Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-28
28. országos ülés november 16. 187b. ' 287 gedném is. Vissza utasítom ezen rágalmat. Ha nem épen azon őszinteséggel, melyei becsülésemet irányukban itt és bárhol, most és bármikor kifejezni soha sem fogok vonakodni, épen azon őszinteséggel mondom; hogy tévednek. Tévednek az irányban, az eszközökben, melyben s melyekkel bajainkon segíteni nem képesek; tévednek azon modorban, melylyel a kormányt vádolva, vádjaikkal gyanúsítva, gyanúsításaikkal gyengítik. (Elénk helyeslés a középen.) Pedig az ilyen nehéz körülmények közt erős kormányra van szükségünk. A t. ellenzék tagjai a történelmet nálam sokkal jobban ismerik; s azért jól tudhatjuk, hogy a nagy, alkotmányos nemzeteknek históriájában találhatók magasztos momentumok , a mikor a pártok különbsége megszűnt egy nagyobb esemény követelménye előtt. Csak méltóztassanak Angliát tekinteni hol a nagy franczia forradalom után bekövetkezett hosszú háború alatt megszűnt a pártviszály és hol a pártok egy nagy férfi körül sorakoztak, mig a Napóleoni nagy harcz kivivatott. Vagy nézzük az ujabb eseményeket. Németországban a pártok lelkesülve az egységnek nagy eszméje által, sorakoztak azon férfiú körül, ki ellen csak előbb ellenszenvvel viseltettek s leküzdötték a pártszenvedélyt, hogy egy nagy czélt elérjenek. Vagy nézzük továbbá Prancziaországot az utolsó szerencsétlen catastropha után. Addig, míg a commune forradalmat le nem győzték, mig a hadi sarczot le nem fizették: addig az ősz Thiers körül seregeltek pártkülönbség nélkül, Ugyan kérdem: ami nehéz kriticus helyzetünkben ellenkezett volna-e az ellenzéknek általam igen becsült hazafiságával, ha várakozva, jelezve, de nem gördítve nehézségeket jóakarattal bevárták volna a kormány működését ? Azt gondolom, hogy: nem, annál inkább nem; mert azon eszközök, melyeket ők nekünk ajánlanak, e pillanatban segélyt nyújtani nem képesek. (Igaz a középen) Nem szerencsésebb azon érvelés, hogy az adókat hiába vetjük ki: mert azok nem fognak befolyni. Lehet! Ha az Isten haragos keze nem szűnik meg ez országot tovább is sújtani, ha a cliniaticus viszonyok ily permanenseknek maradnak; ha termésünk soha sem lesz, és ha végre az r ég ránk szakad: természetes, hogy elveszünk; (Élénk tetszés a középen) de nem hiszem, hogy ábrándos reményt táplálok, midőn azt mondom, hogy a hét sovány esztendő után mi is számithatunk jobb évekre, legalább normális állapotokra és akkor a múltról a jelenre következtetve be fognak folyni az adók, a mint befolytak 1867ben nemcsak a kivetett adók, hanem bejött a hátraléknak nagy része is. Egyébiránt Péchy Manó t. képviselőtársam tegnap felszámította, hogy a földmüvelés eddigi adójának 10°j 6-ját fogja fizetni, vagyis 100 forint helyett 110 frt, 1000* helyett 1100 frt. követeltetek tőle. No már t. ház! az az ember, a ki 100 frt. adó miatt nem bukott el: az 110 frt. miatt sem fog elbukni; és a ki 1000 frt. mellett nem bukott meg; 1100 frt. mellett sem fog elbukni, vagy a ki 110 frt. mellett elbukik, az elbukott volna 100 frt. mellett is. (Igazi Ugy van a közepén.) Szomorú jelenségei vannak e hazában a bukásoknak, a tönkre menéseknek; de ne keressük ennek okát az adóban. Az első a szerencsétlen évek, a másik a még szerencsétlenebb pénzügyi viszonyok, melyek azonban nem csupán minket, hanem egész Európát sújtják; harmadszor, — fájdalom, de be kell vallanunk, — hogy nem tudunk a takarékossághoz hozzá szokni és nem tudjuk a megszokott kényelmet elhagyni, pedig előbb utóbb hozzá kell törődnünk. (Elénk helyeslés a középen.) Nem szerencsésebb azon érvelés, melyet az ellenzéknek egyik t. szónoka felhozott, hogy az adó ezen neme különösen a magyar fajt fogja sújtani. Elfogadva, hogy ez adó különösen a földmivelő népre nehezedik, a mi magában véve nem áll, de tegyük föl, hogy a szántóvető embert fogja leginkább terhelni kérdem: Bánátban Magyarország e hires éléskamarájában, fájdalom, de ugyebár alig egy tized része a lakosságnak magyar ajkú. Bácskában, ezen másik nag3>- termő házában hazánknak, a lakosságnak felénél több nem magyar ajkú. A dunántul Sopronban, Vasban, Baranyában, Tolnában, a Tiszántúl Biharban, Aradban, Szathmárban mind földmivelő nép lakik; de a lakóknak jelentékeny része nem magyar. Ha t. szónok ur nem lenne oly higgadt s hideg számoló észszel nem állította volna össze s mondta volna végig beszédét: azt mondanám, hogy a vita hevességében csúszott ki ezen állítása ; de ezt ő irányában mondani rágalom lenne. Azt kell tehát állítanom, hogy saját érvei gyengesége érzetében sensationalis argumentumhoz folyamodott, (Tetszés a középen) a melylyel megpendített oly húrokat, melyek természetesen minden magyar ember kebelében viszhangoznak. (Helyeslés ) így folytathatnám tovább a polémiát, ha ez volna ezélom. De nekem nem ez a czélom. Felfogom tehát beszédem fonalát ott, hol elhagytam. (Halljuk.) A második föltétel, a melyhez helyeslő szavazatomat kötöttem : az volt, hogy ha már nem lehet takarékoskodás utján, ha nem lehet más módon rögtön segíteni a bajon és hiányainkat fedezni: akkor forduljunk ugyan és appeliáljunk a nép áldozatkészségéhez; de ugy és oly mérvben, hogy ez az óhajtott czélhoz el is vezessen, az az : hogy az egyensúly háztartásunkban helyreállittassék.
