Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-18
IQQ 18. országo* ülés lönzési és szabályozási kérdéseket pedig siettetni szándékozom. [Helyeslés a középen!) Kapcsolatba lett ezzel többször már több ideje óta hozva a conversió kérdése {Halljukl Halljuk!), és az nem szenved kétséget, hogy ez volt egyik ok, ezen kényszerűség érzete volt a rugó : a miért az államjószágok eladása sürgettetett és komolyan szóba hozatott. Kétségtelen is, hogy nagy baj az, hogy az államjószágok, habár azokat annak idején el akarjuk adni, de ép azért, mert most nem akaidiatjuk eladni: zálogul vannak lekötve a 153 milliós kölcsönért, és hogy ezen > teher nyomja Magyarország állami pénztárát. Én azonban tisztelt ház! ámbár ezen birtokok hypothekául szolgálnak ezen kölcsönnél, melynek visszafizetési ideje közeleg, én mindamellett is, habár végzetszerűen kimagaslónak látom is ezen conversió kérdését a magyar finán ez iának: én annak daczára azt merem mondani és azt állítom, hogy még azért nem fogjuk államjószágainkat áruba bocsátani, mert más módokat teszünk lehetőkké; az azokról való gondoskodásnak első alkalma itt van, első feltétele itt rejlik, e javaslatokban. Egyenesen kimondom, hogy a magyar földbirtoknak 20 százalékkal való éri éktelen itését — pedig ezt vonná maga után az állam jószágok rögtönzött eladása, — én előidézni nem akarom: mert cata strófának tartanám. {Helyeslés.) Én Magyarország pénzügyeinek rendezését ezen nagy kérdés megoldása nélkül nem tartom lehetségesnek. Nincsen a mi politikánkban, nincsen a mi pénzügyi feladataink között egyetlen egy oly kérdés sem. mely fontosságra nézve ezzel versenyezhetne. Nem a kamatláb nagyságában, nem abban volt ezen kölcsönnek oagy terhe, hogy 100-ért 84 perczentet kaptunk: mert hisz ez csak 7 százalék ; de abban fekszik, hogy 84—85 frt helyett a 100 frtot kell visszafizetni, és vissza kell fizetni öt év alatt, és vissza kell fizetni minden körülmények között egy bizonyos időben, oly időben, melynek esélyei ismeretlenek. Én tehát azt hiszem, a pénzügyi kibontakozásnak nélkülözhetlen előfeltételét képezi, hogy ezen 153 milliónyi kölcsön conversiónak létesítését a kinálkozó kedvező körülmények felhasználása mellett, szem előtt tartsuk, és t. ház! —tudom, hogy komoly szót mondok ki — nem merném kimondani, ha e költségvetésre nem mutathatnék rá — igenis én a conversió kérdésével komolyan foglalkozom. {Helyeslés a középen.) Én azon nézetben vagyok, hogy azon pénzkészletek beszerzését, a melyet az elébb szükségesnek jeleztem a t. ház előtt, melynek beszerzése 1876-ban szükséges, de a melynek beszerzésével várhatok : a conversió kérdésével össze kell kötni, és én szándékozom azt összekötni. En azt hiszem azonban, hogy oly septemfter 19. 1875. nagy fontosságú műveletről van itt szó, hogy nem lehet elég óvatossággal eljárni e kérdésben. Nem egyszerű kölcsön az; hanem Magyarország államhitelének, jövőjének kérdése, {Helyeslés.) a megfejtendő kérdés Magyarország pénzügyi egyensúlya biztosításának elsőrangú problémája és azért t. ház, azon alapon, melyen a budget áll, azon irányelvek mellett, melyeket pénzügyi politikánk és komoly törekvéseink komolyságának jellemzésére előadtam: én nyíltan merem kimondani azt a szót, pedig komoly e szó és meg vagyok győződve, nem fogok reményeimben csalódni, hogy én a pénztárkészlet előteremtésére s a nagy conversió előkészítésére Magyarország részére más kölcsönt negotiálni nem szándékozom, mint egy tiszta, minden mellék feltételek nélküli óvjáradéki-rente-kölcsönt. {Élénk hosszas helyeslés és éljenzés a középen.) A legkevésbé terhes, legkevésbé súlyos módja a kölcsönnek: a tiszta rente-kölcsön. Tudom, hogy nagy dolog, a miről szó van, nagy dolog az a kötött utolsó kölcsönök után, öt óv alatt névértékben visszaváltandó kincstári utalványok után, melyek igy 10%-ot meghaladó kamattal terhelnek bennünket: Európa piaczaira jó feltételekkel magyar rentét bevezetni; de hisz azért kérek eszközöket a háztól, hogy ily feladat leküzdésére, megoldására, megpróbálkozzam; azért kérem azon eszközöket, melyeket, a t. ház előtt kifejtettem: mert e nagy kérdések megoldásával akarok én, akár ezen ministerium Magyarország pénzügyeinek alapos és teljes megjavítására és rendezésére törekedni. {Helyeslés a középen.) Azért én t. ház, miután azon helyzetben vagyok, hogy a szabad mozgás részemről teljesen lehetséges azon pénzkészletek folytán, melyek rendelkezésemre állanak: én a jövő két esztendei pénztári hiány fedezésére és állandó tartaléktőke beszerzésére szükséges készletnek rente utján előteremtését a conversió kérdésének kezdeményezésével akarom kapcsolatba hozni és annak idején, ha alkalomszerű, ha czélszerü lesz, ez irányban tettleges lépéseket, megindítani, azoknak netaláni sikerülte esetében a t. háznak annak idején és azokról jelentést fogok tenni. (Hosszas helyeslés.) Még egyet kell a t. háznak mondanom, hogy utolsó gondolataimat is ismerje. (Halljuk.) En ez operatiót — s nem félek annak nagyságától — még tovább akarom terjeszteni. Magyarországnak annyiféle czimen van kölcsöne rövidebb-hosszabb lejáratú, kisebb-nagyobb kamatú, kisebb-nagyobb amortisatióval. Én azon nézetből indulok ki, hogy Magyarország hitelviszonyai tartósan csak ugy consolidálhatók, csak ugy rendezhetők: ha Magyarország egész adósságügye rendeztetik, én szem előtt tartom Magyarország adóssága unificatiójának kérdését, — (Élénk helyeslés a középen.) — minek meg-