Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-24
24. országos ülés november 11. 1875. 199 -vén, azok keretében egy két milliót megtakarít. Az erdőknél p. o. magok csak az előirányzott üzleti költségek 2.463,818 forintra rúgnak; a folyó évre 344,000 forint megtakart itatott, a mint én tudom, fél millióval még leszállíthatok, és a roppant fakészletek mellett az állam jövedelme egy krajczárral sem lesz csekélyebb. így a vasmüveknél épen 1876-ban, a vasáraknak folyvásti csökkenése folytán a termelést megszorítani a kincstár érdeke parancsolja, mely még mindig oly drágán termeli a vasat, hogy azt magán müvekből jobban és olcsóbban szerezhetné meg. Azt is hiszem, hogy az államvasút üzleti fel ügyelőségi és külszolgálati személyzetnél a vasúti garantiáknál ellenőrzés folytán már 1876-ban egynehány százezret meg lehetne takarítani. Tagadhatatlan, hogy az előttünk fekvő államköltségvetés még mindég nagyhatalmi budget, melynek kiadásait hazánk anyagi ereje meg nem birja. Ha a pénzügyminister azt hiszi, hogy 1876-ra többet meg nem takaríthatott: azt azon erős hitben állítja, miszerint az előirányzott jövedelmek az előirányzott kiadások fedezésére be is fognak folyni. Ha ezen bitben esetleg csalatkoznék, az ország megnyugtatására okvetetlen szükséges, hogy a pénzügyminister itten az ország színe előtt nyilatkozzék, miszerint a megszavazott kiadások összegét maximai összegeknek tekintvén, ily esetben a megszavazott kiadásokat lehetőleg inkább leszállítani, mint az előirányzottnál nagyobb hiányt kölcsön vett pénzekkel fedezni fogja; mert legyen arról meggyőződve, hogy ha pénzügyi nyomorunk kutforrását, a folyvásti kölcsönöket be nem szünteti, ha vas kézzel nem érvényesiti a legszigorúbb takarékosság szempontját, ha föl nem hagy oly vállalatokkal, melyek mint annyi pióczák szivják fel hazánk vérét s azt soha vissza nem csöpögtetik : (Helyeslés) akkor hazánk pénzügyi viszonyaink kényszerítő t hatalmának okvetetlenül áldozatul fog esni. Én a ministerrel együtt azt hiszem, igen is, hogy nem az adóképesség, de népünk fizetési képessége szenvedett és hogy ez idővel megint meg fog erősödni, a ministerrel együtt magam is azt reménylem: hogy a közadók kezelésére nézve behozandó javítások még az adóhátralékok tisztázását és behajtását is könnyíteni fogják; de azt már nem tudom magammal elhitetni, hogy népünk fizetési képessége még félszázad múlva is annyira megerősödjék, hogy oly kiadásokat fedezhessen, melyeknek fedezésére csak 1873-ik év óta 207 millió forintot kelletett kölcsönözni és íme már a negyedik évben 1876-ban ezen roppant kölcsön alig fedezheti a felmerülő hiányt. A pénzügyminister ur előterjesztésében azt monda, hogy egyátalában nem a deficit fedezésére kívánja a tartalék tőke felvételét. A nemzet nem kételkedik a minister akaratán; de attól tart, hogy akarata ellenére kénytelen lesz a most előirányzott kiadásokat megint uj kölcsönnel fedezni, ha azonnal, a mint látja, hogy a várt bevételek be nem folynak: a kiadásokat is megfelelőleg és tettleg le nem szállítja. Maga a minister bevallotta, hogy az államnak a bányászat költségeitől minél előbb szabadulnia kell: miért nem bocsáthatná át a vasmüveket és bányákat mindiárt 1876-ban a magán ipar kezére? azért talán, mert az állam által már beruházott milliókat vissza nem fizetik? ha a pénzügyminister ezt az időt be akarná várni: ezen várakozást az ország, mint eddig méreg drágán fizetné meg. Ellenben, ha a ministerium önkényt, szabadon egynéhány milliót mindjárt 1876-ban megtakarítana: legyen meggyőződve, hogy a pénzügyminister által kilátásba vett rentekölcsönt — hazánk jövőjének, mint joggal monda, ezen nagy kérdését — sokkal könnyebben és olcsóbban oldhatná meg : de igen drágán vagy soha sem ; ha az állam kiadásait folyvást kölcsönökkel fedezni kénytelen lenne, a nemzet pedig áldaná a pillanatot, melyben a jelen ministeriumban valahára takarékos kormányra tehetett szert. E biztos reményben a pénzügyi bizottság által a ház elé terjesztett államköltségvetést részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk hosszan tartó zajos helyeslések a középen.) Kállay Béni: Tisztelt képviselőház ! Mélyen érzem én a tárgy fontosságát, melyhez hozzászólni óhajtok. Nem aggodalom nélkül állottam fel, hogy részt vegyek e nagy horderejű kérdés vitatásában: mert jól tudom, hogy azon jártasságot, melyet a parkmenti élet igényel, teljesen nélkülözöm. Es ezért azon kérést intézem a t. házhoz, méltóztassék elnézéssel lenni egy kezdő fogyatkozásai iránt. (Halljuk! Halljuk!) Nem fogok visszaélni a t, ház türelmével, s nem szándékozom az 1876-ki költségvetés alkalmából sem hosszas fejtegetésekbe, sem a jelen év folyamában létrejött pártviszonyok taglalásába bocsátkozni. — Legyen szabad e részben csak néhány átalános megjegyzést tennem. (Halljuk.) Az ország megrongált pénzügyeinek javítása s a súly egyen mielőbbi helyreállítása volt a jelszó, mely alatt a folyó év első hónapjait betöltött nevezetes viták következtében a pártok egyesülése létrejött. Mi, kik sem ez alakulás módozata sem az abban közreműködött vezérférfiak politikája iránt különös bizalommal nem viseltettünk: mégsem voltunk annyira elfogultak, hog megtagadtuk volna azon felfogás jogosultságát is, mely reményt vélt meríthetni a jövőre nézve a nagy szabadelvű párt keletkezéséből s az abból kifolyó kormány megalakulásából. De még azok is, kik a jelen kormánytól várják, s pedig bizalommal várják a kibontakozást nehéz helyzetünkből: a jövő gaiantiáját ugy látszik csakis azon félté-