Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-18

IS. orvzágoc Ilié* neptemoer 19. 1816. 161 kezdéséül az általam contemplált nagy és annak folytán létesítendő rente-kölcsönnel együtt szán­dékozom ennek első lépéséül a 30 milliós és 54 milliós, 30 esztendei törlesztéssel 1871 — 72­ben kötött kölcsönöket a conversióba belevonni és ez által azon másfél milliónyi évi törlesztési összeg legnagyobb részét költségvetésünkből ki­küszöbölni, és azt ezen nemzedék vállairól, mely a r jövő érdekében annyit teljesített, levenni. (Élénk helyeslés a középen.) A mint a t. ház látja, igen nagy operatiók­ról, igen nagy kérdésekről van itt szó. 300 millió forint körül aranyban forog az az összeg, mely szükséges lesz ezen kérdések keresztülvitelére. Nem kis dolog ez, t. ház. Ezen összegekkel, higyje meg, t. ház, csak az képes fellépni, ezen igényekkel csak az bir itt talajt nyerni és visz­hangra találni, a kinek kezeitől az eszközöket meg nem vonják. E nagy kérdések kedvező fel­tételekkel csak ugy oldhatók meg: ha általános meggyőződés keletkezik az iránt, hogy az állam­háztartásnak rendbehozatala iránt többé kétség nem foroghat fenn. Ezért helyezek oly véghetien nagy súlyt azon eszközökre, melyek még 1876­ban elérendő eredményeket tesznek nekem kilá­tásba; ezért nem elégszem meg azon intézkedé­sekkel f melyek jövőben fogják az ország bevé­teleit szaporítani, melyek majd — nem tudom, miféle átalakításokkal egyik-másik irányban fog­nak eredményt felmutatni. Nem arról van itt szó, hogy majd Magyarország jövőjének, de arról, hogy jelenének bajai is orvosoltassanak; a jelennek bajait jövendő ismeretlen hypotheti­kus orvosszerekkel nem gyógyitjukmeg. (He­lyeslés.) Én t. ház, pénzügyi politikámnak egyik fő­feladatát abba helyezem, hogy ezen nagy ope­ratiő, vagy conversió kérdésének keresztülvitelét annak idejében szerencsésen megoldhassam. Ezen czél felé pedig azon utak vezetnek, melyekre előadásomban a t. ház előtt rámutattam. A t. képviseloházou van — hitem szerint — a sor, a mi­nisteriumot azon helyzetbe juttatni, hogy ezen utón azon nagy czélhoz közelebb jusson; mert törekvésünk arra jutni, hogy Magyarország függő adósságai le legyenek fizetve, hogy Magyarország egy tisztán magyar évjáradéki kölcsöne tisztességes és megfelelő föltételek közt az európai pénz­piaczokon mint Magyarország államadósságának és helyreállított hitelének jelvénye bevezettessék, Magyarország adósságai convertálva, összes adós­ságai unificálva legyenek. (Elénk helyeslés a kö­zépen.) Ez az a czél, melynek elérésére kellenek azon javaslatba hozott eszközök, melyek beisme­rem, nem oly könnyük; de nagy ezélokat oly könnyedén elérni nem is lehet. Ezek után, t. ház, legyen szabad nekem még egy t pár rövid szóval befejezni előadá­somat. (Atalános felkiáltások: halljuk, halljuk.) KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78. I. KÖTET. Én nyugodtan nézek a ház ítélete elé. Mi csodákat művelni nem tudunk ; azt megmondot­tuk jó előre, hogy ne is támadhasson senki­ben rólunk még sejtelem sem aziránt, mintha talán tudnánk csudás dolgokat is teremteni. Mi kötelességet teljesítettünk csak; ez az egész. Én ma szerény, közönséges eszközökkel, de a telje­sített kötelesség tiszta öntudatával léptem önök elé, azon öntudattal, hogy a mit azon keretben, melyet a viszonyok körülünk megvontak, a me­lyet tovább mozdítani nem lehet, eszközölni le­hetséges volt: mi teljesíteni iparkodtunk, leg­tisztább szándékunk, legjobb meggj^őződésünk szerint. Ha valaki ismét talán azt hangoztatja felém, nem tudom igy lesz-e, ha igy történnék, hogy mondanák ismét mindaddig, míg ők is hiszik, hogy még ez sem programm, hogy még ez sem azon programm, minőt társainktól és tőlem e házban s a múlt országgyűlésen oly sokszor követeltek. (Mozgás a szélső baloldalon.) Méltóz­tassanak megengedni, hogy ez esetre már ezúttal előre megadjam részemről a választ. (Halljuk!) Én megfordítanám a kérdést és azt mondanám: mi akkor hát az a programm ? Szeretném végre ama sokszor emlegetett programm definitióját hal­lani. Igaz, hogy ebben a budgetben csillogó Ígéretek nincsenek; igaz, hogy ebben igen sze­rény dolgokról van szó; de e dolgok positiv dolgok, ezek reális eszközök. En t. ház, e költségvetést és ezen poli­tikát, melyet a t. ház előtt nagy szabásokban, mint a ministerium pénzügyi politikáját kifej­tettem : azon erkölcsi tényezőkre építettem, me­lyekre a válaszfelirati javaslat előadója, Horváth Lajos t. barátom szokott, tömör ékesszólásával oly szépen és lelkesitőleg hivatkozott. Ezen költségvetés, t. ház, a munka, a takarékosság és az áldozatkészség erkölcsi tényezőire van épitve és ; ezen alapokon azt hiszem, jól épitettünk. (Élénk hosszas helyeslés és éljenzés a középen?) Adja Isten, t. ház, hogy azon viszhang, melyet önök szavaimra szívesek most feleletül adni, és melyet én nagy köszönettel fogadok: ez a viszhang a nemzetnek is viszhangja legyen; és ha az a nemzet viszhangja lesz: akkor meg vagyok győződve, hogy teljesülni fog az, a mit a nemzet képviselői ma felirtak a fejedelemhez: Magyarország államhitele, tekintélye és állami léte biztositva van. (Tetszés a középen.) Önök t. képviselők ítélni fognak a mi szerény működé­sünk fölött, legyen ezen ítélet bárminő a fölött, a mely pénzügyi politikát önök előtt most kifej­tettem: én kész vagyok nyugodtan fogadni Önök Ítéletét, és legyen az sujtő, vagy elitélő, én áldani fogom azt, ha hasznos és üdvös lesz az országra nézve. (Hosszan tartó élénk éljenzés a középen?) Elnök: T. ház! Ha a ház nézetét és véle­21

Next

/
Oldalképek
Tartalom