Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.

Ülésnapok - 1872-328

248 328. országos ölét tekintetben a törvényhozás intézkedését, és e czélbói a következő határozati javaslatot van szerencsém előterjeszteni: „Fölhivatik a belügyminister, ter­jeszszen a ház elé törvényjavaslatot, • a melyben részletesen írassanak körül azon kötelezettségek, melyeknek eleget kell tenniök a pusztai területek lako­sainak, ha az előbbi községi kötelékből kilépve. önálló községekké akarnak alakulni." Azt hiszem, tisztelt ház, hogy a házat érde­kelni fogja, ha a tisztelt beíügyministernek rögtön ezen határozati javaslatra adott pár sorban válaszát fogom fölolvasni. (Olvassa:) Gróf Szapáry Gyula belügyminister: Tisztelt ház! Minthogy pedig én teljes szük­ségét látom annak, hogy ezen kérdés véglegesen elintéztessék, és a törvénynek ezen hézaga pótol­tassák ugy, hogy félremagyarázásnak helye ne legyen: teljes készséggel hozzájárulok Csengery képviselő ur indítványához, hogy ezen ügyben a törvényhozás a maga utján intézkedjék. A tisztelt beíügyministernek akkori kívánsága teljesült: mert a ház a határozat egyhangú elfoga­dásával a maga utján intézkedett. Tisztelt ház! Hogy miként legyen elképzelhető egy oly óriási következetlenség, hogy egy alkotmá­nyos minister akkor, midőn a háznak egyhangúlag lett határozatát nem csak elfogadja, hanem saját maga annak elfogadását is kéri, és mégis tultegye magát a háznak ily módon létrejött határozatán: ezen talányt gróf Szapáry Gyula oly csattanósan fejtette meg ezen eljárásával, hogy, szerintem, nem igényel ma­gyarázatot; ha nem is igényel magyarázatot annak megfejtése, a mit a ministeri felelősség elvénél fogva joggal is megkövetelhet a tisztelt ház Szapáry Gyula gróftól, mint belügyministertől, hogy miként I véli ő azt a ház iránti kötelezettség érzetével össze­egyeztethetőnek, azt. hogy a ház határozatát tiszte­letben nem tartotta, (Élénk helyeslés hal felől. Igás! Ugy van!) és hogy micsoda magasabb politikai szempontok vezérelték őt azon elhatározásában, hogy midőn egy álló év alatt nem látta magát kö­telezve ezen javaslat benyújtására: akkor mégis muíaszthatlan ministeri teendőinek tartotta két város határából 14.000 holdat elszakítani és két szolga­bírói járást megbontani, hogy egy pseudo-községet alakítson. (Igás! Ugy van! bal felől.) Vagy fönfor­gott annak égető szüksége, tiszteit ház, hogy ezen községet meg kell alakítani, vagy nem? Ha fönfor­gott: miért nem teljesítette a minister ur a ház határozatát; ha pedig nem forgott fön : miért nem várta he a minister ur azon időt, midőn majd be­nyújtja javaslatát, hogy akkor intézkedhessek; hiszen Csengery Antal képviselő ur nem azért terjesztette be határozati javaslatát, hogy azzal port hintsen az ország szemébe, s a tisztelt ház nem azért fogadta el ezen határozati javaslatot, hogy annak köpönyege január 30. 1875. alatt a tisztelt minister ur mindaddig, míg javasla­tát benjujtja. kénye-kedve szerint alakítson oly községeket, mint a minő neki tetszik: (Helyeslés lal felől.) hanem valamint a tisztelt indítványozó urat, ugy a tisztelt házat is azon magasabb szem­pont vezérelte, hogy a községi törvény határozottabb szövegezést nyerjen, s minden félreértést s minden önkénykedést még a mostani belügyminister ur j részéről is megszüntessen. (Helyeslés bal felől.) Elismerem, tisztelt ház, hogy a ház praeclusiv | terminust nem tűzött ki; de miután a belügyminis­• ter a háznak határozatát elfogadta: azt hiszem, ! hogy bizalmatlanság lett volna a ház részéről, i ha a minister urnák határt tüz ki. Azonban a tisz­I telt minister ur visszaélt most a ház bizodalmával. j mert a ház, Szlávy akkori ministerelnök urnák e tárgyban mondott beszédét figyelembe véve, bizo­nyosan intézkedett volna. (Igaz! Ugy van! bal felől.) Már most engedjen meg a tisztelt ház, hogy Szlávy ministerelnök ur beszédéből idézzek egy passust. (Olvas:) Szlávy József ministerelnök : A községi törvény ezekre nem volt elég tekintettel; mert azon kellékek.. melyeket a törvény megkövetel arra, hogy valamely puszta önálló községgé alakuljon: nincsenek kellőleg kifejtve. Ezért készséggel fogadom el Csengery tisz­telt képviselőtársam indítványát, mely azt czéíozza, hogy ez iránt a törvény határozottan rendelkezzék, és hogy e kérdésekben eleje vétessék minden ön­kénynek a leendő, vagy a mostani, vagy akármelyik belügyminister részérői. Tisztelt ház! Ezen ministerElnök: férfias, hatá­rozott nyilatkozat, (Ugy van! Igazi bal felől.) miután Szapáry gróf volt akkor is a belügyminister, e nyilatkozat annyira találó, hogy az súlyos vádként nehezedik a belügyminister úrra; s mégis ő, daczára annak, hogy jelen önkénykedésével Magyarország belügyministeri székére máris sötét árnyat vetett, (Élénk helyeslés. Ugy van! Igaz! bal felől. Mozgás jobb felől.) s még fokozza jelen önkénykedését az által, hogy bár jól tudja azt. hogy Békésmegyének jelen kérvénye már három hét óta várja elintézését, s a belügyminister ur mégis túltette magát azon. s nem viseltetett a ház iránt annyi tisztelettel, hogy, be nem várva a mai napot: ez ügyben már egy hét előtt intézkedett. (Élénk helyeslés bal felől. Mozgás a jobb oldalon.) Midőn, tisztelt ház, egy minister a ház hatá­rozata ellen elkövetett merényletet még az által is fokozza, hogy a ház iránti tartozó tisztelet határán tulcsapván, még a jövőre nézve előre is tulteszi magát a ház határozatán: akkor, tisztelt ház, (Hall­juk !) hogy ha egy minister által ily módon provocált ház tekintélye megérő sbittetik: én gyöngének érzem magamat a fölött Ítéletet mondani, Ítéljen fölötte a tisztelt ház érzülete. (Ugy van! Igaz! bal felől

Next

/
Oldalképek
Tartalom