Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-396

236 398. országos ülés májút* 21. d. e. 1875. télre ki nem rendelhetők." Ott csakis sz. István király, mint a királyság alapítójának ünnepe jelöl­tetik ki s az sem mint egyházi szertartás. Tisztelt ház! Miután épen ezen idézett tör­vényből kiviláglik az, hogy ez szintén fönálló tör­vény megsértése; miután továbbá ezen részben Ma­gyarországban ez idő szerint uralkodó vallásról szólni nem lehet, következőleg ha a honvédszabály­zatban ily czikk beiktattatik , kapcsolatban a közös hadseregre vonatkozó czikkel: ez mindenesetre nem­csak az illetőnek lelkiismereti szabadságát korlá­tozza; de azonkhül előre láthatólag oly fegyelmi büntetésnek lehet kitéve, melyet a magyar ország­gyűlés közönbösen el nem nézhet. Miután ezekből kiviláglik az, hogy a tisztelt minister ur az épen általam jelzett és már életbe is léptetett honvédségi szolgálati szabályzatot, ellen­tétben az ország fönálló alaptörvényeivel, melyek mindenesetre az alkotmány egyik lényeges részét képezik, mindaddig, míg más törvény által meg nem változtatnak, nemcsak tanácsával, de rendes befo­lyásával igyekezett mintegy rendelet erejével fölru­háztatni és életbe léptetni: már ezen okok elegen­dők arra, hogy sajnálatomat fejezzem ki a fölött, hogy a tisztelt minister ur csak 10 hónap után méltóztatik ezen fontos ügyben interpellatiomra fe­leletet adni; holott ha előbb felelt volna : akkor t. i. midőn még nem dolgoztatott át, talán itt a házban lévő hangulat és a ház irányadását, külö­nösen az általam jelzett organicus törvények figye­lembe vételét nem kerülte volna el. Ugyanazért fájdalommal bár, de azt kell kije­lentenem, hogy a minister ur ezen minden alkot­mányos érzéket nélkülöző és a királyt ily utou alkotmánysértésre tanácsié eljárását ezen szabályzat kibocsátásában nem helyeselve, tudomásul nem ve­szem. {Helyeslés a szélső hal oldalon.) Elnök: Fölteszem a kérdést. Tudomásul veszi-e a ház a honvédelmi minister urnák Lázár Ádám interpellatiojára adott válaszát: igén vagy nem? (Igen! Nem!) A kik tudomásul veszik, mél­tóztassanak fölállni. (Megtörténik.) A többség tudo­másul veszi. A pénzügyminister ur is kivan egy interpel­latiora válaszolni. Széll Kálmán pénzügyminister : Tisztelt ház! Engedje meg a tisztelt ház, hogy én is egy pár hozzám intézett interpellatiora megad­jam a választ. (Halljuk l) Madarász József tisztelt képviselő ur interpel­latiot intézett hozzám márczius 5-én az iránt, hogy van-e tudomásom arról, hogy Csongrád megyében Szentes városában gyakran fordult elő azon eset, miként szükségelt bélyegjegyek sem kereskedőknél, sem az adóhivatalnál nem kaphatók, a minthogy jelesen február hó 16-kától 21-ig azokat az adó­hivatalnál sem lehetett kapni; másodszor gyakran fordul elő az, hogy az adóhivatali végrehajtók lele­tezések következtében a polgárokra kimért büntetési összegeket, végrehajtás utján is előbb beszedik, mi­előtt a péuzügyigazgatóság az ily sokszor igazság­talanul kirótt büntetések ellen intézett folyamodá­sokra nézve határozott volna. Hajlandó-e a minister ur ezek felől tudomást szerezni és intézkedni, hogy a polgárok, ha mái­bélyegeket kénytelenek használni: azokat mindenkor meg is szerezhessék; ugy az iránt is, hogy a tör­vény által engedett orvoslatok az adóhivatalok végre­hajtói által is tiszteletben tartassanak. Ezekre nézve van szerencsém jelenteni, hogy a ministerium az időközben a pénzügyőrségek ré­széről a bélyeg-árudáknál teljesített időnkénti vizs­gálatok által gondoskodik, hogy a közönség bélye­gekben hiányt ne szenvedjen. így Szentesen is a pénzügyőrség részéről az ott lévő öt bélyegárudánál történtek ép azon napokban február 12., 19. és 21-én ily vizsgálatok és kisült, hogy három bélyeg­áruda közül kettőnél nagy számú, egynél ugyan csekélyebb számú, de a folyó szükséglethez képest, mégis elégséges számú bélyeg találtatott Ugy látszik, nem is ez sajátlag azou ok, mely az interpellatiora alkalmat adott; hanem az, hogy az illető adóhivatalnál azon napokban nem volt bé­lyeg kapható; mert mondom, a mi a bélyeg árudá­kat illeti: az általam teljesítetett vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy azon napokban azon készlet, mennyi Szentesen körülbelül el szokott fogyni, meg volt a bélyeg-ái udáknál. Az adóhivatalnál, igaz, megtörtént véletlen eset következtében, hogy azon napokban bélyeget nem adhattak el. A Wertheim szekrény kulcsa tudniillik véletlenül magába a szek­rénybe tétetvén be, azt lakatossal kellett kinyittatni, és addig bélyeg nem volt kapható. Ez 4—5 napot vett igénybe. Egyébiránt a mi megtörtént, az véletlen eset, mely megtörténhetik és nagyon természetes, hogy azért az illető tisztviselőt nem lehet elítélni. De ez sem okozott valami nagy hiányt a közönségnél bélyegekben, mert az adóhivatal csak 5 frton fölüli bélyegeket szokott eladni, és a bé­lyegárudákban kapható volt bélyeg és az 5 frton fölüli bélyegeket kisebbek összerakása által lehetett pótolni. Egyébiránt intézkedtem az iránt, hogy megtar­tassanak az ez iránti szabályok, melyek rendelik, hogy az illető közegnek hanyagsága és mulasz­tása esetében azok anyagilag is felelősek a bélyeg hiányából a félre háramló károkért. Egyébiránt megtörténik, igaz, némelykor, hogy a bélyegárudák­ban a bélyegkészlet nem hever nagy mennyiségben, mert az illető árus azokat természetesen a folyó fogyasztáshoz képest szerzi be, mintán a pénzt, a melyet a kiszolgáltatandó bélyeg fejében ki kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom