Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-25
25. országos ülés november 12. 1876. 229 millió fordítható a rendkívüli kiadások törleszsére, egyik biztosítékát nyújtja annak, hogy elébb utóbb és nem hosszú idő alatt a mérleg helyre áll. A másik mértéke a kormány takarékossági hajlamának az, melyet a 9-es bizottság munkálata mutat. Tudom, hogy szorosan véve pénzügyi szempontból ezt birálni, és felhozni nem lehet; de azt hiszem, hogy mértékül használni szabad. A 9-es bizottság három évi budgetet készitett, hogy legalább tájékozza a nemzetet, arról, mily utón, mily fokozott törekvéssel érhetjük el az állam háztartás egyensúlyba hozását; és ha megtekintjük annak előirányzatát 1876-ra:ki fog tűnni, hogy a rendes budgetben 9 millió 773 ezer frt deficitet mutat fel, pedig kénytelen vagyok megvallani, hogy azon radikális rendszabályokat, melyeket indítványozott, a kormány nem tette meg, s azt hiszem egy könnyen megtenni nem is lehet; de e rendszabályok nélkül is egyszerű takarékosság mellett a kormány mérlege 15 x || millióval jobb. Ha pedig magát az egész budgetet vészük fel: a biztos haladás és józan gazdálkodásnak legjobb biztosi téka az, hogy kiadásunk 1873-hoz képest 48 millióval, deficitünk 30 millióval apadt, vagy hogy viszsza téijek a 9-es bizottság munkálatára, abban 76-ra előirányoztatott csaknem 28 millió 1877-re 25 1 [ 4 millió deficit és a kormány ime 15 x | 2 millióval beéri. Igaz hogy akkor a 9-es bizottság is redukálta a deficitet lö 1 ^ millióra; de nem csak hogy tekintetbe vette azon adónemeket és fokozásokat, melyeket 1875.re már megszavazott a ház, de azon felül az általános jövedelmi adóból és a fogyasztási adók közül a szesz- és czukor-adóból együtt 6 millió jövedelmi fokozást vett fel. Ha tehát ezen eredményre jut a kormány ezen rendkívüli eszközök nélkül: azt hiszem, hogy elég biztosítékot nyújt arra, hogy takarékos akar és tud lenni, sőt arra is, hogy az állam háztartást rendezni képes. Elismerem, hogy nemcsak a hivatalosan beadott külön véleményben, de a házban mindkét ellenzéki oldalán felhozatott az, hogy még nagyobb mérvű megtakarítás is lehetséges. A t. jobboldali ellenzék egyik szónoka, csak rá mutat, számokkal nem fejezte ki, a t. szélső baloldal már számokkal is előállott, számokkal, melyek szerint három lényeges megtakarítást javasol. Az első az, melyet az által ér el, hogy decretálni akarja, hogy a kormány minden magasabb hivatalnokának felét vagy egy harmadát-bocsássa el, egyszersmind a számvitelben is tetemes személy leszállítást eszközöljön. Elismerem, hogy nagy apparátussal dolgozunk; elösmerem, hogy a közigazgatás roppant bonyolult, és a milyen a közigazgatás: igen természetes, olyan a számvitel is. De én azt hiszem, hogy mielőtt az ügyeknek a decentralisatió utján, és a kormány expositurái ós az önkormányzat által való elintézéséről gondoskodva nincs: addig a központi személyzetnek csak oly mértékben való leszállítását lehet kivinni, a milyennel a felelős parlamentalis kormány a felelősséget elvállalni kész. Es midőn a kormány benyújtotta közigazgatási törvényjavaslatait, sőt részben a pénzügyminister is előterjesztésében már ráutalt arra, hogy milyen módon fogja keresztül vinni a decentrallzatiót és apasztani a személyes költségeket: akkor természetesnek tartom, hogy nem szólhatunk a közigazgatás közegeinek reformjáról, addig míg keresztül nem lesz vive a reform ott, a hová akarja tenni az ügyeknek egy részét, értem a vidéket; s pedig annál kevésbé: mert tagadhatatlan, hogy átmeneti időket élünk. Egész közigazgatásunk, igazságszolgáltatásunk személyzetében, összes szervezetében újra fel lesz forgatva, s ilyenkor nemcsak a munka rendkívül sok, de másfelül maga a kormány legjobb akarata mellett sincs tájékozva arról, hogy mennyi személyzetre lesz a legközelebbi időben szüksége. Mindez függ attól, milyen mértékben halad elő a reform a vidéken s milyen mértékben teszi ez lehetségessé a központi kormányzat személyzetének apasztását. Ennek következtében én egyáltalában nem tartom indokoltnak azt, hogy épen most proponáljunk ilyeneket. A másik megtakarítás, melyet proponálnak és védelmeznek: az, hogy mindazt, miben kultúrai kiadásainkat fokoztuk, s mindazt, mit közgazdasági, ipar, kereskedelmi czélokra fordítunk: törődjük. Megvallom az ilyen szabadelvűséget nem értem. Én épen abban találom megnyugvásomat, s épen abban látom a kormány szabadelvüségét, hogy midőn az államélet minden részében a lehető legnagyobb szigorral megtakarításokat eszközöl: iparkodik legalább az elkerülhetlen szükségeknek e culturai téren eleget tenni ; mert egyáltalában nagyon rósz gazdálkodásnak tartanám azt, ha szellemi téren igyekeznénk összezsugorodni. S a mi a mezőgazdasági és ipari kiadásokat illeti: kérdem, mert csekélyek az öszszegek, azért töröljük? Azt tartom, ha többet nem tehetünk, tegyünk legalább annyit, hogy ez által is megakadályozzuk egy némely iparág kihalását. Különösen azoktól, kik annyira küzdenek Magyarország önállóságáért, oly minden áron akarják visszakövetelni az önálló vámterületet: megfoghatatlan eljárás az, hogy mig egy koczkáztatott, csaknem erőszakos, minden esetre elhamarkodott rendszabálylyal akarnak gondoskodni egy nagy fontosságú ügyről, az ipar emeléséről melynek hatása részben elfogy, részben biztosítva nincs: akkor nem akarnak gondoskodni, csekély erőnkhöz képest annak közvetlen biztos hatású emeléséről, A harmadik lényeges megtakarítás, mit esz-
