Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-341

341. urszágos ülé§ márczius 10. 1873. 121 mint többi tanfölügyelőmk, kik leginkább arra ügyel­nek, hogy fizetésüket munkátlanul élvezzék, s kik­nek összes működésük oda irányul, hogy évenkint táblázatos kimutatást készítsenek arról, hogy mily nyomorult állapotban vannak az iskolák, mily nyo­morultul dijazvák a tanítók, s hányan nem járják a tankötelesek közül az iskolát: ő oda törekedett, hogy az ily évi kimutatás ne legyen hátramaradott­ságunk pellengére, hanem művelődési hajlamunk hévmérője. Ő nem annyira a törvény szigora, mint inkább rábeszélés hatalma által kivitte, hogy tan­kerületi iskolái újra építtessenek, hogy jól díjazott képzett tanítók alkalmaztassanak, hogy a szülők örömmel s önkéat küldjék gyermekeiket az isko­lába, melyek közül 45-öt tett községivé. (3 létrehozta tankerülotében a testvéries egyetértést, s a művelt­ségben való előretörekvés nemes versenyét. Ő a lé­tesülés stádiumáig érlelte azon nagy eszmét, hogy két hitfelekezet, illetőleg egy hitfelekezet két nemzetiségű híveinek villongása miatt félszázad óta gyümolcstelenül heverő fél milliónyi nevelési alap­ból egy oly keleti kereskedelmi akadémia állíttassák Brassóban, melynek tannyelve a magyar legyen. Szóval, e férfi működése áldás volt a hazára s ama tankerület lakóira, kiknek közműveltsége pár év alatt százados haladást tett. Ily szabású tanfölíigyelőre szüksége volt és van hazánknak, ily tanfölügyelőnek fizetését bármily sanyarú viszonyok közt is készséggel megszavaz­nám; de, fájdalom, közoktatásügyi ministerünknek ily tanfelügyelőkre nincsen szüksége; legalább ezt kell következtetnünk azon eljárásából : miszerint ezen tanfölügyelőt önföláldozó fáradozásaiért azzal jutal­mazta, hogy tankerületéből eltette, s ez által nagy­szerű kezdeményezésének tetőzetlen falait kitette az összeomlásnak, s a keleti kereskedelmi akadémia nagyszerű tervét a kivitel stádiumában megbuktatta. Mi, tisztelt ház, sanyarú körülményeink közt nagyon édes keveset áldozhatunk a népnevelés ügyére, hol százados mulasztásokat kellene helyrepótol­nunk ; de e keveset is a hivatal-alkotási dühtől meg­lepett korábbi kormány nem e szent czél fokozatos előmozdítására, hanem kertesei és bukott képviselő­jelöltjei kárpótlására fordította. A nevelés szent ügye csak ürügy volt a tanfölügyelői dignitásba bujtatott ingyenélők jutalmazására. Ha korábbi kor­mányaink, tisztelt ház! azon csaknem két millióra menő összeget, mit hét év óta a mit sem tevő tan­l'ölügyelők díjazására kiadtak, népiskolák szervezé­sére fordították volna: elhanyagolt népnevelésünk mily óriási lendületet nyer, ha meggondoljuk, hogy abból legalább is 1.000 községi iskolát lehet vala felállí­tani, s legalább 100.000 most vadon fölnövő hon­polgárnak adhattunk volna nevelést; míg most pár száz parasita hizlalásánál más eredményt fölmutatni nem tudunk. Mindenki tudja, hogy jelenlegi tanföl­KÉPV.H. NAPLÓ. 18S. XV.KŐTKT. ügyelőink, — tiszteletre méltó kevés kivétellel — magasztos hivatásuk körében mit se tesznek, tankerü­leteik látogatását elhanyagolják, s összműködésük az írnokaik vagy másod-tanfölügyelőik által elkészített rubrikás táblázatok aláírásában határozódik meg. Ugy de az ily táblázatok az alispánok, a körjegy­zők és szolgabirák segélyével hivatalból minden kü­lön költekezés nélkül elkészíthetők, a népnevelés fölötti fölügyeletet pedig az úgyis tétlenül élő fő­ispánoknak lehet kötelességükké tenni, s igy a tan­föl ügyel ősegek minden hátrány nélkül eltörölhetek és eltörlendők; mert maguk a tanfölügyelő urak, kik ez intézményt a tétlenség tápintézetévé aljasi­ták : tették annak föntartását lehetetlenné; azért én a népvelési tanfölügyelőségekre előirányzott 217.012 forintból, illetőleg a jiénzügyi bizottság leszállítása szerinti 180.000 forintból csak 30.000 forintot va­gyok hajlandó megszavazni tíz főtanfölügyelő szá­mára, kik az ennyi kerületre osztandó országban a népevelés fölött őrködnének: ezen tiz kerületből kettő az erdélyi részekre, nyolez a Királyhágón inneni részekre esnék, s e tiz tankerületben, azt hiszem, hogy jeleni tanfölügyelőink közül mindazokat, kik magasztos hivatásukat fölfogták, és betölteni képe­sek voltak: elhelyezhetjük, legalább az erdélyi ré­szeknek adott két kerületben az ilyek mind elhe­lyezhetők lévén, kettő azoknak száma, s alig hiszem, hogy Királyhágón innen is nyolez szakértő és lelkes tanfölügyelőnél többet lehetne találni; a fönmara­dókat pedig vissza kell adni előbbi hivatásuknak, ho! alkalmasint kevesebb szégyennél nagyobb sikert fognak fölmutatni. Az e téren minden hátrány nélkül meggazdál­kodható 157.012 forint, azt hiszem, megérdemli, hogy a tisztelt ház e férfias bátor lépésre elhatá­rozza magát; mert a haza üdve előbb áll néhány protegált ingyenélő ki nem érdemelt kényelménél: ajánlom e módosításomat elfogadásra. Huszár Imre jegyző (olvassa:) A népnevelési első és másod-tanfölügyelők helyett tiz tanfölügyelői állás szerveztetik három-három ezer fo­rint fizetéssel: a költségvetésben pedig a tanfölügye lökre fölruházott összegből 157.012 forint töröltetik. Szederkényi Nándor: Tisztelt ház! A közoktatási törvénynek bár igen sok szép oldalai vannak, hanem egy árnyoldalává lett a tapaszta­lás igazolása szerint a tanfölügyelői intézmény. Azon hatáskör, melyet a törvény a tanfölügyelői intéz­ménynek kijelöl, oly határozatlan és meddő téren mozog, hogy azon nagymérvű költség és kiadás, melyet az ország a tanfölügyelői intézményre for­dít : az ez által fölmutatott munka-eredménynyel nincs jutalmazva. Azt hiszem, hogy a ház, az ország közvéleménye annyiban tisztában van már ez intéz­mény felől, hogy annak föriállása jóformán csak idő kérdése. 1G

Next

/
Oldalképek
Tartalom