Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.
Ülésnapok - 1872-388
96 388. országos ülés május 11. 1875. vasútra, melyet a tisztelt minister ur most már kihagyott a combinatioból : tudniillik a keleti és a károlyváros-íiumei vasútra. Marad tehát 15 millió. Ezen tizenöt milliót egyenlítsük mi most ki ezen törvényjavaslat szerint, körülbelel négy millióval. Tehát az arány igy áll: mig ezelőtt 42 milliót 6 millióval egyenlítettünk ki; most adnánk 4 milliót azért, hogy 15 millió követelés legyen kiegyenlítve. Épen igy állunk a tisztelt kormánynyal szemben. Az is megkísértette a lehető legtöbbet kérni. Átalános fölhatalmazást kért, hogy valamennyi vasút függőben lévő ügyét a maga tetszése szerint rendezhesse és még az nj beruházásokat is saját belátása szerint megtehesse. Midőn a bizottságba jöttünk, az első felszólalásra a tisztelt minister ur csakugyan belátta — és ezért mindenesetre elismerést érdemel, — hogy e követelés túlságos, és hogy alapja sincs. De kérdem a tisztelt kormánytól, mi történt volna véletlenül : ha a vasúti és pénzügyi bizottság oly engedékeny szellemű lett volna, mint volt a múlt időkben? Ugye bár megszavazta volna ? Megszavazta volna azon jóhiszemben, hogy a tisztelt kormánynak arra csakugyan szüksége van, miután az indokolás, mely már most csak a kijelölt négy vasútra szorítkozik: akkor valamennyire hivatkozott és elő volt tüntetve, hogy az átalános fölhatalmazás teljes mérvben okvetlenül szükséges ; és íme most látjuk, hogy ezen szükség távolról sem létezett : ugy hogy nagyon könnyedén az állam érdekeinek megsértése nélkül a tisztelt kormány róla lemondott. Mondom, ezen engedékenység egyrészről a társulatok, másrészről a kormány részéről azt mutatja, hogy oly alkudozókkal állunk szemben, a kik irányában, a mennyire csak lehet, jól meg kell fontolni a dolgot, latolgatni, alkudozni kell, ha nem lehet milliókról, ezerekről; ha nem lehet ezerekről: százakról az utolsó krajczárig. Épen azért mondom, hogy daczára annak, hogy a törvényjavaslat jelen alakjában igen sokat vesztett fontosságából ahhoz képest, a mint benyujtatott : én megnyugtatva egyátalában nem érzem magamat, és miután az elvi kérdés fönáll, most épen ugy mint az első esetben : én a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. Azt méltóztatott a tisztelt belügyminister ur tegnap mondani, hogy tulajdonképen a benyújtott határozati javaslat czéíjára nézve egyre megy a szőnyegen lévő törvényjavaslattal: mert azt mondja, az is megengedi második pontjában, hogy a szükséges beruházásokra nézve utasittassék a kormány, hogy az iránt intézkedjék, ezt czélozza a jelen törvény is. Engedelmet kérek, a különbség egyszerűen abban áll, hogy a tisztelt képviselő ur szerint ez j törvényhozásilag intéztetnék el; a tisztelt minister ; ur bejelentené, melyek a mulhatlanul szükséges beruházások s azokat a törvényhozás sanctionálná; holott a törvényjavaslat szerint ezek fölött maga a minister ur intézkednék. Megjegyzem egyúttal, hogy eredetileg a tisztelt kormány még a beruházásokra nézve is sokkal többet kívánt, mint a menynyivel most beéri; mert tudjuk, hogy eredetileg az építkezéseket is a mulhatlanul szükségesek közé sorolta. Most már csak a forgalmi eszközök szaporításaiul van szó. Nem tudom, hogy ha előttünk lenne a kimutatás a mulhatlan szükséges forgalmi eszközökről: nem lenne-e a tisztelt ház azon helyzetben, hogy kimutassa, hogy oly nagy mérvben még a forgalmi eszközök sem szükségesek. Gr. Apponyi tisztelt képviselőtársam ugyanazon érvet hozta föl, melyet én bátor voltam a bizottságban hangoztatni, tudniillik vagy okvetlen szükséges az uj beruházás, és átalában azon kisebb vasutaknak, melyek most már föl vannak emlitve, kielégítése vagy nem; s ha ez nem nagyon sürgős: nincs semmi ok reá, hogy ne várjunk vele háromnégy hónapig, hogy az uj országgyűlés kellő nyugalommal elintézhesse. Vagy pedig okvetlen sürgős, — mit a minister maga sem tudhat e perczben, — mint az indokolásból kiderül, mert ott azt mondja, a mennyiben sürgősnek fog föltűnni: akkor a tisztelt minister urnák kell, hogy legyen bátorsága a dolgot saját felelősségére elintézni. Azt mondja a tisztelt belügyminister ur, hogy egyre megy: igy is, amúgy is kivonatik a dolog a a törvényhozás vizsgála alól. Engedelmet kérek, ez nem áll : mert ha egy minister saját felelősségére elintéz valamit, utólag benyújt az iránt egy törvényjavaslatot a kellő mellékletekkel, a törvényhozás azt gyökeresen és alaposan megvizsgálja és akkor adja meg a fölmentvényt; holott azon alakban, melyet a tisztelt kormány kivan : a jövő országgyűlés nem lesz hivatva egyébre, mint már jogérvényesen elintézett ügyeket beczikkelyezni. Van ugyan joga a vizsgálatra; de haszontalan munka lenne; ilyesmivel egy törvényhozás nem foglalkozik, mikor tudja, hogy bármi derüljön ki a vizsgálatból : a dolog el van intézve, az előbbi törvényhozás sanctionálta, a pénz ki van adva, s utólag a dolgon segíteni nem lehet. A tisztelt belügyminister ur tegnap helyeslés közben kijelentette azt, hogy legyen meggyőződve a tisztelt ház, hogy ezen fölhatalmazás, melyet a kormány kér, nem valami nagyon gyönyörű dolog, szívesen lemondana róla : ha nem volnának rászorulva; sőt tekintetbe véve, hogy jelenleg a kormány oly nagy többséggel rendelkezik, és a jövőt természetesen nem ismerhetvén, ez bizonyos önmegtagadás tőle: ha mégis kiteszi magát azon felelősségnek, melyet ez által elvállal. Ezen érvre tulaj donképen már megfeleltem előbbeni szavaimmal. Hogy ha annyira.
