Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-40

40. országos ölés noTeniber 30. 1875. 209 vasutat, mely azt Bécsbe szállítsa. Nyers terményeink monopóliuma tehát Ausztriában is megszűnt s szemeinkkel látjuk az oláh, a szerb és a keleti galicziai marha-szállitmányokat s egyéb nyers terményeket vasutainkon keresztül futni s azok már idehaza versenyt képeznek saját terményeinknek. Ezen változott viszonyoknak az árak ós a kivitel csökkenése lön következménye, oly állapot, mely a jó vagy rósz terméstől sok tekintetben független s mi leginkább sajnos, állandó természettel bir. házakkal. Ennek kárát a mezőgazdaságra, a mag, burgonya és czukorrópa termelésre s a hizlalásra fejtegetnem fölösleges s csak azt emelem ki, hogy a mindennemű terményeknek évek hosszú során át folytatott kivitele meggátol bennünket abban, hogy a földnek •visszaadjuk termőképességét. Intensivebb gazdálkodásra térni át pedig, nemcsak haladási hivatása gazdaságainknak, de e nélkül a forgalomban azon helyet is elvesztjük, melyet ma még elfoglalunk. A legkézzelfoghatóbb kárral mezőgazdaságunkra nézve jár továbbá a vámközössóg az által, hogy vámszerződések köttetvén a külfölddel, mi terményeink kivitelére nézve nem birunk az idegen államoknak compensationalis vámengedményeket tenni: mert ebben Ausztria iparos vódvámérdekei által gátoltatunk. Ellenben a mi gazdasági érdekeinket kénytelenek vagyunk feláldozni Ausztria compensationalis érdekeinek. Itt fekszik előttünk a példa a román gabnavámok megszüntetésében. Itt a másik példa, hogy Olaszország a liszt vámfelemelését követeli. Áll az kivált a borra és a szeszre. Ha mi e czikkeknél vámleszállitást kívánunk az illető ország ellen-engedményt követel valamely iparczikkre nézve, melyet mi könnyen megadhatnánk, de Ausztria nem engedi. Lord Derby a múltkor monda az angol kereskedőknek, hogy Anglia, nem szállíthatja le kedvükért a borvámot, mert az osztrákok nem hogy apasztani, de emelni akarják a szövetekre vetett tarifát. Ezért nincs nekünk hasznunk a kereskedelmi szerződésekből, csak Ausztriának, mi pedig ki vagyunk zárva a kivitelből a monarchia határán tul; a mi rögtön másként lenne, ha mi nemcsak törvénybe igtatnók az osztrák vámszerződéseket, hanem magunk köthetnénk ilyeneket saját érdekeinknek niegfelelőleg. Mit szóljak t. ház, a magyar ipar nyomorúságáról a közös vámterület folytán? Beszóljek-e gyáraink tengődéséről. vagy bukásáról? kell-e elmondanom, hogy nagy iparunk önálló vámterület nélkül nem keletkezhetik, fen nem állhat: mert a kezdet nehézségeivel megküzdeni nem bir. Hiába van kitűnő vasunk, jó kőszenünk, fánk, vasutunk sok vidéken, olcsó munkaerőnk, s helyben ugyanazon nyers anyagaink, melyek kivivé Ausztriában feldolgoztatnak: védtelen állunk a kifejlett iparral, a nagy tőkével, az olcsóbb hitellel, a képzett munkaerővel szemben nem bírjuk kiállani a versenyt s elbukunk. Volna csak országunk határán vámvonal, nem kellene itt, mint mondatott „nagy védvám, mert kicsiny nem segít," a legtöbb esetben az egyszerű fínanczvám is elégséges volna, hogy az osztrák gyáros, ki nem akarná elveszíteni a magyar piaczgt, tőkéjét, tudományát és vezető munkásait áttelepítse a határon. De ugyan mi indítsa őt most erre, mikor túlnan kedvezőbb politikai, hitelforgalmi, üzleti ós magánviszonyok 27 E változás óta a vámközösseg hatása közgazdaságunkra ós így mezőgazdaságunrka is egészen más, mint azelőtt. Epeu annak ellenkezője, A gabna-árakra nézve az osztrák és magyar piacz megszűnt irányadó lenni s e tekintetben passive követjük a külföld impulsusát. Nemzetközi gabna-vásáraink Bécsben ós Budapesten. azt egyenlőn bizonyítják. Ausztria ugyan még mindig legfőbb vevője különböző nyersterményeinknek; de leszállított áron ós csak annyiban, a mennyiben jobban és olcsóbban a dunai tartományokból vagy a déli Oroszországból a nagyobb szállítási költségek miatt nem vásárolhat. És ezen is a galicziai vasutak, az osztrákállamvasút és a Duna-gőzhajózási társulat differencziális tarifái és cartelljei által iparkodik magán segíteni az érdek-közösségben lévő magyar termelők nem kis hátrányára. A buza-kivitelnek mennyisége a megelőző- évekhez képest a hivatalos statistika szerint felére, sőt harmadára csökkent s e vesztességet a szarvasmarha, a ló s a nyersbőrök kivitelének emelkedése pótolni sehogysem birta; gyapjú, len. és kender, repcze, gubacs nem igen változtak, a borkivitel sem sokkal növekedett. Előnyei tehát a vámközösségnek jobbadán megszűntek, ellenben hátrányai gazdáinkra nézve igen érezhetők lettek. (Helyeslések.) Miben állnak ezen hátrányok? Először abban, hogy hazánkban ipar nem keletkezhetvén, a termelő azon árukat, melyek gyártásra szolgálnak, tehát a gyapjút, a bőröket, a lent és kendert, a mű-fanemeket, az olajmagokat, a nyersvasat és fémeket, a hulladékokat stb. kénytelen az osztrák gyárak számára adni el, azaz annyival olcsóbban, mennyibe a szállítás kerül, mint hogyha itthon közelibe adhatná el a gyárosnak. Magától értetődik, hogy mint fogyasztó ugyanaz ujon megfizeti a szállítási differencziát a kész gyártmányért. Másodszor a mezőgazda — nem lévén közeli piacza s terményeivel az egész világforgalom conjuncturáinak lévén alávetve, — nem térhet át az intensivebb gazdasági rendszerekre, melyek csakis az ipar tőszomszédságában képzelhetők. Hiszen e vámközösség következtében a leggyorsabban vett mezőgazdasági iparágak is elpusztultak, két év alatt 1873. és 1874-ben 230 kisebb-nagyobb szeszgyár szűnt meg, a czukorgyárak majdnem valamennyien megbuktak és ugyanez történt a sörKÉPV H. NAPLÓ 1875-78. II KÖTET.