Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-24

200 24. országos ülés novemlter 11 1875. télben találják, hogy pénzügyeink rendezése nem tekintetik egy egészen magában álló, teljesen elszigetelt kérdésnek; hanem oly kérdés, mely csak összes államlétünket felkaroló gyökeres reformok kapcsában oldható meg; továbbá, hogy uj"abb, nagyobb áldozatok csak akkor lennének követelhetők a nemzettől: ha egyszersmind ujabb seg-édforrások is nyittattak volna, melyek a szükségessé vált áldozatokat lehetővé is tennék. Ha már igy gondolkoznak azok, kik pártolói a jelen kormánynak, ha ily értelemben nyilatkoztak, — miként valóban történt,— a kormány tagjai is: ugy azt hiszem teljesen jogosult volt a mi pártunk követelése, hogy a kormány mielőbb ismertesse meg az országot azon intézkedésekkel és javaslatokkal, melyeknek kapcsolatos keresztülvitelétől reményli pénzügyi bajaink orvoslását. E várt és igért javaslatok nagy része most már a ház asztalán fekszik; de fájdalom tárgyalás alá csak akkor kerülnek, ha az 1876-iki költségvetés már törvénnyé vált. A jó hatás tehát, melyet a kormán)'- által tervezett intézkedéseknek épen a költségvetésre kell vala gyakarolniok, a jövő évben nem érvényesülhet többé, ha ugyan egyátalában érvényesülhet valaha. A költségvetés vitatásánál tehát, a kormány reformtervei még nem jöhetnek figyelembe. Nem is egy öntudatos, határozott czélokra törekvő pénzügyi politikai eredménye gyanánt tűnik fel az 1876-iki költségvetés. Nem egyéb az, mint folytatása azon tétovázó tervtelenségnek, mely az előbbi évek költségvetéseit is jellemzi. Provisorius állapotokkal, kísérletekkel állunk szemben ma épen ugy, mint néhány év óta minden budget tárgyalásánál. Elismerte ezt a kormány néhány tagja és a pénzügyi bizottság tanácskozásai folyamában kifejezést adott ennek maga a pénzügyi bizottság is, melynek átalános jelentése több, a jelen állapotok gyökeres megváltoztatására irányzott óhajtást tartalmaz. Ily körülmények között nem marad egyéb hátra, mint szorítkozni a költségvetésre ugy, miként azt a t. pénzügyminister beterjesztette. A mi már a kiadásokat illeti, nem tagadom, hogy azok reductiója körül a kormány méltánylandó buzgalmat tanúsított. Nyolcz millió, a mennyire a t. pénzügyminister a megtakarításokat számítja, kétségkívül figyelemre méltó öszszeg, ha mindjárt a szigorú vizsgálat előtt a tiszta megtakarítások összege csekélyebbnek tűnnék is fel. Nem akarom azonban e részben a t. pénzügyminister számításait kifogásolni s elfogadom azon állítását, hogy a kormány valóban 9 milliót takarított meg De nem fogadhatom el azon nyilatkozatát, hogy a megtakarításokat illetőleg a kormány elment azon határokig, a melyeken tul 1876-ban, mint a t pénzügyminister magát kifejezte, egy vonallal sem lehet menni. Nem fogadhatom ezt el, ha egyéb okaim nem volnának, már csak azért sem: mert a kormány maga tettleg megczáfolta ezen állítás valódiságát. A pénzügyi bizottság ugyanis egyes tételeknél tett törléseket, igaz, hogy lényegteleneket; de mégis törléseket, melyekhez az illető szakministerek a maguk részéről szinte hozzájárultak. E tény már eléggé bizonyítja azt, hogy a 1876-iki költségvetés, melyről a t. pénzügyminister oly önérzetesen hirdette, hogy az a kiadásokat illetőleg elérte a lehetőség szélső határát: még oly tulszelid s oly előzékeny bírálat mellett is, milyet az idei pénzügyi bizottság gyakorolt, kénytelen volt további törléseket szenvedni. És miután sem az egykori 9-es bizottság, sem az előbbi pénzügyi bizottságok törlései nem bizonyultak olyanokul, melyek már elérték a lehetőség határát,: vajon hol van a biztosíték, hogy e határ jelenleg valóban eléretett ? Igénytelen nézetem szerint az előttünk fekvő költségvetés kiadási része, még jelenlegi provisorius alakjában is megtűr további megtakarításokat, s mert azokat megtűri, helyzetünk parancsolólag is követeli, hogy azok eszközöltessenek is. Méltánylom én azon felfogást, ha nem is jobban, de legalább is annyira mint e ház bármely tagja, hogy az államszolgálat sikeressége s a kultúra czéljainak tekintetéből, a kiadások ne szállitassanak azon fokon alól, a melyen tul az államgépezet már megállana, vagy járásában gátoltatnék s a művelődési érdekek oly csorbát szenvednének, melyet soha többé nem lehetne kijavítani. Méltánylom én e felfogást, s csak azt az egyet bátorkodom megjegyezne hogy ez is ép oly relatív, mint minden más fogalom, s hogy az 1876-iki költségvetésben igenis lehetségesek még nagyobb mérvű törlések, anélkül, hogy azon veszélyeknek tennők ki magunkat, a melyektől való félelem több képviselőt talán a magasabb tételek megszavazására indít. És midőn megtakarításokról szólok, mindenkor olyanokat értek, melyek a létező bár terhes szerződések tiszteletben tartása mellett, s ama bizonyos reformok élatbeléptetése előtt is, közigazgatási utón, vagy novellaris intézkedés által létesíthetők. Természetesnek fogja talán a t. ház találni, hogy az általam jelzett megtakarításoknak számokkal kifejezett részletezésébe nem bocsátkozom, nem pedig azért: mert hiszem, hogy az ily részletezés nem illik be az átalános vita keretébe ; és nem azért sem: mert az ily részletek felsorolása nem lehet az ellenzék feladata. Ha az ellenzék feladata nem is a puszta tagadásban s bírálatban áll: semmi esetre sem követel többet, minthogy kijelölje azon irányt, a melyben haladva a kitűzött czélt elérhetni véli. Legyen szabad ez irányban röviden jelezni nézeteimet. Véleményem szerint ugy a központi igazgatásnál, mint általában mindenütt, hol államhivatalok vannak, az eddig elérteknél még nagyobb