Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-394

180 39é. országos ülés május 19. 1875. mutatkozó tüneményre akarok szorítkozni. Nem azért, mintha azt tartanám, hogy a felsőbb körökben effélék nem léteznek ; hanem, mert azt hiszem, hogy legveszélyesebb hazánkra az : mi oda lent a néptömegben történik. Profanálnám egyébiránt e helyet, ha elbeszélném, mi módon jutottak némely egyéniségek hivatalokba, s miképen tartatnak fön, főleg nálunk oda lent a bánsági részekben, és különösen Temes vármegyében. Mind a mellett, ha a tisztelt belügyminister urnák, mint reménylem, komoly szándéka lesz gyógyítani e bajt, ha szüksége lesz adatokra: szolgálni fogok azokkal. De annyit átalában mondhatok, s hivatkozhatom mindenféle lapokra, a temesiekre és itteniekre, hogy évek óta bizonyos helységbirák, jegyzők, szolgabirák ellen mi mindenféle panaszok és nehéz vádak emeltetnek, olyannyira, hogy egy helységi biró ellen gyilkolásbani részvét miatt ismételve a lapokban vád emeltetett, a nélkül, hogy valaki az ellen procedált volna. Nem tudom a vád alapos-e ? nem is állítom; hanem azt tudom, hogy az ily híreket közömbösen eltűrni egy hivatalnokról, igen káros a közerkölcsiségre nézve. A szolgabirák eljárása főkép a községekben a községi törvény végrehajtásánál igazi botrány. A ki azt csak némileg látta : igazán mondhatja, hogy a törvény csakugyan azért van, hogy csúffá tétessék, hogy kigunyoltassék. Én nekem" volt alkalmam egy párszor itt a kérvények tárgyalásánál előadni az ily eseteket. Azért most nem fogok ilyeneket ismételni; hanem arról biztosithatom a tiszteit házat, s a minister urat, hogy ritka az a szolgabíró, a ki törvényesen járna el, a ki megtartaná a törvényt, és ritka eset, hogy az ez iránti panasz valamit használt volna. Volt olyan eset, midőn az értelmiségből többen csak kíváncsiságból mentek szemeikkel nézni az ilyen eljárást; például ilyen eset volt Mehalán a jegyző-választásnál, ahol,midőn azt látták, hogyjátsza ki a szolgabíró a nép jogát, hogy kandidál oly emberek által, kiknek semmi joguk, sem vagyonuk nincsen, sőt néha pandúrjai által, fölléptek ez ellen a megyénél. Nem volt egy, a ki védelmezte volna az eljárást; de a szolgabiró magával hozott 40—50 németet, leszavaztatta az intelligentiat és vége volt az ügynek. Volt bizonyosan oka a német szavazóknak a szolgabiró ur mellett szavazni; s van ilyen eset roppant sok; hanem sehol sem fáj az annyira, mint a volt határőrvidéken. Mint méltóztatik tudni, a volt határőrvidéken absolutistikus önkény uralkodott, legalább ugy ismertük mi azon országrészeket ; de arról biztosithatom a tisztelt házat, hogy ha irott törvény vagy rendelet létezett: azt meg is tartották egész szigorral ugy, hogy a nép, ha neki valamely joga biztosíttatott, azzal szabadon élhetett is. Egészen máskép van az most! Én csak egy pár esetet fogok idézni, melyet magam tapasztaltam. Az én választó-kerületem öt törvényhatóság területén fekszik; ez természetesen ritkaság, de igaz. Nem is hiszem, hogy még volna valahol a világon oly választó-kerület. S már most hát valamennyi törvényhatóságban máskép bánnak a törvénynyel és a néppel. Én magam, midőn tavaly egynéhány napig kerületemben utazgattam: minden törvényhatóság területén máskép bántak velem. Teszem Krassómegyében, ott a szolgabiró csendbiztosával és egy pár pandúrjaival kisért faluról-falura. (Derültség.) Nagyon örültem rajta, mert igy legalább biztos voltam, hogy el nem lopnak. Torontálmegyében a szolgabirák panduraikkal csak arra vigyáztak, hogy rendzavarás ne történjék ; de arra sem volt szükség: mert ha össze is jött 5 — 6 ezer ember, ez a legcsendesebben viselte magát. Már Temesmegyében egészen máskép jártak el velem. Ott a szolgabiró urak még azt sem engedték, hogy egy választó velem beszéljen; hanem már előre gondoskodtak arról, s pandúrokat állítottak föl minden felé, hogy senki a választók közül hozzám ne közeledjék. Ki látott még ilyesmit alkotmányos államban ! De ennél még sajnosabb tapasztalást szereztem Torontálmegyében fekvő Szőllős nevű román helységben, a volt határőrvidék területén. Ott nem tudták, hogy eljövök, s igy senki sem várt; én pedig bementem a templomba, a melynek hires szép festményei vannak ; a templom rövid idő alatt teli volt néppel, s ez időt sem engedett, hogy az uj festményeket megnézzem ; hanem rögtön borzasztó panaszokba fakadt az admimstratio zsarnoksága, visszaélései, törvénytelenségei ellen. Roppant sok köznép volt ott, intelligentiából pedig a pap s egy nyugdíjazott katonatiszt. Nekem nem maradt más hátra, mint megnyugtatni a népet, s azt kérdeni tőle : hogy hát miért nem folyamodik felsőbb helyre; mért nem panaszkodnak a megyénél ? Az volt a felelet: hiszen panaszkodtunk százszor, panaszkodtunk a főispánnál Nagy-Becskereken, mikor itt volt, megmondtuk neki bajainkat, kértünk orvoslást ; megígérte, de minden eredmény nélkül, mert itt már nem segit semmit sem; itt nyilvánosan mondják nekünk, hogy Magyarországon magyar törvények alatt igazságot nem lehet kapni : hacsak pénzért nem! (Mozgás. FöTkiáltásók: Rendre!) Kérem ezt kihirdettem több hóval ezelőtt, ez 5—600 ember előtt történt, s senki ezt nem vette figyelembe. S tudják mit tettem én azon alkalommal: fordultam az oltár felé és megátkoztam azt, a ki a népnek azt beszélte, hogy Magyarhonban magyar törvények alatt nem lehet igazságot szerezni máskép, mint pénzért. Igy agitáltam én ott. A minister urnák módjában áll meggyőződni arról. Csak azért