Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-328
258 328. országos ülés január 30. 1875. quota fejében. S ezen 30 millió forint a helyett, hogy kifizetnék a hitelezőket: a Reichsrath-ban képviselt tartományok megadóztatják a szelvényeket 20%, azaz levonnak a maguk részébe a mi általunk fizetett 30 millióból hat milliót és csak 24—25 milliót fizetnek a hitelezőknek. Ha ezt nekik lehet tenni, s a mi pénzünkön lehet tenni: ne vigyük a méltányosságot annyira, hogy ezen hat milliót magunk ne érvényesítsük. Akkor vállaljuk át az államadósságnak minket megillető qnotáját, fizessük mi a kamatokat, és adóztassuk meg mi a szelvényeket. Itt a másik nevezetes megtakarítás. Hanem igenis természetesen ezen megtakarítás sem eszközölhető a közösügyi törvények revisioja nélkül. Ott van a vám- és kereskedelmi szerződés. Ez is oly kérdés. Nem akarok annak részletes taglalásába bocsátkozni, mert, ugy hiszem, hogy Horn képviselő ur, ki igen jelesen taglalta ezt a pénzügyi bizottságban: tán itt is elő fogja adni nézeteit és ő fogja a tiszteit ház elé terjesztem azon módokat, melyek szerint igen lényeges és nagyon nevezetes megtakarításokat lehet eszközölni a vám- és kereskedelmi szerződésnek akár revisioja, akár egyszerű megszüntetése által. Ez már hatalmunkban van, habár ez is azon közösügyes törvények közé tartozik. De miután csak tíz évre köttetett: a tiz év lefolyása után, de öt év után is megszüntethetjük vagy megváltoztathatjuk. Ez a mi kezünkben van : miért nem teszszük tehát meg. Két esztendeje, hogy Irányi barátom a kormányt interpellálta az iránt, nem száudékozik-e e törvény revisioját munkába venni. De nem történt semmi. Ha a kormány érdekelve van az iránt, hogy az országnak semmi igazságos jövedelme veszendőbe nem menjen: az ily dolgot két esztendőn át elhanyagolnia nem szabad. Ha pedig elhanyagolták: akkor megérdemlik, hogy mindazon ministerek, kik ebben részesek, pörbe fogassanak, {Helyeslés a j szélső bal oldalon.) vád alá helyeztessenek. Ez Ma- j gyarországnak évenkint több milliót jövedelmezhetne, és mégis Magyarországot a vagyonbukás szélére juttatták. Magyarázzák meg a minister urak, hogy két esztendő alatt miért nem tettek ezen dologban valamit, Ha előbb nem volt figyelmük e tárgyra fordítva, figyelmeztetve lettek reá ezelőtt két esztendővel a házban, sőt Irányi barátom többször tett ez iránt kérdést. Mi volt annak oka, hogy nem tettek semmit? Mi állt útjában? A törvény kötelességévé teszi a ministeriumnak. Szeretném tudni, hogy a ministerium képes lesz-e igazolni ezen elhanyagolást. Ott van a bankkérdés. Már szóltam erről, és hosszas theoriákba bocsátkozni nem akarok. Minden esetre áll az, és el van ismerve minden oldalról, hogy a közgazdasági nagy befolyáson kívül a bank kérdés megoldásából rögtön lehet az államnak igen tekintélyes összeget érvényesíteni. Erre nem szükségesek évek; ezt igen rövid idő alatt lehet, sőt kell érvényesíteni. A privilégium lejár a jövő esztendőben: tehát okvetlenül minél előbb érvényesíteni kell. Előtérjeszteteít, és indítványba hozatott, a mi tökéletesen igaz, hogy mi évenkint körülbelül hét milliónyi adósságot törlesztünk. Ezen hét millió forintot meg kell szereznünk, és 10—9 L '/ 0-ot fizetünk tőle, azért, hogy adósságot törlesztünk, melyért 5%-ot kapunk. Ily törlesztést folytatni államgazdászatilag nem helyes. Az igaz, hogy ma holnap ezt nem lehet megszüntetni; de hónapok alatt igen. Ke deményezni azonban mindenesetre kell, mert a nélkül nem lehet soha semmi. Ott vannak azon módok és eszközök a melyeket Móritz Pál tisztelt képviselő ur kifejtett. (Halljuk! Halljuk!) Ezekből is, nem mondom, hogy azon sominak, a melyeket ő előterjesztett, csalatkozhatalanok; mert hiszen egy független képviselőnek, ki a kománynyal összeköttetésben nincs és az administratio szálait kezeiben nem tartja, nincs is módjában oly részletekig kiszámítani az eredményeket, mint az a kormánynak módjában van. Hanem annyi bizonyos, hogy azon módok által, melyeket ő fölsorol nevezetes pénzösszeget, még pedig a lehető rövid idő alatt érvényesíthetni, és pedig a nélkül, hogy az úgyis túlterhelt nép vállaira ujabb terheket rónánk. Van nekünk elegendő aktív vagyonunk, mely most az állam által kezeltetik. Tudjuk, hogy az állam a világon a legroszabb kezelő, és meg vagyunk győződve mindnyájan, hogy azon javak, akár jószágok, akár erdők, akár bánya és vasművek vagy kőszénbányák legyenek: ezek magán kezekben többet jövedelmeznének, úgyszintén a jövedékből a dohány és só magánosoktól kezeltetve többet jövedelmezne. Mindezek alapjait képezik pénzügyi operatioknak. Olaszország az által ütötte le deficitjét, hogy a dohány monopóliumot kiadta haszonbérbe. Miért ne tehetnénk mi is ily operatiot? Kinek annyi aktív vagyona van, mint Magyarországnak, hogy az ne legyen képes valami pénzügyi operatiot eszközölni: ezt nem értem. Ily operatiokkal kellene nézetem szeriut a pénzügyminister urnák igyekezni előteremteni annyi pénzt, a mennyi a deficit födözésére- szükséges, és ha ezek elegendők nem lennének, akkor ám folyamodjunk az adókhoz; de oly módon, hogy az ország közgazdasági érdekét csak kis mértékben vagy épen ne sértse. Az indirect adók utján a bajon nem segíthetvén, nincs kifogásunk az ellen, hogy folyamodjunk ahoz. a mit a minister ur javasolt, tudniillik hozzuk be a luxus adót. Én a tekeasztalon és más néhány czikken kivül, melyet ő megemlített: azt mondanám, hogy van bizony itt több csekély tárgy, melyből a luxus adó játján nagy jövedelmet várni ugyan nem lehet: de ezt is érvényesíteni kell.
