Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-25

228 25. örszáeros Illés íiöTemtier 12. 1875. Ezen áldozatok egyikéül in spéci e a direct adók felemelését említi fel, s az átalános jövedelemadót hozza javaslatba. Azután összefüggésbe hozza pénzügyi politikájával az államszervezet combinált reconstruktióját, hogy az azután scabelluma legyen az adóbehajtás biztonságának, vagyis, tekintve az előttünk fekvő reformbeli novellákat, ha önmagától nem fakad a nemzetben adófizetési lelkesedés és áldozatkészség: meg legyen a törvényben az erőszak sanetiója. A direct adó felemelést illetőleg, csak anynyit jegyzek meg, hogy önmaga t, pénzügyér ur mondotta s igen bölcsen mondotta, „hogy nem elég venni, adni is kell, hogy állandóan vehessünk." Azonban az előttünk fekvő s nagy szabásokban mozgó pénzügyi politikának összes eonceptióiban egyetlen közgazdászat! befejezett momentum sincsen, mely szép Ígéretek és ragyogó kilátásokkal a jövőre ne lenne utalva. Az exposé politikája tehát csak elvenni akar; adni majd későbben, majd ha a bank, valuta és vámügy stb. eféle kedvező megoldást nyernek. Én t. ház arról vagyok meggyőződve, hogy oly országban, hol a direct adók az összes adónak 80 százalékát képezik; hol pénzt maga az állam hypothekára is csak 17%, a magány-pol gár pedig 21 százalékos kamatra nyerhet, hol tehát érték és vagyon van ugyan elég, de épen hitel és pénz nincsen: a direct adók sikeres felemeléséről szó sem lehet. És ha már az adó remediumával akart a t. kormány élni: méltóztatott volna, nem a direct adók felemelésében ; hanem az indirect adónemek további alkotásaiban adójövedelmet keresni? Gazdag adójövedelmi forrás kínálkozik országos vámügyünk rendezésénél, egy magyar nemzeti bank és üzletágai, a czimek, rendek, nemesség, dignitások megadóztatásánál, az egyházi beneficiumok adományozásánál, az állami kőntak utvámolásánál, melyek az államnak évente 2,844,405 frtjába kerülnek; de csak 6004 frtot jövedelmeznek. Különben is az indirect adónemek jól megválasztott szaporitása nem rontja sem iparunk, sem forgalmunk, sem mezőgazdászatunk fejlődését. Mi továbhá az államszervezet combinált reconstructióját, az összes administratio minden ágazatára kiterjedő organicus rendezést, institutióink gazdaságosabb berendezését, tehát államháztartásunk rendezésének ezen achillessarkát, és az adórendszer javítását illeti, igaz ugyan, hogy ezen reformok a pénzügyi politika conplexumába mint kiegészitő szerves részek vétettek fel; azonban e téren is csak novellaris foltozgatásokkal találkozunk; de nem azon concret alakításokkal, melyek olcsóbb s jobb közigazgatást hozván létre, hivatva lehetnének államháztartásunk egyensúlyának, s ekép hiteleinknek helyreállítására. Előttünk fekszenek már a ministeri törvényjavaslati novellák, s ugylátszik ezekbe van letéve a kilátásba helyezett organicus reformoknak oroszlán-része. E reformok — mint látjuk, legnagyobb részben a pénzügyi s csak csekély részben a politikai, az administratio többi ágazataira pedig épen nem terjednek ki. E reformok tehát kilátásba helyeznek eltorzított megyéket, hogy legyenek azok a financziának fegyrendőr intézetei, és kilátásba helyezik a parlamenti kormányrendszer ujabb szabású, az eddigivel drágább, de rosszabb complicatióját. Ezeknél fogva, miket a t. ház kegyes engedelménél előadtam, az 1876-ik évi budgetet nem fogadom el még átalános tárgyalás alapjául sem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hegedüs Sándor: T. ház! Midőn a t. képviselőház kifáradt figyelmét rövid ideig bátorkodom igénybe venni, iparkodandom nemcsak tárgyilagos lenni, de állításaimat positiv adatokkal támogatni. Az előttünk fekvő budgetet az általános vita alapjául elfogadom, mert a mint már is említette egyik t. képviselőtársam: az hiven fejezikl az országnak nemcsak nemzetgazdászati s pénzügyi viszonyait, és törekvéseit, de egyszersmind közigazgatási s kormányzási állapotait is. Egy oly állam budgetje ez, a mely nagy befektetéseinek gyümölcseit még nem élvezi, gyors és gyakran eltévesztett reformjaink terheit érzi, a mely, midőn államháztartását saját erejéből rendezni kívánta: érezte a kor igényeit, iparkodott is azoknak megfelelni; de az újkori államigazgatás minden részleteiben ismeretes nem lévén, sok, gyakran költséges experimentatioba bocsátkozott De jelzi e költségvetés egyszersmind azon stádiumot is, a melyben a pazarlás után beálló reactió és a tapasztalásból folyó takarékosság már érvényesül körülbelül azon fokig, ameddig a közigazgatás érdeke és a culturai fejlődés elkerülhetlen igényei engedik; sőt jelez egy másik stádiumot is. Jelzi azt, midőn kilátásunk van arra, hogy deficitünk, ha azzal az áldozatkézséggel és SZÍVÓS kitartással iparkodunk mint eddig, tovább is államháztartásunkat rendezni: rövid idő alatt elenyészik. A kormány takarékosságának mértékét legjobban mutatja az, hogy a rendes budgetben 5 millió 800.000 frtnyi plust mutat fel annak daczára, hogy a pénzügyi bizottság a budget reális alapra fektetése érdekében 2 millióval a mérleget rontotta, és minthogy a rendes budget most már, — nem ugy mint 3 év előtt, — magában foglalja mindazt, a mi állam életünk igényeire elkerülhetlenül szükséges: már maga ezen körülmény, hogy a rendes kiadásokból csaknem hat