Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.

Ülésnapok - 1872-363

134 363. országos ülés áprli 10. t§73. a tisztelt ház ezen törvényjavaslatot is elfogadni szíveskedjék; nem állhatok el azért, mert azon 1,200.000—1,300.000 forint, melyet e törvény­javaslat hozhat: föltétlenül megkívántatik azon adó­jövedelmi szaporulatot képező összegek közt, melyei: az államháztartás rendezésére elkerülnetlenül szük­ségesek lesznek. A törvényjavaslat motivatiójára azt vagyok bá­tor fölhozni, hogy habár beismerem azt, hogy a kereseti adóval terhelt osztályok egyike-másika az ország sok vidékem nem nagyon könnyen viseli az ebből reá háruló terhet: mégis fölállíthatni vélem azt a tételt, hogy arányítva átalában a reális adók többi nemével; arányítva a földadóval, a mint az sok helyütt létezik, főleg mostani aránytalan és igazságtalan állapotában van; arányítva a házadé­val, főleg a házbéradóval: nem szenved kérdést, hogy a társadalomnak a kereseti adóval, illetőleg a jövedelmi adófokok illető osztályaival, eddig ter­helt rétegei aránylag kevesebbé vannak adóval ter­helve, mint a többiek. Kétségtelen példákkal birnám azt kimutatni. Igaz, hogy ma, midőn átalános pangás állt be az országban, e példák nem oly szembetűnők, mint a milyeneknek föltűnnek az előbbi időkre alkalmazva; de végre reményijük, és a mennyire tőlünk telik, e czélra annak idején vállvetve fogunk is intézkedni, hogy ezen közgazdasági válság, ezen átalános pangás örökké nem fog tartani. Ha pedig e részben a vi­szonyok javulni fognak, ha kedvezőbbek lesznek a kereseti módok, ha ugy a kis iparosok, mint a me­zőgazdasággal és iparrab foglalkozó napszámosok és cselédekre, valamint a felsőbb kereseti ágakkal foglalkozó osztályok előtt ismét bővebben fognak megnyílni a kereset forrásai: akkor ismét be fog következni az, a mire bátor voltam hivatkozni, hogy arányítva a többi osztályok adójához, főleg miután az adóügyi bizottság ezen kereseti adóról szóló tör­vényjavaslat adótételeit nagyon mérsékelte, a kere­seti adóval megrótt osztályok a többi adózókhoz képest aránylag kevesebb adóval lesznek megróva, és ép ezért arra vagyok bátor a tisztelt házat kérni, méltóz­tassék ezen törvényjavaslatban megállapított adóté­teleket azon mértékben — egy pár apróbb módo­sításom nekem is lesz — a mint az az adóügyi bi­zottság szövegezte elfogadni, annál inkább, mint­hogy az adóügyi bizottság úgyis lényegesen leszállí­totta a tételeket. Ne méltóztassék a tisztelt ház továbbá figyel­men kivül hagyni, hogy a mikor azon adótételek, a melyeknek részben emeléséről van most a szó, megállapitattak: ezelőtt vagy 25 évvel egészen má­sok voltak a viszonyok. A mai állapotokat azok­hoz hasonlítani nem lehet. Igaz az, a mit Mocsáry tisztelt képviselő ur mondott, hogy a 7. §-nak a), b), c), d), pontjában megállapított kathegoriák sok részében emelések vannak tervezve ; de vannak köztük olyan kathe­goriák is, a hol emelés nincsen. Maga a tisztelt képviselő ur is beismeri, hogy a mezőgazdaságnál és a kereskedelmi és iparüzleti vállalatoknál alkal­mazott cselédeknek adójánál emelés absolut nincsen tervezve sem a családfők, sem a családtagok adó­jára nézve. A napszámosoknál és házi cselédeknél az igaz tervezetik emelés. De minő ez ? A ki a fővárosban eddig 2 forintot fizetett: fizetni fog ezentúl négyet. Ha a külföldi törvényhozások bármelyikét, pél­dául a francziát vészük figyelembe: azt látjuk, hogy ott kereseti adó fejében mindenki oly összeget tar­tozik fizetni, a mely három napi munkájának bére. Ha ezen normativumot veszszük figyelembe: azt kell mondanunk, hogy ennél a kathegoriák sok részére nézve az adó nálunk alantabb áll. Az, a ki a városokban eddig két forintot fizetett: ezentúl fizetni fog 2 írt 50 kr, respective 3 frt 50 krt. Az adóemelés tehát itten 50 kr a család-főkre nézve. Azon családtagok, a kik eddig 50 krt fizet­tek; fizetni fognak ezentúl 80-t és igy az adóeme­lés 30 kr. A mi a gyárakban alkalmazott segédek adó­ját illeti, ha állana az, hogy ezekre nézve nagy adóemelés van tervezve : elismerném a képviselő ur azon érvelésének helyességét, hogy különösen nálunk arra kell törekedni, hogy a gyáripar fejlődjék és igy nem szabad a gyárakban alkalmazott segédeket túlságosan megadóztatni. De miről van itt a szó? Arról hogy az 5 a ki eddig 4 frt adót fizetetett, 4 frt helyett fizessen 5-öt, tehát az emelési többlet egy forint, mi te­kintve azon viszonyokat, a melyek itt fönforognak, nem mondható nagy emelésnek. Ha az utolsó classist veszszük, a mint mél­tóztatott maga is megengedni a tisztelt képviselő ur, itt csak 10 kr az adóemelés, mivel a kis köz­ségekben 60 krt fog fizetni ezentúl az, a ki eddig 50 krt fizetett. A mi azonban a kézi iparosokat illeti, e tekintetben legyen szabad a tisztelt képviselő urnák állítását rectificálnom. Azt méltóztatik úgyis mondani, hogy a kézmüiparosokra nézve, kik segéd nélkül dolgoz­nak és önállóak nagy adóemelés van javaslatba hozva, hogy az a faluhelyeken két akkora lesz ezen­túl. Engedelmet kérek: ez az állítás nem felel meg a tényeknek. Merem állítani, miként múltkor be­szédeim egyikében mondottam, hogy kis iparosok kereseti adója lényegtelenül vagy épen semmikép sem terveztetik emeltetni. Meg van változtatva a fővárosban az adóminimum kiszámításának módja. I de adóemelés nincs szándékban. A ki eddig adó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom