Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-19

2(54 19. országos 5!Ié» november 4. 1875. A két ügy, melyről szólani akarok: a ke­reskedelmi és vámszövetség ügye és a bankügy. Az elsőre vonatkozólag a, törvény állapítja meg az eljárást, a törvény jelöli ki az utat, melyen a kormánynak haladnia kell; s a kor­mány, mely elutasithatlan kötelességének tekinti a törvényt mindenben megtartani: ezen az utón haladt eddig és fog haladni ezután is. (Helyeslés a középen.) Ki kell különben határozottan jelentenem, hogy a kormány a vám- és kereskedelmi szö­vetségnek méltányos s az ország átaíános érde­keinek megfelelő felfételek mellett való fentar­tását előnyösebbnek tartja, mint a külön vám­terület létesítését, mely kétségtelenül a kölcsö­nös repressáliákkal gyakorlandó államgazdászati harcz inaugurálása lenne; (Igaz! Ugy van! a k'ózépen.) ezen harcz pedig, sem Ausztriának, sem Magyarországnak nincs érdekében. (Elénk he­lyeslés a középen.) Kétségtelen, hogy ilynemű szövetség, vagy bármely szerződés és bármely két állam közt nem jöhet létre a nélkül, hogy az egyik ugy, mint a másik egyes kérdésekre, egyes részletekre nézve el ne fogadjon oly megoldást, a melynél, ha azon egyes kérdés elkülönítve a többitől önmagában tekintetik: érdekeinek jobban meg­felelőt is ne lehetne találni. Kétségtelen tehát, hogy kölcsön fejében mindeniknek kell enged­ményeket tenni; de tisztán áll előttünk a határ, a meddig ez irányban menni lehet s ezen most emiitett kérdésre nézve a határ ott fekszik, a honnan, ha tovább mennénk: a vám- és keres kedelmi szövetség fentartása megszűnnék előnvö­sebb lenni az ország államgazdászatára nézve, mint a külön vámterület felállítása. (Helyeslés a középen.) Ezen nézetekből kiindulva a kormány kész volt és kész egyezkedni a kölcsönös engedmények felett; de biztosithatom a t. házat, hogy a most jelzett határt túllépni, annak túllépéséi ajánlani nem fogja soha (Éljenzés a középen) és az ország jogait fen fogja tartani: (Élénk éljenzés a középen.) A bankügyre nézve a helyzet sokban kü­lönbözik. A bankügyet illetőleg a kormány el­járását a törvény nem szabályozza. Azt, hogy a bankügy nem politikai, hanem csupán köz­gazdászat! és czélszerüségi kéidés: valamint egy ­átalában Magyarország jogát az önálló bankhoz minden jogosult tényező elismerte és elismeri. Ismeri az ország jogait a kormány is és fel­adatának tekinti érvényesítésükre törekedni; és nem fog semmibe beleegyezni, mi ezen jogokat csonkithatná; (Helyeslés a középen) de valamint mindenben, ugy ebben is nem az összeütközések keresését tartja feladatának: hanem igenis azt, hogy a kérdést ugy igyekezzék megoldani, hogy ez által ugy sem igen fényes hitelünk a keres­kedelem ós ipar nagy kárára szükségtelen ráz­kódtatásnak kitéve ne legyen. (Élénk helyeslés a középen.) A többi kérdéseket illetőleg, nem tartom szükségesnek nyilatkozni. A kormány csudákat sohasem ígért, sohasem ígérte bajaink rögtöni elenyésztetését; sőt minden alkalommal tiltako­zott az ilyen várakozások ellen. ígérte és ígéri a megfeszített tevékenységet bajaink fokozatos orvoslása érdekében. Az ezekre vonatkozó javaslatoknak egy te­kintélyes része a legközelebbi napokban le lesz téve a tisztelt ház asztalára. Ha nem terjeszked­nek is ki ezek mind arra, a min javítani szük­séges: mindenesetre elégségesek lesznek arra, hogy magát a kormány szándékai iránt min­denki tájékozhassa, s a fölöttük folyandó vita alkalmat fog nyújtani, hogy megismerkedhessek a tisztelt ház a kormány további szándéká­val is. Én teljes tisztelettel kérem a tisztelt házat, méltóztassék javaslatainkat elfogultság nélkül higgadtan, részrehajlatlanul megbirálni és ha ezen kivül még azon kéréssel járulok a tisztelt ház tagjaihoz, hogy minden netaláni eltérő egyes nézetek daczára a kormányt erélyesen ós őszin­tén támogatni kegyeskedjenek: teszem ezt annak mély érzetétől vezetve, hogy egy ország pénz­ügyeit rendezni, közigazgatását helyesen vezetni, szerződési viszonyait érdekeinek megfelelőleg rendezni, — alkotmányos utón legalább — csak ugy lehet, ha azon ország törvényhozása bebi­zonyítja, hogy felül emelkedve aprólékos, eltérő nézeteken, személyes helyi- vagy pártérdekeken, erélyesen támogatja mindazt, mi ezen czél el­érésére irányul. (Elénk helyeslés a középen.) Midőn én, t. ház! a kormányt és annak tagjait a t. ház minden tagjának kegyességébe ajánlanám, nem kérek feltétlen bizalmat; de ké­rem az általam most jelzett szempontok megfon­tolásából eredő támogatást és kérem, hogy mél­tóztassék javaslatainkat beható bírálat alá venni; de a mennyi a bírálat alaposságának veszélyez­tetése nélkül lehet, méltóztassék ezen birálatnál az időt, melyre ezer bajaink közt annyi szük­ségünk van, a lehetőségig kímélni. f Ajánljuk magunkat kegyességükbe. (Elénk éljenzés a középen.) Simonyi Ernő : T. ház! Ha a ministerel­nök ur által épen az imént elmondottak oly nagy fontossággal nem bírnának, a milyennel bírnak: nem fogtam volna ez alkalommal a t. háznak figyelmét egy perezre is igénybe venni; hanem a kérdések, melyeket a ministerelnök ur érintett és azoknak általa jelzett megoldási módja oly nagy fontossággal birnak, melyektől néze­tem szerint hazánknak jövendője függ és ezen körülmény kötelességemmé teszi, hogy már most jelezzem azon nézeteket, melyek ezen kérdé­sek megoldásánál majdan vezetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom