Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.

Ülésnapok - 1872-381

392 381. országos ülés május 4. 1875. danák itt, mint a ház falain kivid. {Helyeslés a középen.) De végül is, ha ezen elv állana: akkor nem is lehetne parlamenti törvényhozás. Mert mielőtt megvan az ember választva: nem képviselő, és igy nem szólhat, és miután megválasztatott, mert ekkor is mindig akár rövidebb, akár hosszabb idő múlva uj választás előtt áll: a képviselő ur által fölállított elvnél fogva megint nem tehet semmit; mert nem tudja, hogy az ország többsége fogja-e acceptálni, és igy utoljára is törvényhozási utón soha senki nem tehetne semmit, s nem maradna más választás, mint vagy az egyik, vagy a másik neme az abso­lutismasnak: azaz vagy a magasból gyakorolt ab­solutismus, vagy a plebiscitum által gyakorolt ab­solutismus. {Helyeslés a középen.) A tisztelt képviselő ur hangsúlyozza, hogy épen ezeknél fogva mennyire szükséges, hogy a képvi­selőház minél előbb föloszlattassék; s ekkor hozzá­teszi, hogy ő pedig föladatának fogja tartani, a kormány által még ez ülésszakban elvégeztetni óhaj­tott ügyeknek befejezését minden a törvény és sza­bályok szerint módjában lévő eszközökkel megaka­dályozni. (Derültség a középen.) Már kérem, ha kilátása volna a képviselő urnák ezen akadályozás által a szerinte rosznak tartott törvények meghozatalát meg is gátolni: ér­teném ez eljárást. De nem gondolom, hogy ő maga is azon illusioban lenne, hogy ez lehetséges. Már most követelni a ház föloszlattatását, de ismét aka­dékoskodni abban, hogy a ház föladatának megfe­lelvén, föloszlattatható legyen : ebben én a logikai összefüggést keresem, de nem találom; {Tetszés a középen.) és legyen is meggyőződve a képviselő ur, hogy mi magunk is fogjuk tudni kötelességünket, és eszünkbe fog jutni, ha a tisztelt képviselő urak csakugyan e módhoz folyamodnának, hogy a napnak 24 órája, a szabadelvű pártnak pedig annyi tagja van, hogy, ha tetszik, 24 óráig is tarthatjuk a gyűléseket: a nélkül, hogy elfáradnánk. {Hosszantartó élénk derültség és helyeslés.) De különben engedjen meg a tisztelt képviselő ur, hogy még arra az egyre figyelmeztessem, hogy, mint régi vezértagja az ellenzéknek, e tekintetben az ellenzéki szempontot kevésbé helyesen fogja föl, mint báró Sennyey, kit mint ellenzéki vezért nem rég van szerencsém tisztelni. Ugyanis Sennyey báró képviselőtársam, szerintem, igen alaposan és helyesen jegyezte meg, hogy ők nem fogják a tárgyak le­folytatását akadályozni; mert nem akarják, hogy ha a kormány az idő rövidsége miatt csak hézagos javaslatokkal készülhetvén el, ilyenekkel állana elő, az mondathassák: hogy nem lehetett jobbakat csi­nálni azért, mert ők, mint ellenzékiek, gátot szol­gáltattak abban, hogy a kormánynak a kellő idő megadassék. Higyje el a tisztelt képviselő ur, ha az ellenzékieskedést komolyan veszszük: ez az igazi ellenzéki álláspont, kedvezőbb az ellenzékre, kedve­zőtlenebb a kormányra; de igazságos. {Helyeslés.) És most, tisztelt ház, ideje, hogy komolyan is foglalkozzam komoly dolgokkal. Áttérek báró Sennyey Pál tisztelt képviselő ur beszédére. (Hall­juk! Halljuk!) Őszintén megvallom, hogy azon jeles, oly egészen parlamentáris beszédnek találtam mindjárt elején egy passusára, melynek indokát nem tudtam kellőleg megérteni. Értem azt, midőn a tisztelt képviselő meg­mondván ugyan, hogy a födözetnek ő is azon módját találta 1875-re nézve helyesnek, a mely proponáltatik; mégis mintegy szemrehányást tesz tisztelt barátomnak a pénzügyministernek, hogy ő azt most beterjesztette, holott néhány héttel ezelőtt, midőn én azon nézeten valék: veszélyesnek mon­dotta. Magára a jelen esetre vonatkozólag indo­kait tisztelt barátom a pénzügyminister kellően ki­fejtvén, azokról nekem nem szükséges szólanom; mert azokhoz tenni nem tartok semmit sem szük­ségesnek, azoktól pedig elvenni nem tartok semmit lehetőnek. De vegyük a dolgot egész átalános­ságban. Hát — nem ezen esetről beszélek, hanem átalánosságban — vajon a parlamenti vitatkozás­nak keretében a capacitationak meg csak lehetősé­gét is ki kell zárni? Hát azt követeli a parlamen­talismus, hogy ha valaki egyszer valamit mondott, — nem ezen esetről beszélek, mondom, hanem átalánosságban; — a vitatkozások folyamán ne lehessen neki másról meggyőződnie, ne lehessen capacitáltatnia, a nélkül, hogy támadásoknak tegye ki magát? Hisz ekkor parlamentalis vitákra ezen szempontból legalább valóban semmi szükség nem volna. Valóban, ha más mondotta volna ezt és nem a tisztelt képviselő ur, a ki iránt oly igaz becsü­léssel viseltetem: azt kellene hinnem, hogy ezen támadást az a fölött való fájdalom csikarta ki be­lőle, hogy egy ponttal kevesebb van, a melylyel a kormányt megtámadnia lehet. A mit a balközépről és rólam mondott, helyeslem, elfogadom ; mert azt mondja nemcsak a volt balközép, azt mondom nemcsak én, hanem azt mondjuk mindannyian, hogy pénzügyeink rendezése csak kapcsolatosan a közigazgatási és hitelügyek rendezésével lehetséges, és igy eljárásunk e tekintetben teljesen és tökéle­tesen igazolva van. Igazolva van nem az által, a mit Apponyi képviselő ur mondott, hogy a balkö­zép meglelte az elégtételt abban, hogy vezére a kormány befolyásos tagja lett; mert ezért sem azon kormány-tag, a ki most a tisztelt házhoz szólni szerencsés, sem a párt tagjai bizony nem rajong­tak és nem vágytak rá ; de elérte czélját azért, mert sikerült azon alakulást, melyet az ország ér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom