Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-17
126 17. országos Hlé? septemfoer 18. 1875. mányt támogató többség beérheti-e? annak megítélését a t. többségre és a t. házra bízom. En részemről azt hiszem, hogy ily programmal vagyis programmtalansággal nem lehet beérni; hacsak azon gyanút azon vádat nem akarjuk magunkra hárítani, hogy a kormányt megfontolás nélkül, úgyszólván vakon követjük. És milyen különös, í. ház! a t. minister ur ugyanakkor, midőn azt mondja, hogy a kormány nem tartja szükségesnek, hogy programmal álljon elő, sem most, sem nem tartotta szükségesnek, hogy ezt előbb tegye : — Sennyey t. képviselőtársunknak szemére hányta, hogy ő és illetőleg a jobboldal nem adott külön programmot. És milyen különös, hogy ugyanakkor, midőn a kormány részéről nem tartja szükségesnek a programra előadását, azt mondja ugyancsak b. Sennyeyhez szólva: bizonyos fokig kifejlett programmal, kivált a választások alatt minden pártnak kell bírnia. No már\ hogy az bizonyos fokig kifejlett programm legyen, a mit eddig hallottunk a t. minister úrtól, vagy bármelyik tagjától a kormánynak: azt ugyan nehéz elhinni. Mit mondott a t. minister ur, akár a választások előtt, akár ez alkalommal? a választások előtt annyit mondott, hogy ő és kormánytársai arra vállalkoznak, hogy az ország zilált pénzügyeit rendbe hozzák. (Felkiáltások: Ez elég programm!) Tegnapi napon pedig beszédét végezve annyit hallottunk tőle, hogy: „Minden igyekezetünk, javaslataink összeségében, abban fog központosulni, hogy a magyar államot, mint. magyar államot megtartani, virágzóvá tenni lehessen." De, kérdem, t. ház, vajon ez kizárólagos programmja-e a ministeriumnak ? Van-e köztünk egy képviselő, van-e a házban párt, mely nem ugyanezt tartja? S ebből nem az következik-e, hogy tehát mindnyájan ugyanezt akarjuk s hogy mindnyájan ugyanegy programmon állunk? így tehát be van bizonyítva, hogy ugyanazon belügymlnister ur, a ki minden egyes párttól megköveteli, hogy főleg a választások alatt bizonyos fokig kifejtett programmal bírjon: maga azzal nem bir és nem bir pártja. Nem sokkal alaposabbak azon okoskodások' a melyekkel a t. minister ur beszédében a vámszerződés tárgyában találkozunk. Illusio azt hinni — monda a minister ur — hogy a külön vámterület a polgárok terheltetése nélkül, milliókat fog behajtani. Mert mindaz, a mit hajtani fog: a polgárok zsebéből fog fizettetni, mint az adó; megkevesbítvén természetesen a vámkezelési költségek kiadásaival, azaz sokkal kisebb nettó, mint bruttó lesz és a végeredményében talán azért fogja kivenni a 3 millió consumens zsebéből, hogy 50—60 ezer ember zsebébe tegye." E szerint és ennek nyomán ugy látszik, hogy a t. belügyminister ur nemcsak a kereskedelmi szabadságnak, hanem átalában annak barátja, annak híve, bogy semmiféle vámok, semmiféle vámsorompók ne legyenek, nemcsak Magyarország és Ausztria között, hanem átalában véve, Magyarország és Ausztria körül sem; mert ha a vám átalán véve oly káros hatású, hogy a nagyobb rész zsebéből veszi ki azt, a mit a kisebb rész zsebébe tesz: akkor mégis c-ak káros intézmény. De a t. belügyminister ur azt hiszem, nem akavt oly mesze menni. A t. belügyminister ur és átalában véve a kormány, a mit sajnálnunk lehet, meg akarja tartani a közös vámterületet, vagyis a vámokat, melyek Ausztriát és Magyarországot veszik körül. És mi következik ebből, a t. belügyminister ur okoskodása nyomán? Az, hogy miután Magyarországon gyárok nincsenek, vagyis csak igen csekély számmal vannak, Ausztriában ellenben igenis léteznek: az a 3 millió consumens, az osztrák gyárak, 30 — v agy nem tudom hány ezer ember zsebébe fog füzetni. Beszéde további foyamában annak bizonyítására, hogy az adó tán kevésbé terhelő, mint a vám, azt mondotta a belügyminister ur Mocsáry nak: „azt, a mennyivel többet fizetne az ember adóban, bőven elveszti egy pár csizma vagy rock árán." T. ház! én őszintén szólva szintén a kereskedelmi szabadságnak vagyok barátja; de én azt tapasztaltam és azt tanultam a többi nemzetek történelméből, hogy a bol az ipar fejlődött: mindenütt csak védvámok oltalma alatt fejlődött. És én ennél fogva azt gondolom, hogy Magyarország sem tehet kivételt ezen szabály alól. Minekünk a kereskedelmi szabadság felé kell törekednünk; de anélkül, hogy saját iparunk és saját gyáraink érdekeit más érdekeknek feláldozzuk. Az lehet, t. ház, hogy egy ideig drágábbak le; znek az áruk: ha vámokkal vesszük körül határainkat; de másfelől ne feledjük azt, hogy ezen gyárak tulajdonosai meg annyi adó fizetőkké lesznek; ne feledjük azt, hogy ezen gyárak munkásokat fognak foglalkoztatni, kiknek nemcsak munkát adunk, hanem kiket egyszersmind arra képesitüuk, hogy az ország pénztárába adóval járuljanak; és ne feledjük el azt, hogy ezen gyárak megannyi vevő lesznek a nyerstermelőknél, kik annál jobban fogják elárusíthatni a maguk terményeit, minél több gyárak lesznek azok közelében és így, ha igaz is, hogy egy ideig drágábban.fogjuk megfizetni az árukat, ha vámokkal védjük a hazai ipart; de más részről tagadhatatlan az is, hogy nagy részét annak, a mit vámban fizetünk: adóban fogjuk visszakapni és meglehet, hogy épen azért, mivel az adó növekedni fog, a vám nem lesz terhelő.
