Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-329
329. országos ülés február 1. 1875. 271 az itélethozás a politikai tisztviselőkre bizassek; de J én azt tartom, hogy az igazságszolgáltatás a belígazgatástól elválasztatott, ezen elvvel inkább megegyeztethetőnek és az államkincstárra nézve kedvezőbbnek vélném a békebiróság behozatalát. (Helyeslések.) Hallottam nem egyszer a békebirói intézmény ellen felhozatni, hogy az országnak több vidékén •erre alkalmas, független és megbizható egyének nem találhatók. Megengedem, hogy léteznek ilyen vidékek; azonban, ha a békebirói állásnak bizonyos előnyök adatnak a politikai jogok gyakorlatára nézve, ha a békebirákból alakulna a törvényhatóságok bizottsága, és ha — mint másutt, például a Svájczban látjuk — minden vagyonos és független egyén köteleztetnék ily hivatalnak bizonyos ideig való viselésére: nem kételkedem, hogy az országnak majdnem minden vidékén akadnának alkalmas egyének, kik mint békebirák működnének. Nemcsak az államkincstárra nézve eredményezne ezen intézkedés nevezetes megtakarítást; de valóságos áldás lenne a szegény népre, mely ekként saját ügyeit közel lakásához, szóbeli tárgyalás mellett, általa ismert és bizalmában részesített egyének elé hozhatná, és megkíméltetnék a jelenben nagyon is sokra rugó perköltségek terheitől. Ezen reformot nemzetgazdasági szempontból is üdvösnek és eredménytelj esnek tartom. (Igaz!) Ily módon a törvényszékek számának leszállítása, a bírói személyzet kisebbítése és a fellebbezések korlátozása által az igazságügyi ministeriumnál három milliót vélek megtakarithatónak. Oly adóképességgel bíró állam, mint Magyarország, oly nagy terheltetés mellett 7 l /% milliónál többet igazságszolgáltatásra nem adhat ki. Mi a védelmi kiadásokat illeti, (Halljuk! Halljuk!) én azon határozott nézetben vagyok, hogy Európa jelen viszonyai között, és különösen monarchiánk helyzeténél fogva, midőn a szomszéd nagyhatalmak harczképes nagy véderőt tartanak, ámbár a magyar-osztrák monarchia nincs hivatva támadó háborút viselni; de saját biztossága tekintetéből, sőt a háború lehető esélyeinek kevesbitése végett, tekintélyes haderőt tartani kénytelen. A vederéről szóló törvény tíz évre határozta meg a közös hadsereg számát. Annak védképes állapotban föntartásáról a delegatiok gondoskodnak, és így ezen kérdés a delegatiok körébe tartozik; (Fölkiáltások •a szélső bal oldalon: Ez a baj!) azok Ítélhetik meg, hogy egy vagy más irányban minő megtakarításokat lehet javaslatba hozni. Alig hiszem, hogy ezen megtakarítások a közös hadseregnél oly nagymérvűek lehetnek, hogy a deficit födözésében nagy szerepet játszhatnának. Azonban van egy mód a mi költségvetésünk terhére eső közösügyi kiadások tételeinek lejebbszállííására, a hadsereg harczképességének veszélyeztetése nélkül. (Halljuk!) Az 1867: XII. törvényezikk 64 ik §-a elrendeli, hogy a vámokból befolyó jövedelmek mindenekelőtt a közös költségek födözésére fordítandók. Monarchiánk vámjövedelme más államok vámjövedelméhez képest valóban csekélynek mondható; 12 —16 millió közt áll egy több mint 35 milliónyi népességet számláló monarchiában. Mas államok is súlyos pénzügyi viszonyok közt. igyekeztek vámjövédelmeiket emelni; láttuk ezt az utóbbi időben Amerikában, sőt legújabban Francziaországban is. Én azonban a szabad kereskedési politikát tartván czélszerünek. azon vámtételeket vélem emelendőknek, melyek bizonyos fogyasztási czikkeket terhelnek. — többek közt megemlítem a gyarmatárukat; de vannak más czikkek is, melyeknek vámtételei a kereskedési forgalom csökkentése és a nemzetgazdasági erők fejlődésének hátránya nélkül emelhetők volnának. Tudom, hogy minden változás bővebb megfontolást igényel, és a már megkötött kereskedelmi szerződések módosítását föltételezi; de mintegy lehető módot megemlíteni kötelességemnek ismertem. Ha erélylyel lát a kormány az ez irányban való kezdeményezéshez: a közös költségek után a mi költségvetésünkben előforduló tétel kevesbedhetnék. Átalában nagy hibának tekintem, hogy a mi kormányunk kezdettől fogva igen keveset gondolt egy viszonyainkhoz mért és érdekünkben lévő kereskedési politika tanulmányozására és ezen czélravezető intézkedések keresztülvitelére, (Helyeslés.) és azért alig léteznek a kormánynál is adatok, melyek az iránt tájékozást nyújtanának, hogy mily módon lehetne a szabad kereskedési elv sérelme nélkül a közös vámbevételeket jövedelmezőbbé tenni. Az 1873. évi kimutatások szerint maradt tiszta vámjövedelem 17,498.000 forint; ezt a 35,812.000 ezernyi népességre fölosztva: jut egy főre 48 krajczár; más nemzetekhez képest valóban csekély öszszeg! Nem említem Anglia roppant vámjövedelmét, hol a fogyasztási adók legnevezetesb nemei a vámok utján szedetnek be ; csak oly országokét említem, melyeknek viszonyai nem nagyon térnek el a mieinktől, s hol a vámpolitikának elvei sem különböznek a nálunk követettektől. így 1872-ben Olaszországban egy főre esett 1 forint .9 krajezár; Francziaországban 2 forint; Belgiumban 1 forint 85 krajezár. Nem azért idézem e számokat, mintha azokból azt akarnám következtetni, hogy hasonló nagy vámjödelmekre a mi monarchiánkban is lehetne számítani ; de azt hiszem, hogy czélszerü vámpolitika folytán a mi jövedelmeink nevezetesen szaporodhatnának. Ha oly vámrendszerünk lenne, melynélfogva azon arányban jövedelmeznének a vámok, mint Olaszországban: az esetben ll 1 /^ millió helyett 39 milliónak kellene bejönnie, mi a quota aránya szerint fölosztva, Magyarország javára több mint HV2 milliót eredményezne. De ha a szaporodat csak 30 krajczárt tenne fejenként: az már maga több mint,
