Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.

Ülésnapok - 1872-371

:m. országos ülés ápril 22. 1875. 247 lani: azt állítom ma is. hogy én hnancziális politi­kám irányelveit kijelentettem ezen ház előtt több alkalommal; kifejtettem, hogy azon financziális politika alkalmazásának mikéntjét és részletezését miért tartom fön azon költségvetés előterjesztésére, a mely ezen kormány saját költségvetése lesz, tud­niillik az 1876. évi költségvetés előterjesztésére. Kifejtvén mindezeket bőven ezen tisztelt ház­ban, nem szándékozom azokat ismételni, s egysze­rűen arra hivatkozom, a mit akkor mondottam. Simonyi Ernő képviselő ur előadására pedig meg­jegyzem, hogy ugyanazon argumentátiot hallottam éu már most épen negyedszer, (Ugy van ! a közé­pen.) Megfeleltem azokra, szóról szóra tudnám idézni, a mit elmondott a tisztelt képviselő ur, egyenként, pontonként. Ha a tisztelt képviselő ur emlékezni nem szíveskedik, vagy hallani nem akar: arról én nem telietek. {Helyeslés és derültség.) Miután az általa szokásba vett praecedensek alapján remélhető, illetőleg várható az, hogy ugyanazt a költségvetési törvény tárgyalása alkalmával hatod­szor is fogom haliam: most nem felelek, hanem felelni fogok csakis akkor, ha szükségesnek látom. (Helyeslés a jobb oldalon és középen.) Almássy Sándor: Tisztelt ház! Apénz­ügyminister fölhozta, hogy pénzügyi politikáját csak 1876-ban akarja előterjeszteni és gyakori sürge­tésünk daczára azzal addigra adósunk akar ma­radni. Hogy miért teszi ezt: erre leginkább meg­felelt Ghyczy Kálmán volt pénzügyminister ur akkor, midőn hazánk pénzügyi helyzetéről szólva, azt monda: hogy már az előbbi kormányok is átlátták azt, hogy adófölemelés nélkül háztartásunkat tovább nem vihetjük, de elhalasztották mindig pártszem­pontból, párttaktikából. Én ma is azt tartom, hogy ez az oka annak, hogy pénzügyi tervükkel miért nem lépnek föl nyíltan. A kormány azt engedi sejtetni, hogy lesz adófölemelés ; de azt is engedi sejteni, hogy nem lesz, s ezt teszi, mint Ghyczy Kálmán volt pénzügyminister ur monda: teszi párt­taktikából. Elhallgatják most, hogy még nagyobb adófölemelés lesz: csak azért, hogy ez az adózó közönséget gondolkozóvá ne tegye; mert ha az adózó közönség tudja, hogy még nagyobb adóföl­emelés lesz : akkor okvetlenül azon gondolatra fog jutni, hogy a közösügyi törvényeket meg kell szün­tetni. Ettől félnek önök, s azért nincs pénzügyi politikájuk. Várady képviselő ur megtámadta Helfy tisztelt barátomat, mondván, hogy állithatja azt. hogy va­laki meggyőződés nélkül beszél. Miért nem tetszett ezt Móricz képviselő urnák mondani, ki azt monda, hogy akkor, midőn Széll Kálmán pénzügyminister ur Ghyczy Kálmán pénzügyminister urnák pénzügyi politikáját pártolta, azt nem meggyőződésből, hanem azért tette: mert a kormánypárt tagja volt? Először rendre kellett volna utasítani Móricz képviselő urat. ki azt állította, hogy lehet meggyőződés nélkül be­szélni. A fusióra vonatkozólag az mondatott, hogy a kormányban két párt nem létezhetik. Ez igen természetes ; hanem azért mégis sejtetni engedi Móricz képviselő ur. hogy az elveket föl nem adta!;. Már én kérdem, hogy elv föl nem adással, hogy lehet kormányozni ? {Derültség.) Pedig hogy két különböző politika létezik azon egy kormányban, azt saját magok állítják, mondván, hogy a közjogi elveket azért teszik le, hogy lehetővé tegyék* a pénzügyi törvények meghozatalát. Már ha megen­gedjük, hogy ily két irány hénitőlag hat a törvény­hozásra ; hogy ne hatna bénitólag a kormányra az, ha abban két ellenkező párt áll fön V Ennélfogva én határozott, nyílt kijelentést kí­vánok, nem azt, hogy az egyik is, a másik párt is föntartja elvét: mert én ezt teljes lehetetlennek képzelem. Én annak, a mint Tisza Kálmán belügy ­minister ur álláspontját jelezve, tudniillik hivatkozva február 3-ki beszédére, kijelentette, hogy elvföl­adást nem követel senkitől sem, de ellenkezőleg tőle se követeljen senki: csak annyi értelmet tulaj­donitól", hogy az elvet nem adta föl, hanem föl fogja adni. Ennélfogva, mintán éu lehetetlennek tartom, hogy egy kormányban két párt legyen : azt tartom, hogy e kijelentés föladata csak figyelmeztetés volt a nagy többségre nézve, hogy legyenek loyalisak és ildomosak és hagyják őket átmenni engedni, hogy a compromissio legalább nyilvánosan ne történjék. Ezt megértette a többség s megengedte, hogy az aránylódon átmehessenek, tudván azt, hogy elvükről lemondván, mindent megnyernek. Egyedül Paczolay képviselő ur volt az, a ki fölszólította őket, hogy tegyék le nyíltan elveiket. Én ezt tisztelem, mert ez őszinte követelés volt: de a nagy többség ezt megengedte, és így az elvek föntartásával mentek át a hidon. Egyébiránt, tisztelt ház! ehet föladni, letenni, vagy frigyládába zárni, miután következésében mind­egy : annak jelentősége is csak egy lehet, s erre egy példát idézek: Kristus urunk, {Nagy derültség.) ne tessenek nevetni, mert következésénél fogva szégyelhetik magokat. (Derültség.) Ha Kristus urunk azt mondta volna apostolainak, hogy ne hirdessék azon elveket, a melyeknek hirdetésére vállalkoztak : bizonyára a kereszténység tana soha világhódító tan nem lett volna. így állanak önök azóta, mióta el­veiket föntartás mellett letették. Ezeket tartom szükségeseknek megjegyezni. A mi pedig a bizalom kérdését illeti, magam is ugy vagyok vele, hogy azt a jelen kormánynak* nem adhatom meg. Tisza László : Tisztelt ház! Előrebo­csátva azt, hogy mind az indemnity megszavazását

Next

/
Oldalképek
Tartalom