Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.

Ülésnapok - 1872-327

327. országos ülés január 29. 187,'». 22!> köszöni eredetéi: helytelenül cselekszik, ha dicsekedik, és még helytelenebbül, ha a kisebbségnek szemére veti, hogy kisebbség. (Iga?! szélső bal felől.) Igenis, kevesen vagyunk, uraim ; de nincs köztünk egyetlen is, ki a boroshordók tetejéről szállt volna e padokra. (Igás l szélső bal felől.) Mindnyájan a nép, a választók igaz akaratából vagyunk itt, és a józan nép vállain emelkedtünk csupán helyeinkre. (Igazi szélső bal felől.) A tisztelt képviselő ur továbbá azon reményét fejezte ki. hogy ha a balközép szirén hangjára hallgatva, kezet fogna a jobb oldallal: akkor meg fognának szűnni e teremben a közösügyi alku elleni kifakadások, meg fogna szűnni a közjogi alap vitatása. Hiába kecsegteti magát a tisztelt képviselő ur -e reménynyel; mert legyünk bár kevesen, azért nem fogunk megszűnni tiltakozni azon kötés ellen, mely Magyarországot lényeges jogaitól megfosztotta. (Igaz! a szélső hal felől.) Lennénk bár még kevesebben, szállna bár számunk tizre, vagy nem maradna közülünk csak egyetlenegy ember is: azon egy ember fog tiltakozni az 1867-ki kiegyezés ellen, és teljes hitem szerint azon egy ember szája által fog nyilatkozni a magyar nemzet védszelleme. (Élénk helyeslés a szélső bal oldalon.) Ennyit akartam és csak ennyit a, tisztelt képviselő ur beszédére megjegyezni, és most átmegyek a dolog érdemére. Tisztelt ház! Nem fogom az ország jelen pénzügyi és átalában közgazdászati szomorú helyzetét leirni; fájdalom, mindnyájan eléggé ismerjük azt; s nem fogom kutatni, egyenként az okokat sem, melyeknek ezen szomorú állapot tulajdonítandó. Ezeknek vizsgálása kívül esik föladatomnak keretén. Csupán kettőt fogok megemlíteni, a legfőbbeket. Ezek: a hét évi rósz gazdálkodás és a közösügyi kötelékek. Nem lehet ugyan tagadni, hogy lényeges befolyással birtak jelen nyomorunkra ugy az egymást követő silány termések, mint a mai napig pusztító hitelválság. Ezeknél azonban, teljes meggyőződésem szerint, az általam imént említett két tényezőnek hatása sokkal nagyobb volt, sokkal mélyebb és sokkal rombolóbb. Igenis, a hét éven át folytatott rósz gazdálkodás és a közösügyi kötelék azon kutforrás, melyből bajaink legnagyobb része származott, az, melyre tökéletesen ráillenek a költő szavai: Hoc fonté derivata clades in populum patriamque fiuxit. A rósz gazdálkodást az emberek és a rendszer megváltoztatásával, a takarékosság elvének szigorú követésével meg lehetne szüntetni; de ez magában a másik oknak is megszüntetése nélkül elégtelen és czélra nem vezet. Mert, bár elismerem, sőt egyenesen állítom, hogy a jelen közjogi alapon is jobban, czélszerübben lehetett volna kormányozni, takarékosabban rendezni be az államháztartást; arról mindazonáltal erősen meg vagyok győződve, hogy jól, a nemzet érdekeinek megfelelő módon ez alapon kormányozni nem lehet, s nem képesek ez alapon jól kormányozni sem önök, sem senki más. Nem a jobb oldal legtehetségesebb és legjobb férfiai, nem a balközép akár magára, akár, ha tetszik, coalitioban, nem az összes ellenzék, nem Kossuth Lajos maga, (Éljenzés a szélső bal oldalon.) ha ugyan -— a mi lehetetlen — ilyen munkára vállalkoznék valaha, nem lángesze minden fegyverével, nem óriási népszerűsége összes hatalmával. Nem; mert az lehetetlen. Azéi-t is ez alapnak megváltoztatása fölgyógyulásunk első, mulhatlan föltétele. Sohasem fogom, uraim az ország függetlenségét pusztán, vagy habár csak főleg is pénzügyi, anyagi szempontból tekinteni; az mindenekelőtt az ország állami létele, szabadsága, biztosságának jövendőjének és a nemzet méltóságának a kérdése; mindazonáltal a pénzügyi tekintet is rendkívüli fontossággal bír s különös figyelemre méltó. Nemzet, mely elszegényedett, mely szellemi és anyagi erejének kifejtésére szükséges eszközökkel nem bir, mely nem előre-, hanem hátramegy: a haladó kor szekere által elsöpörtetik. Ily sors vár reánk, uraim, ha a megkezdeti utón tovább haladunk; míg ellenkezően, ha erről letérve az ország függetlenségét állítjuk helyre: nemcsak pénzügyeinket rendbehozni, hanem a nemzet ugy szellemi, mint anyagi erejét egészséges irányban és teljes mérvben kifejteni leszünk képesek. Ez hitem, ez meggyőződésem, s ez igazságnak bebizonyítása képezendi mai beszédemnek a tárgyát, s ha netalán a szokottnál tovább lennék kénytelen igénybe venni becses figyelmüket: mentsen ki a tárgynak ugy fontossága, mint természete. (Halljuk!) Tisztelt ház! A terhek, melyeket az 1867-iki törvények folytán viselünk, kétfélék: közvetlen és közvetett, terhek. A közvetlen terhekhez tartozik az államadóssági járulék és a közösügyi hányad; a közvetett terhek legnagyobbikát képezi, véleményem szerint, a vám- és kereskedelmi szövetség és ennek következményei. Megengedem, hogy az államadósságok némi részét az ország kénytelen volt elvállalni nem anynyira méltányosságból, — mint azt az 1867-ik XII. törvén, czikkben olvassuk, — mint inkább kényszerűségből, mely kényszerűség, véleményem szerint, alighanem fönállna még akkor is, ha fegyveres erővel szakadnánk el Austriától. Mert azon külállamok, melyeknek polgárai az osztrák államadósságokba fektették pénzüket: aligha tűrnék, hogy alattvalóik miattunk, vonakodásunk miatt kárt valljanak. De midőn ezt megengedem: egyúttal azt is állitonn hogy az általunk elvállalt része túlságosan nagy és, erőnket meghaladja; valamint állítom azt is. miszerint e részben is hibáztunk, hogy az álíamadóssá-