Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-322
138 322. országos ülés 2,477.685 frt 91V2 krra kimutatott költségelöirásból azonnal a 99.200 frt 15 kr túlkiadás helyett 122.266 frt 29 kr megtakarítás áll elő. Ezzel reményiem, igazolva lett az, hogy a tisztelt képviselő ur által a külön véleményben leszármaztatott számításai hibásak, össze nem illő tételeknek csoportosításából ered. Ennélfogva kérem a tisztelt képviselőházat, hogy a beadott külön vélemény ellenében e tételre nézve is a bizottság véleményét elfogadni méltóztassék. Molnár György : Tisztelt képviselőház ! Miután egy hosszas különvélemény volt a tisztelt ház tagjai előtt a kisebbség részéről, egyáltalában nem szándékom igénybe venni a tisztelt ház türelmét a számok előadásával és csak egyszerűen azt jegyzem meg, hogy midőn egy bizonyos végeredmény ugyanazon zárszámadásokból mindig egy és ugyanazon elvek csoportosítása szerint kijő körülbelül öt vagy hat számadás utján: ez a bizonyosság eriteriumát magával hozza. Legelőször is arra teszek megjegyzést, a mit tisztelt előadó ur mond, hogy kételyei vannak ezen számok megbízhatósága ellen; mert azt mondja, hogy a jelentés 11-ik lapján fölhozott 221.466 frt 44^ kr — az ugyanott fölemlített 2,139.055 frt 07 kr összegben már bennfoglaltatik. Nem lehet, hogy itt a zárszámadások egyes tételeit fölolvassam, hanem kénytelen vagyok azoknak, kik a számokkal foglalkozni nem tartják unalmasnak, kénytelen vagyok a tisztelt előadó urnák és a tisztelt háznak figyelmébe hozni azt, hogy nekünk számadási téren... {Zaj. Halljukl) kénytelen vagyok figyelmébe hozni a tisztelt háznak azt, hogy nekünk számadási, számvizsgálási téren alig lehet más bizonyosságra utalni, mint a számszékre, u számszék pedig épen azon eredményt hozta ki. mint a melyet a különvélemény kihozott. Itt tehát alig lehet kérdés is arra nézve, hogy azon 99.000 frt differentia csakugyan meg van. A tulaj donképi eldöntés tárgyát csak az képezi, hogy mi történjék a 99.200 frt 15 kr különbözetre nézve. E téren három különböző vélemény áll a ház előtt. Az egyik vélemény az államszámszéké, mely azt mondja, mert ez az j 870-ik fölmentvény számában nincs benn, tehát most kell a fölmentvényt arra nézve megadni; a ministerium azt mondja, és a számvizsgáló-bizottság többsége is azt állitja, hogy erre nézve a fölmentvény már megadatott, mert ezek a számok azokban benn vannak; mi pedig a kisebbség, azt mondjuk, hogy sem az egyik vélemény nem felel meg a jogelvi viszonyoknak, sem a másik vélemény a tényleges állapotoknak; hanem van egy harmadik vélemény: tudniillik az, melyet a kisebbség elfoglal, hogy ez leszámolás tárgyát képezi a központi kincstár és a horvát külön pénzügyi korjanuár 19. 1875. mánvzat közt. Ezt tartom mind a tényállás, mind a jogelvek szempontjának megfelelőnek. Ha méltóztatnak megengedni, igazolom állításomat. Ha állana az, a mit a központi bizottság előadója mond, hogy a számtételek megvizsgálásánál nem szabad tekintetbe venni a tényleges eredményeket, hanem csak a jogi vagy előírási eredményeket, ez igen messze vezetne; mert igaz ugyan, hogy annak megítélésére, hogy mik voltak jogosult, igazságos és törvényes bevételei és kiadásai valamely esztendőnek: erre nézve azt kell tekintetbe venni, hogy miket irt elő, illetőleg miket utalványozott az illető ministerium ; de az igaz, hogy még ezenkívül majd minden ministerium szokott utalványozásokat tenni — előleg czimén a jövő esztendő terhére. Ha ezeket tökéletesen figyelmen kívül hagynék : akkor egyszersmind absolválnok az illető ministereket arra nézve, hogy azokról számoljanak; már pedig ily elvet fölállítani lehetetlen. Midőn a ministeriumok ily jövőre való utalványokat tesznek, mi az eredmény? Az, hogy azokat a jövő évi számadások terhére átveszik, és akkor azokról leszámolnak. Ha különös speciális eset nem történt volna Horvátország irányában: itt is az lenne az eljárás, és akkor a horvát ministerium az 1869-ki számadásban számolt volna a kérdéses 99 ezer forintról. De méltóztatnak tudni, hogy 1869. január 1-ső napján Horvátország pénzügyi igazgatása körében roppant változás történt; nevezetesen az egészen kihasittatott a központi kormányzat kebeléből, és annak meghatározott födözeti átalány adatott, melyhez a magyarországi kincstárnak hozzászólása nincs. Midőn tehát egész uj állapotot idézett elő az 3 868. XXX. törvényezikk : ennek természetes jogi és elodázhaílan logikai következménye az, hogy ténylegesen is leszámolás történjék. Ezért indítványozzuk mi azt, hogy ezen 99 ezer forintot Horvátország kormánya, ki azt a maga dotatioján fölül utalványozta és igénybe vette: térítse meg Magyarország kormányának. Midőn ezt kívánjuk, ezt tisztán csak a legtermészetesebb jogigazság alapján kívánjuk. Az 1868. XXX. törvényezikk 20. §-a azt moadja, hogy a horvátországi alapok részére addig kijárt adópótlékok is incameráltassanak a közös kincstárba és a pénzügyi kormányzat már az 1868. esztendőre is incamerálta az alapok e nemű jövedelmét; de másfelől az 1869-iki XXX-ik vagyis horvátországi egyezményről szóló törvény 29. §-a azt mondja, hogy az egyezmény pénzügyi része csupán 186-9-ik év elejével kezdődjék, — addig pedig az 1867-ik évi előirányzat legyen az irányadó Horvát-Szlavonországokra nézve a beligazgatási költségek utalváI nyozásában.
