Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-321
321. országos ülés Márkányi Frigyes: Tisztelt ház! Mint a számvizsgáló bizottság elnökének, nekem, — ha tigy szabad mondanom, — már szerencséra volt mindazokat, a miket most tiszteit képviselőtársam elmondani méltóztatott, a bizottság kebelében hallani, és hogy a bizottság a képviselő urnák ezen nézetében nem osztozott, ennek bizonysága a beadott jelentés. A bizottság nem tekinthette magát fórum superrevisoriumnak, nem tekinthette magát hivatottnak arra, hogy a gazdasági bizottság minden egyes tettét fölülvizsgálja; a bizottságnak nem lehetett hivatása minden egyes tételnél kikérni az utalványozást, mert a rendes számadások ngyis előtte feküdtek, melyeknek helyességét maga a ház is elismerte. De továbbá azt hiszem, hogy az tökéletes eszmezavarra vezetne, ha egyik bizottság a másik bizottság cselekedeteit fölülvizsgálná; mert utoljára oda jutnánk, hogy, a mint mi fölülvizsgálnék a gazdasági bizottság eljárását: ugy egy másik bizottság a mieinket bírálgatná. Véleményem szerint igen okszerű volt az eddigi eljárás, tudniillik, hogy a számvizsgáló bizottság a gazdasági bizottság számadásait megvizsgálván, erről a háznak jelentést tett. A számvizsgáló bizottság tett ugyan némi észrevételt itt-ott csekélyebb tételeknél; de korántsem oly lényegeseknél és kemény megrovásokat érdemlőknél, mint a tisztelt képviselő ur jelezte, a hol talán némi megtakarítást lehetne eszközölni. így osztozott a bizottság azon nézetben, hogy a ház gondozását talán állammérnökre lehet bizni. A mi a képviselő urnák többi megjegyzéseit illeti, azokra nem akarok reflectálni, mert azok a gazdasági bizottság factumaira vonatkoznak; csak azt akarom a számvizsgáló bizottság részéről constatálni, hogy a mikor kebelében fölhozatott a nyomda iránti észrevétel: akkor ki lett mutatva, hogy a nyomtatás verseny utján lett kiadva. A mi pedig a képviselő urnák azon észrevételét illeti, hogy az államhivatalnokok, a ministerek, í a kik egyszersmind képviselők, kettős lakbért huz- { nak: erre a törvény értelmében teljesen jogosítva . vannak, és ha e tekintetben van baj, ezen segíteni az incompatibilitási törvény vau hivatva. (Helyeslés.) I Az előadottaknál fogva, szerény nézetem sze- I rint, a tisztelt ház hozzájárulhat a számvizsgáló I bizottság véleményéhez, a mely abban áll, hogy a pénztárnoknak adassék meg a fölmentés, és a megvizsgált számadások az irattárba tétessenek, a bizottság jelentésének a megtakarításokra vonatkozó része pedig adassék át a gazdasági bizottságnak, | a házhoz teendő jelentés végett. (Helyeslés.) \ Simonyi Lajos br.: Tisztelt ház! Majoros tisztelt képviselőtársunk által igen éles, és mondhatnám, nagyon terhelő vádak hozattak föl a janauár 10. 1875. 119 gazdasági bizottság ellenében. Egyik legfőbb vád az, hogy a gazdasági bizottság igen nagy összegeket irányzott elő, de a képviselő ur nem veszi tekintetbe azt, hogy ezen előirányzott összegekből mennyit utalványozott és ezek szerint mily összegek fizettettek ki. Csak az előirányzatot tekinteni, és azt mondani, hogy az pazarlás: nézetem szerint, nem helyes eljárás; mert a gazdasági bizottságnak kötelessége gondoskodni, hogy a ház határozatai következtében fölmerülő költségek kellőleg födözve legyenek, és ennek következtében kötelessége előirányozni oly összeget, sőt valamivel többet is, mint a mennyi előreláthatólag szükséges, hogy a ház határozatai szerinti kiadások ezekből födoztethessenek. (Helyeslés.) Továbbá egyik legfőbb vádja a képviselő urnák az. hogy a nyomtatványok igen sokba kerülnek. Ezek a ház határozata értelmében nyilvános árlejtés mellett lettek kiadva annak, a ki legolcsóbban vállalkozott, és így a gazdasági bizottság arról, ha drágák a nyomtatványok, nem tehet. Én, nem mondhatom drágák-e, vagy olcsók ; csak azt constatálhatom, hogy a gazdasági bizottság árlejtés mellett a legolcsóbb vállalkozónak adta ki a nyomtatványokat. Ha tehát nagy összegek mennek ki a nyomtatványokért, arról a gazdasági bizottság nem tehet; ez minden parlamentnél előfordul. A tisztelt ház határozza, el, hogy mely előterjesztések, javaslatok, törvényjavaslatok, és átalában mily irományok nyomattassanak ki, és a gazdasági bizottság köteles a megszabott ár szerint a nyomtatásra szükséges költségeket előirányozni. (Helyeslés): Továbbá említett a tisztelt képviselő ur több apró kiadásokat, melyek szerinte túlságos nagy összeggel fizettettek ki. Már, a ki egy ilyen nagy háznak, mint a képviselőház, viszonyait ismeri, a melyben annyi terein van, a hol annyi egyén megfordul: az tudni fogja, hogy itt sok apró kiadások vannak, és ha talán sok füstölőre vau szükség, arról a gazdasági bizottság bizonyosan nem tehet. (Élénk derültség.) A mi azt illeti, hogy a ház tisztviselőinek lakbérük is van: az igen természetes, mert. hiszen a ház tisztviselői sem lakhatnak az utczán. (Egy hang a szélső bal felöl: Nem a ház tisztviselőiről, hanem a hivatalnok-képviselőkről van szó!) Azon államhivatalnokoknak lakbéreit, a kik egyszersmind képviselők : a gazdasági bizottságnak szintén kötelessége volt a törvény határozata szeriut az előirányzatba fölvenni. A gazdasági bizottságnak nincs azon hatalma, hogy a meghozott törvényeket egyoldalulag megváltoztassa. Megemlíti továbbá a tisztelt képviselő ur a könyvtárt, s azt mondja: hogy annak egy része haszontalan. Azt hiszem, hogy a tisztelt ház tagjai ebben mindnyájan nem osztoznak.