Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-329
2C6 329. országos ülés február 1. 1875. elé. Nagyon sulyos a helyzet, melyből ki kell bontakoznunk, még nagy áldozatok, nélkülözések és erőfeszítés árán is. A ki meg van arról győződve, mint én, hogy egy helyes pénzügyi politika követésétől és biztosításától függ hazánk önállásának, alkotmányosságának és nemzetiségének biztosítása: készséggel fogja annak nélkülözhetlen föltételeit teljesíteni. Ugy hiszem, hogy mindenkinek, ki a jelen viszonyok között nézetét nyilvánítja: kötelessége mindenekelőtt tisztában lenni azon irányelvek iránt, melyeknek követése mellett a helyes pénzügyi politika megállapítható. Nem először jelzem ezen elveket; sőt mondhatom, hogy mikor első alkalommal nyilatkoztam ezen ügyben: már akkor is határozottan kitűztem azon irányt, melyet czélszerünek vélek. És mert ma sem volnék képes mást mondani : idézni kívánom az általam akkor mondottakat. 1867. deczember 15-én az államadósság után vállalandó évi záradék tárgyaltatott. Az ellenzék vezére, Tisza Kálmán képviselőtársam, hozzám, mint akkori pénzügyministerhez. azon kérdést intézte: „lesz-e deficit?" Erre azzal válaszoltam, hogy „ez egyedül tőlünk függ. í: Most hét év múlva sem mondhatok mást, minthogy a mostani sulyos viszonyok közül a kibontakozás még most is tőlünk függ'. Azonban, ha czélt akarunk érni: kell, hogy azt tegyük, a mit ezelőtt hét évvel a helyes pénzügyi politika irányául jelöltem ki, igy szólván: „Meg vagyok győződve, hogy — ha csak csapás nem éri az országot, ha a bel- és külbéke megőriztetik, ha az államháztartásba szigora takarékosságot hozunk be, ha az adórendszer megállapításánál a szükséges reformokat létesítjük, s megköveteljük, hogy mindenki vagyona és jövedelme aránya szerint viselje az állam terheit, és ha nem könnyelműen, de meggondolva teszünk hasznos beruházásokat, hogy az anyagi jólét gyorsan gyarapodhassak, és ha végül nemzetünk elsajátítja azon két tulajdont, melyek közül az egyiket csak részben, a másikat pedig csak kevéssé bírja, értem, kitartó munkásságot és takarékosságot: — ugy nincs kétségem az iránt, hogy nemcsak semmi deficit nem lesz ; de nemsokára anyagi jólétünk az alkotmányos szabadság és önállás védelme alatt végtelen gyarapodásra képes." 1868. ápril 16-án, midőn az első költségvetést alkotmányos tárgyalás végett benyújtottam, ugyan ezen szigorúan követendő elveket bővebben fejtegettem. Hol lennénk ma, ha ezen általam hét év előtt jelzett irány következetesen követtetik? Azon irány, mely 1867. és 1868-ban egész mértékben. 1869-ben pedig részben követtetvén a költségvetés megállapításánál : akkor a magyar állam hitele és a magyar nemzet életképessége iránti bizalom mindinkább fejlődni kezdett. Midőn ezen elvekkel ellentétbe jöttünk, és ennélfogva a pénzügyi tárczát többé nem viliettem. 1870. május 21-én ezen állásomtól megválva, mondám utolsó beszédemet, és megjósoltam ezen irány továbbfolytatásának elkerülhettem sulyos következményeit. Megmondani, ha évenkint többet akarunk kiadni, mint a mennyivel jövedelmeink természetszerűleg növekednek: nem fog más hátramaradni, mint az egyenes adóknak nagy mérvbeni emelése, és miután azoknak oly mérvbeni emelése, a mint költeni szeretnénk : lehetetlen. — a folyton növekedő hiány inproduktiv kölcsönök által fog födöztetni. Ez által lépünk azon veszélyes lejtő szélére, melyen a megállás vajmi nehéz és gyakran lehetetlen. Ekkor még a rendes és virágzó államháztartás alapját meg lehetett volna vetni. Az 1870. évre nagy pénzkészlettel rendelkezett az államkincstár. Szolgáljon ennek bizonyságául, hogy három évi önálló gazdálkodás után 1870. jan. l-jén az 1869. évi zárszámadás (I. füzet, 28—29. lap) szerint tett a pénzkészlet — a kötvényeket s a vasúti kölcsönből befolyt pénzeket nem számítva — 36,125.703 firt 40 krt; hasonlítva azt az 1867-ki jan. 1-jéni állapothoz, midőn az országos alapban és a kincstári pénztárakban volt a kötvények nélkül és a függő szállítmányt számbavéve, 15,620.225 fit 15 1 / 2 krt; ennélfogva a pénzkészlet emelkedett 20,505.478 frt 24V 2 krral, és igy több. mint 20V 2 millióval nagyobb összeg állott az 1870. év kezdetén a pénzügyminister rendelkezésére, mint 1867. elején. A mellett nagy volt az ingó államvagyonból álló nevezetes összeg; az államjószágok nem voltak uj kölcsönök folytán elzálogosítva; az adók egyetlenegy neme sem emeltetett: sőt a sónak az ára 2 frt 40 krral mázsánként lejebbszállittatott. Mindezeket akkori beszédemben előadva, végszavaim, melyeket a képviselőházhoz intéztem, ezek voltak: „Különösen szerencsésnek fognám magamat érezni, ha hazánk jövőjének érdekében teendők iránt mondott szavaim némi méltánylatra találnának." Bocsánat, hogy ezeket a múltból idézem: de tettem ezt azért, mert szokássá vált hét évi rósz gazdálkodásról beszélni; már pedig az első három évi gazdálkodásnak deficitje nem volt, sőt fölösleg mutatkozott. Mellőzni kívánom a következő években történteket. Csak azt említem, hogy midőn ismét alkalmam volt az ország kormányában résztvenni : már az 1872-iki költségvetés nemcsak a házhoz beadva, de tárgyalása a pénzügyi bizottság által be is volt fejezve. Éreztem szükségét, hogy azon nevezetes
