Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-42

258 42. országos ülés deczember 2. 1875. nositani itt; nem mindent mindenütt, minden helyen, hanem minden iparnak meg kell választani a helyét. Én meg vagyok győződve, hogy nálunk sok ily ipart meg lehetne honosítani. Hiszen nálunk a felső vidéken minden ember termelte a lent és kendert, a melyet azután megszőtiek, megfontak s vászonná alakítottak, az igaz, meglehetősen durva vászonná, a mely a kereskedésre nem igen alkalmas áruczikk volt; de egy kis szorgalommal, a kik ismerik, s gyakorolják. igen könnyen oda lehetne terelni, hogy sokkal finomabb vászont csináljanak s olyant, a mely a vásárra alkalmas lenne. Több ily iparág volna a helyi körülményekhez képest Magyarországban fejleszthető. Hanem az által, hogy a városokban társulatokat fogunk képesekké tenni, s azt akarni, hogy oly iparágakat űzzenek, a melyek ki nem fizetik magukat: az által az ipart előmozdítani nem lógjuk. Nekünk oly iparágat, a mely maga magát ki nem fizeti: emelni nem szabad. Mit ér az, ha kosárfonodákat tartunk fen, a melyek nem hoznak jövedelmet. Akkor ne ionjának, mert ezen kosárfonodák fölemésztenek annyit, a mennyivel segélyeztetnek. A kosáriparnak is megvan a maga fontossága sok tekintetben; hanem azt ott kell űzni ós oly mérvben s módon, a hol s a mi képen az magát kifizeti. Ezen mellék-iparágaknak meghonosítását, mondom, én nem a városokban, hanem a földinivelő nép közttartom eszközlendőnek s nagy fontosságúnak s ott kívánom azokat előmozdítani. Mindezeknél fogva t. ház! miután ón az itten előirányzott 35,000 írtnak alkalmazásában nem látom sem azt, hogy az ország ipara, sem azt, hogy az ország kereskedelme ezáltal előmozdittatnék; sőt a több éveken át történt ezen kiadásoknak folytonos ismétlése, semmi látható, kézzelfogható eredményt elő nem idézett: én a telelnek törlését hozom indítványba, és ajánlom a t. háznak elfogadás végett a különvéleménynek erre vonatkozó részét. B. Simonyi Lajos kereskedelmi minister: T. ház ! Azokra, a miket Simonyi Ernő képviselő társam elmondott, akarok néhány rövid szóval refíectálni. (Halljuk) Azt gondolja a képviselő ur, hogy azért szükséges a szóban levő öszszeg, hogy oly helyeken, • a hol egyik vagy másik iparág nem életre való, mi ott segélyezzük A t. képviselő ur egészen tévedésben van ; mert mi azon csekély összegeket, melyeket az állam az egyes iparok emelésére szükségesnek vél, nem is annyira az egyes iparágak segélyezésére, mint inkább ipariskolák támogatására, forditjuk és ha kitűnik az, hogy egyik, vagy másik iparág fejlődésben van, s életképességgel bír: az állam részéről némi segélyben részesítjük. Ha megerősödik azon ipar: akkor az államsegélyt elvonjuk tőle, mint a melyre ugy sincs többé szüksége; mert megbír állani a maga lábán. Szintúgy ha azt tapasztaljuk, hogy nem életre való valamely ipar: megszüntetjük az állami subventiót, és azt máshová forditjuk, a hol eredményre van reményünk. így van ez a kassai gépészeti iskolával is. Hogy nálunk mily fontos, hogy a fiatal emberek a gépekvezetését megtanulják, hogy abban magukat begyakorolják, azt mindenki tudja. E czélból állíttatott fel a kassai gépészeti iskola. Ha azt látjuk majd, hogy csakugyan számos ott a tanuló, és hogy az intézet életre való: akkor fogjuk amogatni továbbra is; ha pedig látni fogjuk, hogy az intézet nem felel meg a várakozásnak: meg fogjuk vonni tőle a támogatást. Ez az oka annak, — a mire a t. képviselő ur is utalt, — hogy miért nem kívánta a pénzügyi bizottság az e czólra fordítandó összeget állandó rovatba venni föl; hanem fenhagyta a ministernek, hogyha látja, hogy csakugyan életre való az intézet, akkor egy ideig segélyezze. A t. képviselő ur azt mondja, hogy van a költségvetés ezen rovatában két fölösleges dolog, a mint ő mondja sine cura. Ilyennek mondja a Központi Értesítőt. A kereskedelmi törvényt január 1-én életbe fogjuk léptetni, ez pedig meghatározza, hogy a bejegyzett ezógeket egyesiteni kell és a Központi Érteshő arra szolgál, hogy mindenki az emiitett irányban való tájékozást belőle magának megszerezze. Már engedelmet kérek, hogyan lehet olyas valamit, a mi csakugyan szükséges, a mit maga a törvény is meghatároz: fölösleges dolognak nevezni és azt, a ki annak teljesítésére kötelezve van, sine cura hely elfoglalójának mondani? A t. képviselő ur megemlíti a házi ipart ós azt mondja, az szükséges és czéJszerü, és előhoz egy angol történetet, a mely szerint egy patak mellé letelepedett egy ember, és támadt ott egy nagy város. Hogyha mi a patakokra bizhatnóK, hogy a házi ipart emeljék: mi is megtennők; {Derültség) hanem méltóztassék meghinni, hogy erre a patak nem elég, erre pénzsegélyézés is kell, és ezt nem adhatja az amugyis annyira megterhelt közönség, hanem kell adni az államnak. Milyen nagy fontossága van a házi iparnak különösen nálunk, hol a lakosság az esztendőnek csak egy részében van e foglalva: erre nézve rövid szavakban de igen pregnánsul utal Mudrony Soma képviselő ur mai beszédében, kiemelvén, hogy nálunk a munkabér aránytalan nagyságának oka az, mert a munka nem folytonos. Midőn aratás vagy egyéb mezei munkaidő van: akkor a munkabér felette drága. Miért ? Mert ezen rövid néhány heti idő alatt kell azon szegény embernek, kinek két munkás kezén kivül semmi egyebe sincs, az egész évre szükséges eledelt megkeresni, Ha a munkát folytonossá teszszük, ós ha lehetővé teszszük, hogy más, csekélyebb munkával is foglalkozhassak az a szegény ember, ha nincs mezei