Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-30
352 30- országos ülés Csak nem nevetségesnek tartja a pénzügyminíster ur, hogy mi a fegyintézeteket hoztuk Fel, és azt mondjuk : iparkodjék a kormány oda működni, hogy minden fegyencz legalább 40 krajczárt keressen naponként. Én t. ház ebben nem látok valami rendkívülit; mert arra semmi rendkívüli erőfeszités nem kell, hogy valaki naponként 40 krt keressen. Áttérve az egyes tárczákra a minister ur azt mondja, hogy mi csak ugy könnyedén bánunk el a dologgal, az egyik tárczánál azt mondjuk például, itt meg lehet szüntetni, meg lehet felezni, vagy tizedelni a hivatalnokokat a nélkül, hogy csak egy szóval is indokoltuk volna. Engedelmet kérek, én azt hiszem, hogy az indokolás nem minket illet: minister urakat illeti az a kötelesség, rogy indokolják : miért kell nekik ennyi személyzet? Hiszen a ministerelnök ur csak a napokban dicsekedett azzal, hogy tetemesen leszállittatott a hivatalnoki személyzet. Ha pár évvel ez előtt a jelen ministerium tanácsolta volna az előbbinek, hogy ennyi meg ennyivel szállítsa le a személyzetet: azt a feleletet kapta volna, hogy lehetetlen; mert ha lehetségesnek tartja: megteszi vala és a tény maga bizonyította, hogy lehet administrálni sokkal kevesebb létszámmal is. És mi már most erre azt mondjuk, hogy még kevesebb személyzettel is be lehet érni. Ha a kormány ezt nem hiszi, ha meg akar győződni róla: adjon helyet nekünk, hogy meg mutassuk. De egy igen súlyos vádat emelt ellenünk az igen t. minister ur, a mely ha igaz lenne: valóban igen kedvezőtlen szinben tüntetne fel engem és Simonyi Ernő t. barátomat, nemcsak a ház, hanem az egész ország előtt. Azt mondta, hogy mi, a kik részt vettünk a pénzügyi bizottság tárgyalásaiban, ott ültünk és semmi megjegyzést nem tettünk; miért nem állottunk elő ott, — kérdi — ezen indítvánnyal ? miért nem mondottuk el, itt ennyit ott annyit lehet megtakarítani ? és ő az indítványt elfogadta, vagy bebizonyította volna annak lehetetlenségét. Erre nézve kettőt kell megjegyeznem. Először a t. pénzügyminister ur csak a maga tárczája tárgyalásánál volt jelen, mely pedig a pénzügyi bizottság tárgyalásainak vége felé került szőnyegre. Ha jelen lett volna valamenyi tárcza tárgyalásánál: hallhatta volna, hogy mi az első tárczánál, különösen a központi igazgatás minden rovatánál megtettük indítványainkat. Kimutattuk : mily rendkívüli nagy arányban vannak még jelenleg is a költségek a központi igazgatásnál, és mikor három-négy tárczán keresztül mentünk a nélkül, hogy bármit hajtottak volna szavunkra : kijelentettük, hogy fen tartjuk magunknak a különvélemény jogát; de tovább nem raboljuk a bizottság idejét. Tehát a pénzügyminister ur előadása ellenkezik a valóval, midőn lovember 18. 1875. azt mondja, hogy nem tettük meg inditványainkat. A mi pedig különösen a pénzügyi tárczát illeti: engedje meg a t. ház, hogy egy körülményt emlitsek fel, melyről a pénzügyminister ur megfeledkezett. A többi ministerek, kik a pénzügyi bizottságban megjelentek, midőn tárczáikat tárgyalták : utólagosan ellenezték inditványainkat. A pénzügyminister ur be sem várta, hogy indítványokat tegyünk; hanem azon perczben, melyben a pénzügyi bizottság termébe lépett, leülvén és kezébe vévén a maga tárczáját, azt jelentette ki a pénzügyi bizottság előtt, hogy ő keresztül menvén a maga tárczáján, minden rovatnál elment a takarékosság legszélső határáig, és kijelenté, hogy egy garas levonásába sem egyezhetnék be, ugy hogy Simonyi t. barátom rögtön azt monda, hogy akkor mi hazamehetünk, és ekkép itt dolgunk sem lehet: ha a pénzügyminister előre kijelenti, hogy nem fog a levonásba beleegyezni. És csakugyan Így történt. Mi előre tudván, hogy a pénzügyminister ur nem fog beleegyezni ujabb levonásokba, és oly rendkivül nagy minoritásban lévén a pénzügyi bizottságban, hogy sohasem számíthattunk indítványaink érvényre juttatására: természetes, hogy az ő tárczájánál nem hoztunk fel indítványt. Azt mondja a t pénzügyminister ur, hogy midőn mi az adóhivatalok kevesbitését hozzuk indítványba tájékozás nélkül: miért nem kérdeztük tőle, hogy lehet-e megszüntetni az adóhivatalokat vagy nem? Ez tréfának jó; de komolyan nem lehet állitani. Előre tudtuk a választ : mert hiszen ő legilletéktelenebb biró előttünk e téren. A t. pénzüg3 7 minister ur, miután ezen felfedezéseket tette, azt mondja, hogy nem is tartja szükségesnek tovább terjeszkedni ; mert ez is elegendő arra, hogy meggyőződjék arról, hogy mi nem tudjuk: mi a komoly munka. Hogy mi a komoly munka ? az nagyon relativ dolog. Az én felfogásom szerint a komoly munka az üdvös munka : azon munka, mely üdvös eredményeket szül, és én azt hiszem, hogy e tekintetben inkább lehet azon kételkedni, vajon a pénzügyminister ur tudja-e? mi a komoly munka? Egyet mégis elismert a t. pénzügyminister ur, és ezért köszönetet mondok neki. Elismeri, hogy egy eszmét mégis bírtam felhozni a pénzügyi bizottságban, és ezen eszme, melyet ő nagyon nevetségesnek tart: az, hogy az adóhivatalok egyesittessenek a postahivatalokkal. Nincs helye itt az eszme helyes vagy-helytelen voltát fejtegetni. Én helyesnek tartom, helyesebbnek most, m>nt a múltkor, mikor felemiitettem. Annak idejében bátor leszek az eszmét indokolni. Hanem véghetetlenül sajnálom, hogy én nem
