Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-25
222 2& * OMíágos ülés november 12. 1876. ban, hogy azokat egyes társulatoknak s az ezek megett álló érdekconsortiumoknak — a tapasztalás tanúsága szerint — az állam által csak nehezen, ha egyátalán paraly sál ható önkényére bízni, egyértelmű az állam által legfontosabb feladatainak koczkáztaiásával. Napjainkban, a midőn az állami és társadalmi feladatok között a theoria oly szoros határvonalat iparkodik vonni s az állami teendőket, szemben a sociáüs teendőkkel, a lehető legszűkebb körre szorítani törekszik: már magának a következetességnek is elengedhetlen követelménye, hogy viszont az olyan feladatok, a melyek benső lényegük szerint tulajdonkép az államhatalom körébe valók: ennek ressortjába tartassanak. Ezen szempont már az egész civilisált világban feltétlenül érvényesült, a postánál s érvényesül a távirdánál, a mely utóbbi még az 1870-ik év előtt Angliában a privát vállalkozásnak volt fentartva, s a hol az állami kezelés előnyei, szemben a társulati kezeléssel, ma máimindenki által elismertetnek. A vaspályákat illetőleg már nagyobb az ingadozás. Ennek főoka nézetem szerint abban rejlik, hogy azok épitésére oly horrendus összegek voltak szükségesek , hogy ezen összegek előteremthetésének lehetőségére, az államadóssági rendszernek a múlt évtizedek alatt volt relatív fejletlensége mellett, az egyes kormányok gondolni sem mertek. Ehhez járultak a szabadkereskedési iskolának a vaspályákra is minden áron ráerőszakolni akart tanai, a melyek segélyével a vaspályák azon ürügy alatt, hogy az állam azokat oly jól mint a magánosok, kezelni nem képes: a „szabad, gazdászati mozgalom" jelszava alatt a magán vállalkozás részére vindicáltattak. (Helyeslés.) A többi között ezen okoknak köszönhetjük azt, hogy az ötvenes években monarchiánkban, akkor az állam által épített összes vaspályák, a melyek közül bennünket közvetlenül az osztrák állam-, a déli- és a tiszavidéki vaspályák érdekelnek: az állam birtokából és kezeléséből egyes társulatok kezeibe jutottak; s az ekkép gyakorlati alkalmazást nyert ferde vasúti politikának következménye lőn az is, hogy utóbb, ugy a provisorium, mint az alkotmányos időszak alatt egész a mai napig — a 140 1 | 2 mfld magyar kir. államvasuthálózatot kivéve — összes vasutaink magán társulatok által építtettek és kezeltetnek. Daczára azonban az ekkép majdnem kizárólagos érvényre emelt ferde vasúti politikának, a vasutak inhaerens állami természetének princípiuma az ongedélyokmányokban határozott és tényleges kifejezést és megerősítést nyert azon kikötés által, hogy a pálya 90 év elteltével ingyen megy az állam tulajdonába és hogy az első 90 év elteltével joga lesz azt a kormánynak magához váltani. És most szükségesnek tartom itt mellesleg megjegyezni, hogy mindezeket korántsem puszta theoretizálási hajlamból hoztam fel; hanem ezen előleges fejtegetéseim czélja pusztán és egyedül az, hogy a vaspályakérdésre nézve a sajtó által ferde irányban informálni szokott közvéleménynek alkalmat szolgáltassak arra, hogy a vasúti kérdés további részleteire nézve teljesen objectiv, helyes ítéletet hozhasson. Mert sajnos, de köztudomásul való tény az, hogy lapjainkban — teljes tisztelet a dicséreies kivételeknek — legkivált a vasúti ügyekre nézve, a magán és consortiális érdekek rendszerint könnyebben találtak és találnak kifejezésre, mint a valódi államérdekek; s ez okból is, eddigi kormányunknak annál nagyobb tagadhatlan érdemül rovandó fel az, hogy a sajtóban már annyiszor megzendült ama Syrenhangoknak, melyek a királyi államvasuthálózatot, — voltaképen nagyon természetesen csak a jövedelmezőbb északit — jóakarólag eladni tanácsolták, — ellenállani tudtak; (Elénk helyeslés.) s így az állam részére megőrizték azt, mintegy crystallisationális pontot, a mely egy, érdekeinknek jobban megfelelő vasúti politika biztos kiindulási pontjául és szilárd alapjául szolgálhat. (Helyeslés) Noha azonban, — a mint előbb is kijelenteni szerencsém volt, — én a feltétlen államvuspályának híve vagyok : mindamellett legkevésbé sem akarok ideálist] kus politikát követni azzal, hogy valamennyi — még a kikötött államgarantiát tényleg igénybe nem vevő, avagy kamatgarantia nélkül épített vaspályáinknak is, — az állam részéről már ma leendő megvétele mellett plaidirozzak. Mert igaz ugyan, hogy a kamatgarantiát tettleg élvező vasutaink részvényei és elsőbbségi kötvényei lényegileg és tényleg ugy sem mások, mint speciális hypothekával ellátott államkötelezvények; s így azoknak állampapírokkal való kicserélése magában véve, az államra nézve semminemű ujabb megterheltetéssel nem járna; — mindamellett ma, a midőn államháztartásunk végleges rendezése czéljából hitelünket a nagyszabású pénzügyi operatiók egész sorozatára kell készen tartanunk : államadóságainknak egyéb czélokból való, habár csak puszta névleges szaporításától is óvakodnunk kell. {Helyeslés.) Annál kevésbbé gondolhatnánk pedig jelenleg a kikötött államgarantiát tényleg igénybe nem vevő, avagy kamatgarantia nélkül épített vasutaink megvételére: mert ez — a jogi nehézségeket nem is említve, — az államnak valóságos ujabbi nagy megterheltetésével járna. Javaslatom tehát csupán a kamatgarantiát tettleg igénybe vevő vasutainkra vonatkozik s e javaslat abból áll, hogy ezen vaspályák, a
