Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.

Ülésnapok - 1872-326

200. Ilés iflEttar is; Interpellatio : a belügyét úrhoz! 1-szőr. Van-e tudomása az igen tisztelt belligyér urnák arról, hogy Biharmegyének Debreczennel határos vidékét egy rabló-banda már évek óta tartja rettegésben, s hogy e vidéken — különösen az utóbbi időben — a közbiztonság a hivatalos közegek leglelkiismeretesebb buzgalma mellett is, — teljesen veszélyeztetve van? 2-szor. Ha van, szándékozik-e, az igazságügyéinrral egyetértve, kivételes rendszabályok alkalmazása által, minők a rablók fejére dijak kitűzése, a .megye területén a rögtönitelő bíráskodás behozatala által odahatni, hogy a vagyon- és személy-biztonság helyreállíttassák s a baj továbbterjedése meggátoltassék. Elnök : Közöltetni fog a belügyminister árral. Következik a napirend: az 1875. évi költségvetés átaíános tárgyalása. Zsedényi Ede: Tisztelt ház! (Halljuk! Halljuk!) Hamlet azt mondja : van égen-földön sokkal több bölcsészetünk mint mennyit álmodik. Ezt az axiómát dolog, aligha látnoki lélekkel nem Magyarországról vonta le. Én legalább nem tudok országot, melyben annyi sok megfoghatatlan dologgal találkozhatnánk, mint nálunk több év óta. (Helyeslés halról) Engedje a tisztelt ház, hogy egy igen rövid közigazgatási, illetőleg pénzügyi elemezésbe bocsátkozzak, miszerint lássuk, mit s mennyit nyomnak azon doctrinák, melyek ama kapcsolat körében, melynek gravitationalis rendszerébe hazánk status élete nyolcz év óta belesodartatott, mint irányadók merültek föl és átalakulásunknak mintegy gyűjtő magvai voltak. Ha nem csak saját viszonyainkat, hanem az egész civilisált világ viszonyait is Ínyünk szerint alakithatnók, s előttünk az élet akként állana, mint egy tiszta iv papir, melyre egyenlőn írhatunk bármit: ugy elismerem, vannak a status igazgatás- és gazdászatnak átaíános alapigazságai , melyeknek egyetemes egyenlő alkalmazása jólétre vezetne világszerte. De miután ez nem igy vagyon, miután népek és nemzetek belgazdasági s politikai viszonyai nem ezen alapigazságok szinvonalozó parancsa szerint alakultának: én az állítom, hogy olyan status közigazgatási theoria, vagyis inkább tudomány nincs és nem is lehet, melynek gyakorlati alkalmazása a Tiszánál ugy, mint a Rajnánál, a Themse és a Ganges partjain egyenlőn hasznos volna; sőt inkább azt hiszem, hogy a mely rendszer egynek igen üdvös, az másnak igen káros lehet; tehát nem hiszem, hogy oly status igazgatási átaíános tudomány, mint van például átaíános positiv természet-, eromuvagy vegytan: avvagy csak létezhessen is. Hitem szerint minden nemzetnek saját gyakorlati viszonyaiból kell közigazgatási posiíiv theoxiáját levonnia, nem pedig egészen más viszonyok befolyása alatt működő közigazgatási rendszer gyakorlati élete vezérfonalának tekinteni. V-ik Károly császár még egynéhány őragépet sem vala képes egyenlő mozgásba kényszeríteni: és a magyarcentralisták ezt hazánk szabad akaratú polgáraitól követelték, (Tetszés balról.) midőn azokkal el akarják hitetni, hogy a magyar ministeri centralisatio embereiben megjelentek a próféták s csak tanait kell vakon követnünk, hogy mindannyian üdvözüljünk. (Helyeslés balról.) Már. 1848-ban a franczia kormányzati rendszer lebegett szemeik előtt; akkor azonban a buzgó centralistáknak Kossuth nem engedett, és még az osztrák provisorium alatt nem a centralisták; de a megyei emberek óvták meg az országot a Reichsrathtól. (Helyeslés balról.) Midőn azonban 1867-ben az 1848-iki törvények megint életbelépték: az akkori ministerium már nyíltan azon elvből indult ki, hogy felelős ministerium és helyhatósági közigazgatás nem fér meg egymás mellett, és ennek nyomán oly törvénynyel rendezték el a megyéket és városokat, hogy az önkormányzat tettleg meg is szűnt, helyébe pedig épen azon közigazgatási bureaukratikus rendszer lépett, mely a. ministeri felelősséget megsemmisítő, hazánkat erkölcsileg és anyagilag tönkre tévé. Megfoghatatlan ! hogy magyarok, kik tudták, hogy, a mint municipalis önkormányzatunk, szabadságunknak mindég védbástyája és az egyedüli óvszer volt, a nemzetet politikai apathiától megőrizni: ugy másfelől népünk született ellensége a közigazgatási központosításnak: ezek daczára központosítási vágyaiknak annyira engedtek, miszerint már most municipalis önkormányzatunk alig föltételezhető, képviseleti rendszerünknek alapköre pedig: „nihil de nobis sine nobis", már annyira ki van forgatva sarkaiból, (Helyeslés balról.) hogy nemzeti életünk, mint a nagy végórán már túl, csontmeredtségben, hideg marasmushan fekszik. Mert minden népnek valamint megvan geniusa, ugy megvan saját eleme is, melyből ha kiesik, vagy melyből ha kiveszik: ketté törik azon költői zománcz, mely nélkül „rideg pálya a hosszú élet", és mely varázsnak megsemmisítésével szárnya szegetik a bátor fölemelkedésnek és a magyar kebelében rejtező isteni szikra államkórságra sülyed. —> Megfoghatatlan, hogy magyarok, kiknek nem csak az osztrák, de hazánkban is a provisorium alatt fölállított bureaukratikus közigazgatás véghetlen tanulságot nyújthatott általa előidézett pénzügyi rázkódtafásokról, nemhogy a patlamentális rendszert a municipalis igazgatással összeegyeztették volna, de megtartották azon közigazgatási rendszert, melynek csak irodai és utazási költségeire és napidijaira annyi pénzösszeg adatik ki, mennyibe a törvényhatóságok összes közigazgatási költségei kerülnek. Ezekből a pénzügyi ministeriumra) 1,505.000frt, a közlekedésire 995.000 frt, az igazságügyén 867.000 frt, a