Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-307

314 307. országos ülés deczember 10. 1874. az adójavaslatok előterjesztése s azt hiszem, önmagában a „volt" jobboldalban (Derültség) fognak emelkedni a képviselők sorai közt, a kikkel lehetséges lesz a többséget Magyarország állami függetlenségének visszaszerzésére megteremteniMert annyi belátásunk van, hogy mi, — ezen 125 —130 tagból álló ellenzéki képviselői kar — e képviselőházban mely 440 tagból áll, többséget nem alkotunk; de mert meggyőződtünk, hogy ha be fog bizonyulni, — a mint bebizonyult, — hogy azon alapon, melyen önök gazdálkodtak és kormányoztak, el fog pusztulni Magyarország: reményünk van, hogy vissza kell önöknek is állni azon alapra, melyet Somssich Pál tisztelt képviselő ur igen jól jelzett egy művében, a midőn ezt mondja: „E hon ezer év óta alkotmányos kormányzat mellett mint önálló status saját nemzeti életet élt; ezen alkotmányos nemzeti érzet nem fogyott, de növekedett, s még tévedéseiben is roppant erőt fejtett ki! — Kételkedik-e a legegyszerűbb magyar ember azon, hogy minden lépés, mely ezen százados állapotnak megdöntésére irányoztatik, reactio?" Önök hét év ótai működése ez önálló status-élet létesítése ellen volt intézve. Igen, maguk közt, a jobboldali képviselők közt, hiszem, hogy belátva többen hazánk rongált pénzügyi helyzetét, ez önálló statusi élet megszerzésére hozzánk fognak csatlakozni. Jól tudjuk, hogy itt a házban parlamentalis kormány többség nélkül nem kormányozhat: de azon perczben, a melyben azon meggyőződés fog a házban és a haza közvéleményében többséggel birni, s akkor kell, hogy annak a ház ne szegüljön ellen, — ha mondom — azon meggyőződés fog többséggel birni, hogy csak azon utón, hazánk állami függetlenségének, önállóságának biztosítása mellett lehet megmenteni a hazát: reményijük igenis, hogy önök közül sokan kötelességöknek fogják tartani, e véleményhez csatlakozni. Nem mondjuk, hogy fogadjanak el mindent, a mit mi ajánlunk; s melyről mi azt hisszük, hogy az a legjobb; de mutassanak önök módot a nemzet önállóságának helyreállítására, és például: az önálló magyar hadsereg és az önálló magyar nemzeti bank fölállítására, s higyjék meg önök, hogy azon vélemény, mely ma ily élesen támad önök ellenében, bizonyára mérsékelni fogja magát s a képviselőháznak ily működése az egész hazában jótékony hatást fog szülni. Ezek után ha másért nem, de azért is, a mit Ghyczy Kálmán pénzügyminister ur tegnap mondott, kötelességemnek tartottam volna fölszólalni és ezen fölszólalásomat ezen részbeli megjegyzésemmel fogom befejezni. Én habár helyreigazította is a tisztelt minister ur azon az alkotmányosságot megtámadó — elismerem, hogy hibából kiejtett — nézetét, hogy változhatatlanságot nyilvánított: kötelességemnek tartottam volna mégis, miután elvtársaim megbíztak az elleninditvány beadásával és miután még a szólásra jogom van, önmagának Ghyczy Kálmán képviselőnek véleményével és nézetével azt bebizonyítani és szinte kiigazítani, hogy az, a mit Ghyczy Kálmán pénzügyminister ur mondott, ellenkezik Ghyczy Kálmán képviselőnek, mint Magyarország gyermekének véleményével, meggyőződésével. Ghyczy Kálmán képviselő azaz pénzügyminister ur, midőn a pénzügyministerséget elfogadván, 1874. márczius 24-én, e házban először fölszólalt, ezeket mondotta: „Én részemről nem tartottam lehetőnek és nem tartom lehetőnek most sem, hogy ellenkezésbe jöjjek korábban tett nyilatkozataimmal; azért, hogy a kormányba léptem, eddigi véleményeimet és meggyőződéseimet nem változtathatom és nem változtattam meg." Tökéletesen igaz, és én is azt hiszem, hogy igy kell ennek lenni: hanem ha állana Ghyczy Kálmán pénzügyminister urnák tegnapi nyilatkozata: akkor nemcsak véleményét, hanem meggyőződését is megváltoztatta volna és akkor az országnak nem igazságokat fedezne föl, hanem mert én bebizonyítom, más volt meggyőződése ezelőtt, két szinü igazságot mondana az országnak; tehát nyilatkozataiból vagy az egyik, vagy a másik nem áll; hanem én azt hiszem, hogy Ghyczy Kálmán képviselőnek meggyőződése megváltoztathatónak és megváltoztatandónak nyilatkoztatta ki az 1867. évi XII. törvényczikket. Ghyczy Kálmán képviselő ur ugyanis 1871-ben a „Napló" XII. kötetének 52-ik lapján — bocsánatot kérek az 51-en (Fölkiáltások jobb felöl: Jól vanl Derültség.) — midőn arról volt szó, hogy az ujonczok a magyar hadsereg számára ajánltassanak-e meg, ezeket mondja: „Tisztelt barátom Tisza Kálmán azon átalános kiirthatatlan és visszautasithatatlan óhajtásáról és követeléséről beszélt a nemzetnek, melyet a magyar hadsereg fölállítására nézve jelenleg táplál és jövőre is szivében mindig táplálni fog"; az 52-en pedig ezt mondotta: „Legnemesebb, leghatalmasabb érzés a hazaszeretete és e magasztos érzés a közös hadsereg keretében nem terem, nem díszlik, sőt kiirtatik azoknak kebeléből is, a kik szivökben odavitték azt." Az 53-ik lapon ez olvasható: „Én is elismerem ugyan, hogy az 1867: XII. törvényczikknek megváltoztatása lesz szükséges annak idejében, midőn a külön magyar hadsereg fölállittatik" természetesen a hozzájáruló törvényhozási intézkedésekkel „de — (olvassa tovább) — naponként mindinkább sűrűbben mutatkoznak annak jelenségei, hogy ő fölsége többi országainak népei is súlyosan érzik a bilincseket, melyekkel a kiegyezés az ő jogaikat és souverainitásukat, mint a mienket korlátolta."