. i. az egyesítést, azt bátor voltam most előterjeszteni s a t. képviselőház nyilatkozhatik e tekintetben, mit különösen akkor fog tehetni, ha a pénzügyi bizottság jelentését be fogja adni. A t. képviselő urnák ugy látszik, kissé rosszul esett az, hogy tegnap azt mondtam, hogy nem volt kellőleg tájékozva. A mostani és tegnapi nyilatkozata közt különbség van. A t. képviselő urak tegnap nem voltak tájékozva s azt nem vallották be; ma nincsenek tájékozva, de bevallják Mindamellett, hogy nincsenek tájékozva, mégis azt mondják: hogy nem kételkedtünk azon. Engedelmet kérek, a mi fölött valaki tájékozva nincs, magától értetődik, hogy azt mondja; én kételkedem. l)e a t. képviselő urak bevallják, hogy nincsenek tájékozva: mégis kimondják, hogy nem kételkednek Engedelmet kérek, e kettő között nincs összefüggés. Mindezek után kérem a t. házat, méltóztassék azon előterjesztést a pénzügyi bizottsághoz utasítani. Elnök: Ha jól fogtam fel a minister urnák nyilatkozatát, ezen pót-előterjesztés a megszavazandó összegre nézve semmi befolyással nincs s igy azt hiszem, hogy a minister ur nem kívánja, hogy ezen czim fölfüggesztessék. Simonyi Ernő: T. ház! Itt a földmivelési és kereskedelmi minister urnák kijelentése nincs egészen összhangzásban a dolog menetével. A t. minister ur azt mondja, hogy: én a posta és távírda egyesítését elhatároztam. Azt azonban nem mondja, hogy a ház helyeslését vagy véleményét, utasítását kérem. Azt mondja: elhatároztam; de mivel ez a pénzügyi kiadásokban változást tesz — kérem ezt a pénzügyi bizottsághoz utasíttatni. Ha tehát e költségekben változás lesz : akkor azokat most nem lehet megszavazni s igy előirányzat sem áll, miután a jelentés folytán változáson megy keresztül. Hogy vajon ezen egyesítés keresztülvitele egyedül az administratió körébe tartozik-e, midőn ily fontos változások tétetnek a status organismusában, vagy talán a törvényhozásnak is szabad lesz ehhez hozzászólni: ez oly kérdés, melyet a t. ház többsége fog eldönteni. Én részemről azt hiszem, hogy szava mégis van a törvényhozásnak abban, midőn a status orgánumában ily lényeges változások történnek, annyival inkább pedig; mert másutt is ez a törvényhozás előtt tárgyaltatott, ott is, ahol ezen egyesítés életbeléptetett, ott is, hol nem léptetett életbe, . mert kételyek merültek fel a czélszerüség iránt. De már egyszer a pénzügyi bizottság is udvariasan és tartózkodva ugyan ; hanem tudtára adta a minister urnák, hogy bővebb jelentós és felvilágosítás nélkül ezen dolog végre nem hajtható. A pénzügyi bizottság Kimondotta, hogy e tárgyban csak akkor hoz Ítéletet: ha a tárgyalások befejeztetnek és a minister ur végleges megállapodásáról és elveinek részletezéséről jelentést teend ; — tehát nem azt kívánja a bizottság, hogy a minister jelentést tegyen a pénzügyi bizottságnak erről egy költségvetésben s ezen költségekről mondjon véleményt: hanem fenntartotta magának a fölött mondani véleményt: vajon ezen egyesítést czélszerünek tartja-e vagy sem? Egy szóval én azt hiszem, hogy azon kérdés eldöntése, vajon ezen egyesítés az administratió körébe vagy a törvényhozás hatáskörébe tartozik-e : a t. ház bölcsesógé- . tői függ. A mi a minister urnák a különvéleményre vonatkozó nézeteit illeti, én azzal nem törődöm, hogy egyik vagy másik nézetünkről hogyan nyilatkozik. Én részemről is meg vagyok győződve, és t. barátom Helfyis, hogy legjobb meggyőződésünk szerint jártunk el, midőn a különvéleményt a t. háznak elfogadásra beterjesztettük. Nem mondottuk, nem állítottuk mi azt sohasem tökéletesnek, sőt megvallom, hogy kellőleg tájékozottnak nem akarjuk magunkat tartatni: mert sem időnk, sem adataink nem voltak, hogy azt oly részletességgel és pontossággal tanulmányozhattuk s előkészíthettük volna, mint ahogy szeretnénk hogy legyen; azonban a fenálló viszonyok közt azon rövid idő alatt, mely rendelkezésünkre állott, tehetségünkhöz képest, lehetőleg jobban iparkodtunk azt elkészíteni. A minister ur azt találja, hogy nem voltunk tájékozottak; de hogy tegnap nem vallottuk be, ma sem vagyunk tájékozottak, de ma bevalljuk.